Komárom. Ma 19 órakor a dunaszerdahelyi Fókusz Diákszínpad előadásában Federico Garcia Lorca Bernarda Alba háza című drámájával veszi kezdetét a XXXIX. Jókai Napok rendezvénysorozata a városi művelődési központban.
Mától: Jókai Napok
Komárom. Ma 19 órakor a dunaszerdahelyi Fókusz Diákszínpad előadásában Federico Garcia Lorca Bernarda Alba háza című drámájával veszi kezdetét a XXXIX. Jókai Napok rendezvénysorozata a városi művelődési központban. A dunaszerdahelyi diákok után 22 órakor a budapesti Színművészeti Egyetem másodéves operett- és musicalszakos hallgatói veszik birtokukba a vmk színpadát. Az én fizikaórám című darabot mutatják be, Gyöngyösi Tamás rendezésében. Ma este nyit a fesztiválklub is: 23 órától várja az előcsarnokba és a büfébe az öntevékeny színjátszó csoportok idei országos seregszemléjének résztvevőit.
AZ idei Jókai Napokon három diákcsoport és négy felnőtt együttes lép közönség elé versenyelőadásával. Emellett a programot érdekes vendégelőadások sora színesíti. (ú)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.