Meddig szűz a hegyikecske?

Ha egy Neil Simon-darabra térünk be a színházba, bizonyosak lehetünk benne, hogy a súlyos gondolatiság nem fog agyonnyomni bennünket. A szerző Broadway-darabjának, a Mezítláb a parkban című vígjátéknak az 1967-es filmfeldolgozás hozta meg a világsikert, Jane Fondával és Robert Redforddal a főszerepben.

Ha egy Neil Simon-darabra térünk be a színházba, bizonyosak lehetünk benne, hogy a súlyos gondolatiság nem fog agyonnyomni bennünket. A szerző Broadway-darabjának, a Mezítláb a parkban című vígjátéknak az 1967-es filmfeldolgozás hozta meg a világsikert, Jane Fondával és Robert Redforddal a főszerepben. A rendkívül közönségbarát habkönnyű bulvárdarabot azóta sok magyar színház is műsorára tűzte, a komáromi nézők a tatabányai Jászai Mari Színház vendégjátékában láthatták.

Az előadás terét Mira János tervezte. A színpadon egy tetőtéri szobát láthatunk, a darab kezdetén berendezetlenül, a rendezői jobbról nyílik a bejárati ajtó, a bal oldalon két további ajtót láthatunk, a fürdőszobáét és a hálószobáét. A teret két kémény bontja meg, az egyik szerencsétlen módon a bejárati ajtó elé került, így eléggé korlátozza az ajtón beeső színészeket. Pedig ez a darab egyik potenciális humorforrása, a tetőtéri szoba ugyanis egy felvonó nélküli ház ötödik emeletén található, úgy küzdik fel ide magukat a lakók és a látogatók. Tasnádi Csaba rendezői koncepciója értelemszerűen igyekezne ezt kihasználni, de a nevezett díszletdarab éppen „útban van”. A lakást bérlő fiatal házaspár Corie és Paul Bratter szerepében Sztankay Orsolyát és Szakács Tibort láthatjuk. Paul pályája kezdetén álló ügyvéd, nyakkendős, szabályos. Corie pedig a mézeshetek felfokozott állapotában égő, de unatkozó háziasszony. Sztankay Orsolya szinte eszközök nélkül formálja meg szerepét, szerepértelmezése szerint Corie állandóan magas fordulatszámon pereg. Ez azonban számunkra nem tud minden vonatkozásában azonosként tételeződni a szerző által intencionált felfokozott lelkiállapottal. Mindehhez néhány túlzó gesztus társul, a második felvonásban pedig lefelé stilizáló, kislányos szerepformálás. Hogy mindez nem kirívó, részben partnerének, Szakács Tibornak is köszönhető, aki szintén elég halvány alakítást nyújt, az első felvonás első felében például szinte csak a fáradtan, unalomig ismételgetett „nekem tárgyalásom van holnap reggel” mondatra próbálja felfűzni szerepét. Játékát elnézve mindvégig az volt a benyomásunk, hogy tévékabarékból ismert színészek klónját látjuk a színpadon. Corie anyja, Mrs. Bank érkezéséig tehát szinte semmi említésre méltó nem történik a deszkákon. Mrs. Bankot Borbás Gabi alakítja, egészen az első felvonás végéig eléggé magára hagyatva, Szakácsban és Sztankayban nem talál partnerekre. Ő már valamivel nézhetőbb, de az általunk látott előadásban (január 3.) vélhetően nem a legjobb formáját futja. Az idősödő, de életerőben hiányt nem szenvedő felső szomszéddal, Victor Velascóval (Bács Ferenc) való kettősei már jobbak. Bács színpadi jelenléte meghatározó, alakítását látva senki nem mondaná meg, hogy maholnap hetvenéves. Az előadás egyik legszebb mozzanata, mikor a sikertelen éjszakájuk után, törött lábbal ül Borbás Gabi mellett a heverőn, megtört, öregségére rádöbbenő ember benyomását keltve. Maróti Attila formálja meg a darab kezdetén és végén pár percre feltűnő telefonszerelőt, részéről korrekt és egyenletes alakítást láthatunk, különösebb csúcspont nélkül.

A darab látszatkonfliktusát meg sem említjük, olyannyira súlytalan, mint a nyomában kibontakozó helyzet. És természetesen Mrs. Bank és Mr. Velasco is egymásra talál, a darab végén a fiatalokkal együtt táncolnak az ablakpárkányon, az Only You dallamára.

A vígjáték dramaturgja Tasnádi István. Munkája nyomán rengeteg olcsó és ócska poén került az előadásba. „Addig szűz a hegyikecske, míg gyorsabb a pásztornál” – mondja Mr. Velasco. Ez vicces? Nevetnünk kéne rajta? Mindazonáltal a commedia dell’arte bumfordi vaskosságára jellemző poénok a közönségnél célt érni látszottak. Az előadás láthatóan jól illeszkedett az évadtervbe.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?