Meglepetések könyve

Meglehetősen szokatlan témák kergetik-hajtják egymást R. Nagy Krisztián első kötetében. A hazai magyar irodalmi közegben az a „normális”, ha a fiatal alkotó idomul a „szakma” elvárásai-hoz, a szentesített narratívák-hoz. Itt nem ez történik.

Kezdjük a kötet címével. Evidens persze, hogy furcsa cím egyenlő figyelemkeltés, izgalomfokozás, több eladott példány. (Ha a borító is furcsa, az már tudatos marketingre, a társadalom működésének magas fokú ismeretére utal.) Eláruljuk, mert a szerző is elárulta a könyvbemutatón, hogy nem szerepel szúnyog a könyvben, a negyedik fal pedig filmes kifejezés: a belső helyszínnek nincs negyedik fala, mert ott áll a kamera, ott hadonászik a rendező. Ha mégis ott egy szúnyog a negyedik falon, akkor valami zavar támad, például felmerülhet a kérdés, hogy a fiktív karakterek tudják-e magukról, hogy nem valódiak.

Ezzel a problematikával R. Nagy Krisztián a Mikor eszünk végre nem-tojást? című elbeszélésben játszik el, amelynek karakterei tisztában vannak helyzetükkel: „Többnyire gond nélkül elvolt kenyéren és sajton, akár hetekig, de néha nagyon megkívánt valamit. Úgy gondolta, ez olyankor esett meg, amikor az író nagyon éhes volt és gyönyörű leírásokat volt kedve írni ételekről, felsorolva az összes fogást, minden egyes alapanyagot, azoknak minden fajta ízét, mindent! Ezért néha dolgozott a dokkon egy-egy napot. De tudta, hogy az unalmas munka csak illúzió, a szövegben csak egy fél mondat lesz, hiába tart neki nyolc–tíz óráig, és szakad bele a háta, és sajog tőle a válla, és csupa izomláz mindene.”

Három kedvenc szövegem is van. Az egyik szereplői ráadásul olyan foglalkozást űznek, amelyben „kitalált karakterek”, és ezt tudják is magukról: az amerikai pankrátorokról van szó, akik különböző hangzatos művészneveken adnak elő begyakorolt harci jeleneteket az őrjöngő tömegnek, a valódiság látszatát keltve. Emlékszem, mekkora sokkhatás volt számomra, amikor a 90-es évek elején, a kábeltévék berobbanásakor először láttam ilyen közvetítést. Valahogy nem voltam képes megtalálni benne a humort, amit R. Nagy Krisztián most lazán, összekacsintósan prezentál A legyőzhetetlen Panda Fu című kis remekben. Az „izgatott” szpíkerek, az egymást hergelő harcosok, a közbeiktatott reklámok szürrealitása egyszerre hat a rekeszizmokra és az agy pánikközpontjára. A kultúra menthetetlen, de legalább jókedvűen temessük el. Vagy valami ilyesmi.

A Jó pénzért rendezek egy producer és egy közepesen tehetséges író-rendező párbeszéde, utóbbi felvázolja előbbinek a film szüzséjét. A másik folyton belekérdez, értetlenkedik, majd új ötleteket dob fel, amelyek (szintén) nem vezetnek sehova, mert a végén nem tudjuk meg, miért tűntek el az emberek Moszkvából és miért tértek vissza varázsütésre, miután a főhős öngyilkos lesz. Ez egy halva született sztori.

A Homepage című harmadik kedvencemben „valóban” eltűnnek az emberek, méghozzá az egész bolygóról. És nem tudjuk meg, miért. A civilizáció összeomlásának túlélői a neten csevegnek, hasznos étkezési és közlekedési tanácsokat adnak egymásnak, felvetik, hogy találkozniuk kell, mert együtt több esélyük van, és próbálják kitalálni, mi történhetett. A sztori pedig működik, egyszerűen azért, mert az internetes kommunikáció olyannyira megszokott számunkra, hogy azonnal beleképzeljük magunkat a helyzetbe.

Sok a kötetben a filmes megoldás – hirtelen vágások, pörgős dialógusok –, de biztos, hogy kapkodni fogják a fejüket azok, akik csak művészfilmeket néznek, és képtelenek komolyan venni a fantasyt, a sci-fit, a szellemtörténeteket. Mert itt a populáris műfajok is komolyan vétetnek, ez egy ízig-vérig huszonegyedik századi könyv. Egy olyan szerző műve, aki nem védekezik semmilyen direkt hatás ellen, sőt, szívesen alkalmaz bejáratott építőelemeket, fordulatokat, hogy aztán kifordítsa, megbolondítsa, saját céljaira alkalmazza őket. Így lesznek a történetek egyszerre ismerősek és meglepők, így folyik össze a lektűr és a „magas” irodalom. Számítógépes programok hiszik el magukról, hogy emberek (ez az idő nincs messze, 2020-ban zajlik a kísérlet), egy költő (vagy egy pszichopata?) szelleme lakik a padláson, Émile Zola könyvét, A patkányfogót vetik be a patkányok ellen, egy kislányt sosem érintenek meg a szülei, tudományos elemzést kapunk az időutazásról, egy fickó halottakat ás ki a temetőben... Megannyi váratlan szituáció, sokszor csak részlegesen kibontva, és sokszor nyitott befejezéssel, azaz nincs megnyugtató feloldás, az olvasó kénytelen tovább gondolni a történetet.

A szövegek a kétoldalastól a huszonkilenc oldalasig terjednek, a szereplők palettája rendkívül színes, de mindegyik mögött ott a szerző, aki inkább lelkes rendezőnek tűnik. Jó, hogy kapott „forgatási lehetőséget” a kiadótól – még akkor is, ha a könyv tele van vesszőhibákkal.

R. Nagy Krisztiánról egyébként érdemes tudni, hogy tizenéves kora óta foglalkozik írással, Magyarországon is nyert már díjakat diákírók viadalain, és évek óta visszajár a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának írótáborába, ahol Szászi Zoltán a mentora. Ő szerkesztette ezt a kötetet is, szóval nyugodtan mondhatjuk: beérett a gyümölcs. Kellemes szüretelést!

R. Nagy Krisztián:

Szúnyog a negyedik falon

Vámbéry Polgári Társulás, 2017

159 oldal