Meghalt Pos Kati

Nem Katalin – Kati! Pedig egy hét múlva hetvennyolc éves lett volna. Kati volt ő mindenkinek, idős fejjel is örök fiatal, akiről elképzelni sem tudtam, hogy egyszer ő is megöregszik, sőt betegen teszi le a tollat.

Nem Katalin – Kati! Pedig egy hét múlva hetvennyolc éves lett volna. Kati volt ő mindenkinek, idős fejjel is örök fiatal, akiről elképzelni sem tudtam, hogy egyszer ő is megöregszik, sőt betegen teszi le a tollat. Késmárkon született, tizennégy évesen a szüleivel együtt vitte a vonat oda, ahonnan csak nagyon kevesen tértek vissza, mert nem kaptak retúrjegyet. Auschwitz tábora neki is regénybe illően kegyelmezett: egy jóakarója segítette át a szögesdróton. Ifjúkorát Kassán töltötte, 1949-ben költözött Prágába, ahol nem sokkal később már a Magyar Kulturális Intézet munkatársa volt. Előbb tolmácsként dolgozott, aztán a magyar film lelkes híveként tevékenykedett.

1971-től több lap, köztük az Új Szó külső munkatársa, de mind?emellett regényeket, szín?műveket és forgatókönyveket fordított magyarról csehre és fordítva. Híd volt két ország, két főváros, két kultúra között, a legerősebb, a legegyenesebb, a legismertebb híd, amelyen mindenki célba ért. Biztos pont a magyar irodalom, a magyar színház és a magyar film elmúlt négy évtizedében. Nem túlzok egy picit sem, ha azt mondom: hiányozni fog nagyon. Nagyon-nagyon. (Sz.g.l.)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?