Márai Sándor hazája

Kassa. Tizenkét nyugat-szlovákiai, négy közép-szlovákiai és nyolc kelet-szlovákiai versenyző jelentkezett a Márai Sándor hazája című szavalóversenyre, amelyet a hétvégén tartanak Kassán.

Kassa. Tizenkét nyugat-szlovákiai, négy közép-szlovákiai és nyolc kelet-szlovákiai versenyző jelentkezett a Márai Sándor hazája című szavalóversenyre, amelyet a hétvégén tartanak Kassán. A helyi Márai Sándor Polgári Társaság és a Csemadok Kassai Városi Választmánya országos találkozóként hirdette meg a rendezvényt, amelyen hazai viszonylatban rendkívül komoly díjak várnak a győztesekre.

Az első helyezett tízezer korona értékű könyvcsomagot kap a dunaszerdahelyi Családi Könyvklub jóvoltából, a második helyezett pedig Major György kassai vállalkozó ajándékával, egy hifitoronnyal térhet haza.

Az indulók két versenyszámban mérkőznek meg, egy Marai által írt verset vagy prózát, valamint egy szabadon választott művet mondanak el. A nevezési feltételek között szerepelt az a kitétel is, hogy a jelentkező nem folytathat hivatásos előadóművészi tevékenységet és nem lehet a színművészeti főiskola hallgatója.

A kiírásból egyértelműnek tűnik, hogy a már harmadszor megrendezésre kerülő találkozó szervezői elsősorban azoknak a jelentkezését várták, akik az előadóművészetben már rendelkeznek némi tapasztalattal. A szombati elődöntő zsűrijének tagjai Czajlik József, a budapesti Bárka Színház rendezője, valamint Dudás Péter és Petrik Szilárd, a kassai Thália Színház művészei. A vasárnapi döntőre Kassára érkezik Márai egyik legszakavatottabb ismerője, Bálint András színművész és színigazgató Budapestről, akinek Beke Sándor rendező és Gál Tamás, a kassai Thália Színház művésze segít a pontozásban. A versenyzők részére a megmérettetésen túl színes kísérőprogramot is készítettek a szervezők. Szombat délután kassai városnézésen vehetnek részt, este pedig a dunaszerdahelyi Kicsi Hang duó, valamint a komáromi Naccsönd zenekar szórakoztatja őket megzenésített versekkel. Vasárnap este egy nem mindennapi élményben lehet részük, megtekinthetik a nagy sikerű Budapest Orfeum című előadást a Thália Színház művészeinek tolmácsolásában. A szervezők a hasonló versenyeken a szokásosnál jóval több időt, mintegy négy órát biztosítanak a zsűri számára a hallott produkciók értékelésére, amelyből sokat tanulhatnak a résztvevők.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?