Megszokott szigorral

A Szőrös Kő c. irodalmi, művészeti, kritikai új számának szépirodalmi rovatát a hamarosan önálló kötettel jelentkező nyíregyházi Haraszti Ágnes versei nyitják meg. A vajdasági Nagy Farkas Dudás Erikának ezúttal a Félelem c., a háború kitörölhetetlen borzalmaira reflektáló novelláját olvashatjuk. Szeles Annamária két új verset közöl, ezek – talán nem tévedünk nagyot, ha azt mondjuk – a szerző Anima c. kötetének megszólalásmódját folytatják. A magunk részéről kíváncsian várjuk, mikor próbálkozik valami újjal a szerző; ugyanez fogalmazódik meg bennünk Haris Éva versei kapcsán is. Vályi István e számban novellistaként és fordítóként is bemutatkozik. Az Elveszett generáció c. novellája ötletes, a befejezésért viszont kár. Ábrahám György kilenc versét közli a lap. A közelmúltban első önálló kötetét megjelentető Orcsik Roland a fiatal szlovén költő, Aleš Šteger verseit tolmácsolja. Az immár négy kötetet magáénak mondó Pénzes Tímea e számban verset és prózát egyaránt fordít, németből, ill. csehből.

Hynek Prokop és Pavol Novák novelláit Horváth Erika, Marek H. Eliáš és Tomšš Kríž szövegeit pedig Vályi István tolmácsolja. A kritikai rovat ebben a számban is a megszokott szigorral jelentkezik. Jászay Tamás Darvasi László A lojangi kutyavadászok c. novelláskötetét elemzi. Jászay szerint a kötet mérlege: “Sok jó ötlet, néhány jó kidolgozás, állhatna a rövid és szikár mérleg. Azonban ami talán az enyhe fanyalgásnál fontosabb: ez végre igazán olyan kötet, ami olvasható és olvasandó a szélesebb közönség és az irodalmi elit körében egyaránt”. Prokisch Péter Barak László És ha mégis ringyó c. verseskötetét szemlézi. Arra jut: „A végső konklúzió azonban éppen az a reménytelen megadás, amivel minden igazán költő elfogadja az alkotásait és egyben felveszi a harcot a kiengesztelhetetlen világgal. Barak László ezt az önirónia eszközét fölhasználva teszi meg, szinte hetykén elismerve az emberséghez hozzátartozó tévedések lehetőségét, és kikiáltva büszkeségét a költészetre.” Nagy Katalin már egy alkalommal szemlézte a felvidéki magyar mesekönyvek illusztrációit. Most folytatja, ezúttal négy illusztrátor képi világát tűzi könyörtelenül szigorú tollára. Bár még sok hasonló cikke jelenne meg a témában. A lapban nem először publikáló Kelemen Zoltán Vajkai Miklós: Saison Morte c. „mitikus családregényéről” ír. Ismereteim szerint ez a legelmarasztalóbb bírálat, mely Vajkai prózájáról valaha megjelent. Kelemen egy sebész hideg alaposságával dolgozik.

A lapszámot a Dobrán élő tehetséges fiatal képzőművész, Gilányi Zoltán akvarelljei és grafikái illusztrálják. (K. L.)