Már a Füst-adaptáción dolgozik Enyedi Ildikó

Budapest. A Testről és lélekről című film egy egyszerű, csendes magánéleti történet keretében arról szól, hogy minden, ami összeköt minket, embereket az életünkben, az fontosabb, mint ami szétválaszt.

Budapest. A Testről és lélekről című film egy egyszerű, csendes magánéleti történet keretében arról szól, hogy minden, ami összeköt minket, embereket az életünkben, az fontosabb, mint ami szétválaszt. Ezt Enyedi Ildikó, a Berlinale Arany Medve-díjas rendezője mondta Budapesten, a stáb tagjaival közösen tartott sajtótájékoztatón.

Kérdésre válaszolva arról is beszélt, hogy a filmtörvény a 2000-es évek elején nagy fellendülést hozott a magyar filmszakmába, azóta egész életművek jöttek létre, jelentős, markáns, nagyon eltérő karakterű alkotók részvételével. „A Filmalap részéről azt az okos és bölcs stratégiát látom, hogy alapvetően szakmai szempontok alapján születnek a döntések és minden film nagyjából annyi pénzből készül el, amennyiből azt el lehet készíteni. Az alkotók érett műveket tudnak letenni az asztalra.”

A Testről és lélekről egy szerelmes film, amelyben két zárkózott ember az álmaikban szarvasként találkozik. Az alkotás vasárnap a Berlinalén a fődíj mellett további három díjat nyert, megkapta a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége és az Ökumenikus Zsűri elismerését, valamint a Berliner Morgenpost közönségdíját is, ezeket a sajtótájékoztatón be is mutatta a rendező.

Enyedi 18 évvel legutóbbi nagyjátékfilmje, a Simon Mágus után készített újra egész estés mozit. Elmondta, hogy a Simon Mágust követően volt két kész filmterve, de valahogy mégsem jutott el egyik sem a megvalósításig. „Ilyen van, de ha a következőből és az azután következőből sem lesz semmi, az ember magában kezdi keresni a hibát, elbizonytalanodik. Elvesztettem a biztonságérzetemet, de szerencsére volt bennem valami ösztönös képesség arra, hogy rossz emberekkel nem szövetkeztem. A Testről és lélekről Muhi András producernek köszönhető, ő volt az, aki rábeszélt, először egy rövidfilm elkészítésére. Számomra ez volt az út vissza” – fejtette ki Enyedi Ildikó. A rendezőnő beszámolt arról is, hogy már dolgozik következő filmjén, ami Füst Milán Feleségem története című regényének adaptációja lesz. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?