Meghalt Kolár Péter

Senki nem tett nála többet a kassai magyar kulturális élet fellendí-téséért, szinten tartá-sáért, illetve megmenté-séért, de neve nem csak ebben a városban volt fogalom. Kolár Péter hosszú betegség után, 70 évesen tegnap reggel hunyt el.

Bár Kassán született, gyermekéveit a Rimaszombathoz közeli, fürdőjéről híres Csízben, Rimaszécsen, valamint Tornalján töltötte. Már elsős kisdiákként megbabonázva ült a frissen alakult Csemadok magyar nyelvű rendezvényein, szívta magába a kultúrát, a művészeteket.

Kassára műszaki érdeklődése vezette vissza, a híres ipari diákja lett, ahol a szaktantárgyak mellett mindig is komoly figyelmet szenteltek az irodalomnak, kultúrának. Érettségi után ugyan a helyi műegyetemen folytatta tanulmányait, de ezzel párhuzamosan a konzervatóriumot is elvégezte hegedű szakon, és több népi zenekarnak is ő lett a prímása.

Akkoriban mutatkozott meg egészen kivételes szervezői tehetsége, az a fajta rálátás, kommunikációs képesség és meggyőző erő, amit még ma sem lehet megtanulni semmilyen egyetemen. Összetartotta és irányította az Új Nemzedék néptánccsoportot, szervezte a magyar színjátszó csoport fellépéseit, vezette a kassai ifjúsági klubot. 1967-ben aktívan részt vett az első szlovákiai közművelődési rendezvényként számon tartott, máig létező Kazinczy Napok elindításánál, egy évvel később pedig a kassai magyar színház, a Thália születésénél bábáskodott.

A politika ekkor közbeszólt, Budapesten volt kénytelen megszerezni mérnöki diplomáját, ám 1975-től ismét aktív szerepet vállalt a kassai Csemadok munkájában, magyar és szlovák népi zenekarokban hegedült, a Csermely Kórus művészeti vezetője volt, útjára indította a Somodi Művelődési Tábort, és mindezek mellett a Szép Szó irodalmi színpad műsoraiban is szerepelt.

Mindössze öt éven át dolgozott tervezőmérnökként, 1980-tól már a Csemadok alkalmazottja volt. A rendszerváltás után a Thália Színház igazgatója lett, négy év megszakítással 2011-ig. Közben Kassa-Óváros képviselője, valamint az MKP Országos Tanácsának is tagja volt. És – ha mindez nem lenne elég – a Magyarok Világszövetségének vezetőségi tagjaként is aktívan tevékenykedett, például részt vett a Duna Televízió létrehozásában.

1994-ben a Szlovák Televízió tanácsának is tagja lett, ám az újabb Mečiar-éra nem kedvezett a hozzá hasonló elhivatott, megszállott kultúrembereknek. Amikor kisebbségiként felemelte szavát az Ivan Hudec kulturális miniszter által képviselt elnyomó politika ellen, távoznia kellett a Thália Színház éléről.

1996-ban a Csemadok főtitkárának, egy évvel később pedig a szervezet országos elnökének választották. A Csemadok történetének legnehezebb éveiben, a kiéheztetés időszakában kellett helytállnia, alanyi jogon járó állami támogatás nélkül. A szlovák kormány nemzetiségi tanácsában elsőként kezdeményezte, hogy a Szlovákiában élő nemzeti kisebbségek számarányuk alapján kapjanak kulturális támogatást az államtól. Az e célból alakult, máig működő bizottság első elnöke volt.

2000-ben visszatért Kassára, ahol ismét a Thália Színház igazgatója lett. Oroszlánrésze volt abban, hogy egy hosszadalmas és idegőrlő engedélyeztetési, illetve építkezési eljárás végén megnyílhatott a Márai Stúdió a teátrum Timon utcai igazgatósági épületének első emeletén. Nagyrészt neki köszönhető, hogy az ingatlan felújítási munkálataira összegyűlt a szükséges pénz. Fáradhatatlanul járta a hivatalokat ennek érdekében, idehaza és Budapesten is. Az illetékesek állítólag menekültek irodáikból, amikor meghallották, hogy az épületben van.

2011-ben vonult nyugdíjba, pedig már három évvel korábban jogosult lett volna erre. Továbbra is aktív maradt, például sikerült felújíttatnia a kassai Csemadok évek óta használhatatlan pinceklubját. Januárban büszkén mutatta nekem ezt a klubhelyiséget, és további terveiről beszélt.

Munkásságát 2010-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével ismerték el, tavaly novemberben pedig megkapta a Pro Probitate – Helytállásért díjat. Halálával a hazai magyar kultúra és közélet az egyik legaktívabb, legelhivatottabb személyiségét veszítette el.