Menekülés a szeretetbe

Iveta Grófová Az ötödik hajó című szlovák–cseh–magyar koprodukcióban forgatott családi drámája a legjobb filmnek járó Kristály Medvét kapta februárban a 67. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál Generation Kplus versenyé-ben.

Iveta Grófová Az ötödik hajó című szlovák–cseh–magyar koprodukcióban forgatott családi drámája a legjobb filmnek járó Kristály Medvét kapta februárban a 67. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál Generation Kplus versenyé-ben. Súlyos film ez a gyerekek és a szülők kapcsolatáról, a szülői szeretetről és a hiányáról, a gyerekek szeretetéhségéről.

Az ötödik hajó Monika Kompaníková valós történetet feldolgozó, azonos című, Anasoft litera díjjal jutalmazott regénye alapján készült. Kemény példát mutat be arról, hogyan próbálja két gyermek, Jarka (Vanessa Szamuhelová) és Kristián (Matúš Bačišin) pótolni a szeretet hiányát, mert nem kapják meg otthon. Jarkáról nem gondoskodik példásan az édesanyja, mi több, a kislánynak kell ellátnia beteg nagyanyját is. Kristiánnak steril luxuskörülményeket teremtenek a szülei (Gubík Ági és Schneider Zoltán játsszák), csak éppen úgy kezelik a fiút, mintha programozható android lenne. Nem pátyolgatják, nem veszik körül gyengéd érzelmekkel, viszont pénzzel megvehető minden anyagi jót biztosítanak számra: egészséges étkezést, digitális és videojátékokat. Jarkáéknál az anyagi háttér sem biztosított, az anya minden lehetőséget megragad a szórakozásra, egyik napról a másikra él. Kitűnően mutatja be ezt a két eltérő családképet a film, jelezvén, hogy a szeretet nem anyagiak függvénye.

Hosszabban időzik a film Jarkáéknál, ahol három generáció, három nő él együtt egy elhanyagolt lakásban. A matriarchális mikrotársadalomban a nagyanya az irányító, aki – valamiféle boszorkányos mágiának hódolva – arra tanítja az unokáját, Jarkát (mert ő még hallgat rá, nem úgy, mint a lánya), hogy mágikus jelekre figyelve hozzon döntéseket, ha elbizonytalanodik az életben. Nem csoda, hogy Jarka megteremt magának egy különös világot, melynek alapja a valóság és a képzelet, a realitás és az illúzió keveréke. És ebbe a világba bevonzza – megnyeri magának társul – Kristiánt.

A különös világ a város felett van, valahol a Kis-Kárpátokban egy elhagyatott, mesés kertes házikóban, ahol Jarka otthont rendez be magának panelházi lakásukból idementett játékokból, háztartási eszközökből. Mikor már majdnem teljes az otthon, egy alkalommal a kislány a közeli vasúti pályaudvarról ellop valamit, hogy teljessé tegye Kristiánnal kötött szövetségét, pótolja azt, ami még – szerinte – hiányzik az ideális, szeretetteljes papás-mamáshoz. Ezen a város feletti, színekben pompázó, festett és illatos szeretet-menedékhelyen igazi családi életet kívánnak élni. A kerti lakot hajónak, az alant elterülő nagyvárost tengernek képzelik, s megpróbálják megúszni az életet. Sokkoló, idegborzolóan kegyetlen a játékuk, amelynek ők nem érzik a súlyát. Iszonyatos súllyal nehezedik a felnőtt néző lelkére mindaz, amit Iveta Grófová kockáról kockára felfed a két gyerek egyre veszélyesebben eldurvuló, felelőtlen kalandjából. Minél elkerülhetetlenebbnek érzünk egy esetleges tragédiát, annál bőszítőbb a felismerés, hogy ami a gyerekekkel történik, az a szülők hibáinak, hanyag magatartásának a következménye.

Marek Leščák forgatókönyvíró úgy nyilatkozott a sajtóvetítésen, hogy Az ötödik hajó megható, poétikus, játékos és érdekfeszítő alkotás. „A története általános érvényű – mondta –, lehetőséget kínál különféle interpretálásra. A gyerekek játékos kalandként foghatják fel. A felnőttek a család szétesésének, a családi kapcsolatok elhidegülésének tanulságos példáját láthatják benne, de akár nemzedékek közötti viszonyokat nagyító alá vevő sztoriként is értelmezhetik.” Ahogy Leščák kifejtette, a film története a szeretetről is szól. Arról, milyen következményei lehetnek a hiányának, és milyen útjai-módjai annak, hogy megpróbáljuk megtalálni, ha nem kapjuk meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?