Már nem vágyik vissza Amerikába

Inkey Alice felvételeSzakmai visszatérése nem volt könnyű. Időbe telt, míg újra bekerült a színházi s filmes köztudatba. Amerikából már nem is hiányzik neki más, csak a sziklás tengerpart.

„Öt percre volt a házunktól, mindennap kétszer voltam ott. Hallgattam a hullámokat, néztem a köveket, a vizet, az ősfákat. De eszembe jutnak néha a kinti szomszédjaim is, akik az évek során jó barátaimmá váltak. Vissza azonban már nem mennék. Örülök, hogy itthon vagyok.”

Az idők kezdetén, Kísértet Lublón, Talpuk alatt fütyül a szél, A csillagszemű, Az erőd, A ménesgazda. „Bordán Irén nemeskisasszonya, arisztokratája filmgyártásunknak” – írta róla 1980-ban a magyar kritikusok legszigorúbbika. Egy évvel később azonban, férjét követve, már a tengerentúlon kezdi újraaépíteni a pályáját.

Ki hiányzott a legjobban itthonról?

A szüleim. Őket nagyon nehéz volt itthagynom. És egy férfi... a Cserhalmi Gyuri. Tehát azok, akikkel mindig azonos hullámhosszon voltam. Amerikában ritkán volt szerencsém ilyen emberekkel találkozni. Az itthoni szakmai közeg egészen más, mint a kinti. Gyakran kérdezték tőlem: mi az oka annak, hogy kint nem tudnak sztárrá válni azok, akik itthon sztárok voltak. Szerintem csak az, hogy ott tudunk kiteljesedni, ahol a gyökereink vannak. Ahová az anyanyelvünk köt bennünket. Amerika egészen más közeg. Ott az esetek többségében kuriózumként használják az európai arcokat. Ha valami nagyon másra, a szokásostól eltérőre van szükségük. Eljátszottam egy nagy sikerű tévésorozat egy részének a főszerepét. A kinti ügynököm el volt ájulva, amikor leadták. Azt mondta: ilyet ő még nem látott, az európai talajon táplált színész egészen máshogy játszik, mint az amerikai. És igaza volt. Minket itt alaposan felkészítettek a pályára. Én nem becsülöm le az amerikaiakat sem, hiszen nagyon jól csinálnak filmeket. Jól vágnak, jól manipulálnak a hanggal és a képpel, de az ő színészetük egészen más alapokról indul.

A kint töltött huszonegy év alatt bizonyára azt is elsajátította. A visszaállás mégsem ment olyan gyorsan.

Az első két évben nem is hívtak. Nem tudták, hogy itthon vagyok, hogy végleg hazaköltöztem. Még a harmadik év után is azt mondták: „Jé, maga már megjött?” Nem volt könnyű viszszatalálni a szakmába, hiszen nagy a harc, színházi vonalon mindenkinek megvan a maga stabil helye. A film az más. Ott nem foglalom el senkinek sem a helyét. Egy filmbe belepasszintják az embert. De nem vesztegettem el az első éveket sem. Rendbehoztam a házat, ahová Lilivel és Philippel, a gyerekeimmel költöztem. Filmbe már újra hívnak, a színházzal pedig még mindig adósai vagyunk egymásnak. Játszottam én annak idején a Nemzetiben és a József Attilában is, de inkább filmben. Most azonban van egy nagyon jó színpadi szerepem.

Tavaly két filmben dolgozott. Egy angol-magyar koprodukcióban és Sándor Pál készülő alkotásában.

A harag napja kosztümös film, spanyol hercegnőt játszottam benne, májusban mellhártyagyulladással csináltam végig. Fizetni nem nagyon akartak a végén. Mindenki az ügyvédjével sürgette őket, hogy három hónap után illene végre rendezni a dolgokat. A szerepemet szerettem. Volt benne színészi lehetőség. Mivel a történet a spanyol inkvizíció idején játszódik, el kellett titkolnom, honnan jött a családom. Előbb a férjemet ölték meg, aztán velem is végeztek. Karddal. A sminkesek munkáját dicséri, ahogy én kinéztem. Egy hideg májusi éjszakán, hajnali négykor vettük fel a jelenetet, köhögtem, fuldokoltam, lázasan feküdtem a földön. Gyűlölöm az ilyen helyzeteket. Látják, hogy rosszul érzed magad, mégsem vesznek emberszámba. Ez ellen már akkor tiltakoztam, amikor annak idején Oláh Gáborral forgattuk a Fogjuk meg és vigyétek!-et. Erdélyi színészek is játszottak benne. Iszonyú hideg volt, amikor forgattunk, de mint a kutyákkal, úgy bántak velük. Nem hívták be őket a melegbe, nem adtak nekik egy csésze teát. Azt mondtam: én addig nem folytatom, amíg ezeknek az embereknek ott kint kell várakozniuk. Én ezt nem bírom elviselni. Ma is ilyen vagyok: ha nem tisztelnek, fogom magam és lelépek. Erre tanítom a gyerekeimet is. Nem kell mindenáron ott lenni valahol, ahol megalázó helyzetet teremtenek.

A harag napjában Christopher Lambert partnere volt. Mellette hogyan érezte magát?

Ő végtelenül kedves volt és figyelmes. Végignézte, ahogy a sminkesek dolgoztak rajtam. Ha nem forgatott, telefonált. Van egy jól menő étterme Franciaországban, állandóan az üzleti ügyeit intézte.

Sándor Pál filmjébe, a Noé bárkájába hogyan került be?

Palika egy tündér! Találkozott Lilivel, a lányommal. Nézte őt, nézegette, „Te nem a Bordán Irén lánya vagy?” – kérdezte. „De igen.” „És hol van az anyád?” „Itthon.” Másnap már hívott, hogy volna egy nekem való szerep a filmben. Én nem tudtam, hogy ő engem szeret. Olyan jólesett! Mondta, hogy „Irén, itt csak azok vannak, akiket én nagyon szeretek.” És ott volt Törőcsik Mari, Kállai Ferenc, Garas Dezső... Jordán Tamás játszotta a férjemet. Katonatiszt-feleség vagyok, aki már unja a nyugdíjas férje hülyeségeit, és egyfolytában kacérkodik. Garassal a Kísértet Lublónban játszottam, Kállai tanított a főiskolán, Törőcsik Marival A turnéban forgattam Bereményi Gézánál. Mari még most is igazi nő, aki meg tudta őrizni magát. Közben ugyanúgy bagózik, mint rég. Megnyugtatott, hogy ha ő így bírja, akkor remélhetőleg én sem fogok hamar kidőlni. A cigiről mindenesetre szeretnék leszokni.

Most egy nyári színházi produkcióban játszik, Machiavelli Mandragorájában.

Én vagyok Sostrata, az iszákos anya. Lucreziát, a lányomat Lili formálja meg. Színpadon most kerültünk össze először. Kamera előtt a Kistestvérben dolgoztunk együtt. Eredetileg A harag napjába is beválasztották, de mire öszszeállt a stáb, és elkezdtük a forgatást, úgy látták, Lili nagyon hasonlít rám, két egyforma arc pedig zavaró lenne a filmben. Ezért aztán kihagyták őt. De most, a Mandragorában nagyon élvezzük, hogy együtt lehetünk. Ez nekem is furcsa érzés: mintha magamat látnám.