Menekülés a semmibe

Sérült amerikai családokról szól a film. Valahol a periférián egyik napról a másikra élnek, bizonytalan bevételből próbál-nak a legjobban kijönni, hogy a gyerekek valahogy jóllakja-nak.

Sérült amerikai családokról szól a film. Valahol a periférián egyik napról a másikra élnek, bizonytalan bevételből próbál-nak a legjobban kijönni, hogy a gyerekek valahogy jóllakja-nak. A hatéves Moonee (Brooklynn Prince), a történt főhőse barátaival önfeledt játékkal – és a felnőttek bosszantására kieszelt csíny-tevésekkel – igyekszik kalanddá tenni a vakációt.

Nihil, unalom és perzselő hőség süt át a filmen. Olyan lepusztult, lélektelen helyre visz el a történet, ahonnan mielőbb menekülnénk. Bár klasszikus értelemben vett, egyenes szálú történetről sem beszélhetünk: a Floridai álom epizodisztikus szerkezetű, vagyis lazán fűzött események sorozatát vonultatja fel egy szükségből összeverődött lakóközösség bemutatására és egy életstílus lassú, fokozatos feltárására.

A floridai Orlandóban járunk, de nem a hotelek, vidámparkok és éjszakai bárok zónájában – oda csak az utolsó kockák vezetnek el Moonee kaotikus kitörési kísérletét, reménytelen menekülését megmutatva. A Floridai álom hősei a mesébe illő üdülőkomplexumoktól pár lépésre nyíló más, szűkös lehetőségeket kínáló világban élnek, olyan nívón, amitől már nem nagyon van lejjebb. Itt, a turistaparadicsom árnyékában, a Disneyland szomszédságában sivár környezetben áll egy lilára festett, ütött-kopott motel, amelyben a társadalom kirekesztettjei húzódnak meg. Közöttük él Halley (Bria Vinaite), a börtönviselt extravagáns nő, aki egyedül neveli a kislányát, Moonee-t.

Sean Baker a kaotikus életmódról fest lehúzó képet köznapi helyzetek felvillantásával, és annak az ábrázolásával, hogy mennyire magukra hagyatottan, felügyelet nélkül töltik a vakációt a gyerekek az utcán, ahol a felnőttek bosszantására kieszelt csínyekkel múlatják az időt. Ki-kinyílik egy-egy ajtó, hogy belássunk a zajos motelotthonokba, ahol a zűrös múltú, bizonytalan egzisztenciájú felnőttek nem a vakációzó gyerekeik nevelésével, felügyeletével vannak elfoglalva. Legfőbb gondjuk, hogy legyen miből kifizetni a lakbért. Örökös harcot vívnak a motel gondnokával, Bobbyval (Willem Dafoe), aki éberen figyel, és szigorral igyekszik betartatni a házirendet. Ő a főnök és a kapocs, amely összetartja az epizodikusra széttördelt helyzeteket.

A lakókörülmények bemutatása után, Baker Halleyt és a kislányát állítja a középpontba. Bobby támaszként próbál mellettük állni, de nem könnyű kezelni őket: mindkettő öntörvényű, zabolátlan, ezért is zuhannak mind mélyebbre, s válnak egyre elutasítottabbá. Halley nem tud megkapaszkodni, csúszik egyre lejjebb.

A film a talajvesztéshez vezető utat mutatja be, olyan erősen és autentikusan ábrázolja a kitaszítottak magára maradottságát, kilátástalanságát, a gyámhivatal kemény fellépését, ahogy amerikai filmben ritkán látni. Sean Baker remekül, erős hatást kiváltva vezeti végig sorsok révén a lecsúszást a lejtőn, miközben nem kommentál, nem véleményez, csak realisztikusan, a maga pőreségében megmutat egy darab (filmvásznon ritkán látható) Amerikát. Nem könnyű nézni ezt a mozit, épp a történet hiánya miatt, és azért sem, mert nagyon töményen ábrázol életből vett, kilátástalan gyereksorsokat. Nem utolsósorban pedig, mert könyörtelenül szembesít azzal, ahogy abban a közegben, amit látunk, vagyis a mélyszegénységben az álmok már a gyermekkorban kettétörnek; a sorsok, a jövő már ott, akkor eldől. A külsőségeiben színes, festett világ belső, kevésbé látható, rejtegetett viszonyaival – amit a film kendőzetlenül, a maga valóságában, totál realitásában megmutat – nyomasztó és lesújtó.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?