Magyar Revue – hat év óta először

A Revue svetovej litaratúry műfordításokat megjelentető folyóirat. Már negyven éve igyekszik megismertetni olvasóit a nem szlovák nyelven író írókkal és műveikkel. A jubiláns évfolyam harmadik számát a magyar irodalomnak szentelték. Az összeállítást Renáta Deáková készítette.

A Revue oldalain olyan neves műfordítókkal találkozhatunk, mint Juliana Szolnokiová, a költő és újságíró Macsovszky Péter vagy Renáta Deáková, akit a Jadviga párnája című Závada Pál-regény fordításáért Hollý-díjjal tüntettek ki. Rajtuk kívül szót kér egy egészen új fordítói generáció Eva Andrejčáková, Drahoslava Dobrovičová és a RAK szerkesztője, Jitka Rožňová személyében.

A bemutatott írók névsora nagyon jól tükrözi a magyar irodalom jelenlegi állapotát, hiszen az utóbbi év(tized)ekben Budapesten kívül újabb irodalmi központok jöttek létre, többek között Újvidéken és Pozsonyban. Az Új Symposion körül csoportosuló vajdasági írók Balázs Attila és Tolnai Ottó egy-egy prózájával mutatkoznak be. Ami az összeállítás műfaji eloszlását illeti, megállapíthatjuk, hogy a próza játszik uralkodó szerepet. A költők közül egyedül Oravecz Imre van jelen, akivel a Revue olvasói már 2003-ban megismerkedhettek Vojtech Kondrót fordításában. Nagy pozitívumként könyvelhetjük el, hogy az irodalom keretein belül oly gyakran háttérbe szoruló dráma is bekerült a válogatásba. Konkrétan Háy János Gézagyerek című drámájáról van szó, amelynek címszereplője egy autista fiú.

A Revue olvasói számára természetes, hogy az adott műfordítás mellett az író életének és munkásságának rövid jellemzését is megtalálja, ezzel is megkönnyítve az adott mű kontextusba való elhelyezését. Ez a jellegzetesség a magyar számból sem hiányzik, ám további tanulmányok is helyet kaptak a válogatásban. Grendel Lajos a rendszerváltás utáni magyar irodalmat, Huszár Szilvia pedig a mai magyar drámairodalmat mutatja be. Lehet, hogy hasznosabb lenne azt a kevés teret, amit a szlovák sajtó a magyar irodalomnak szentel, konkrét művek bemutatására felhasználni. Példának okáért Esterházy Péter sem szépirodalmi alkotása egyikével képviselteti magát, hanem A szavak csodálatos életéből című előadásának kibővített változatával, amelyben a posztmodern irodalomról elmélkedik az író szemszögéből. Bár épp most lenne aktuális és indokolt előkészíteni a terepet Esterházy számára valamelyik szépirodalmi művén keresztül, hiszen Renáta Deáková mostanság fejezi be Harmonia caelestis című regényének fordítását, amelyet nehezen fog értelmezni az az olvasó, aki nem ismeri Esterházy előző műveinek nyelvét és stílusát.

Az irodalmi szövegeken kívül Zuzana Bartošová Pinczehelyi Sándor munkásságát mutatja be. A hetvenes években készült installációk és fotográfiák a szocializmus politikájának szimbólumait voltak hivatottak kétségbe vonni, de ez az igyekezet nem biztos, hogy olvasható a fiatalabb generáció tagjai számára, sőt nemkívánatos nosztalgia gyanúját is kelthetik, hiszen ezen műalkotások egyértelmű rendszerellenessége a megváltozott társadalmi viszonyoknak köszönhetően elillant. Pinczehelyi kilencvenes években készült fotográfiái az addig érintetlen szimbólumokat, többek között a magyar nemzeti színeket detabuizálják egészen ötletesen és szórakoztatóan. A Revue utoljára hat évvel ezelőtt, tehát 1998-ban foglalkozott a magyar irodalommal. Ismét éveket kell majd várnunk, míg újra sor kerül a mi irodalmunkra. Már csak ezért is fontos lenne, hogy az olvasó benyomásait ne rontsák helyesírási hibák, elütések vagy olyan gondatlanság, amely elnézi, hogy Mészöly Miklós jellemzésének egy egész bekezdése szó szerint megjelenjen Spiró Györgynél.