Macbeth – négy nyelven

Csontos RóbertDömötör Ede felvételeA Napszínház idén társrendezője a Tempus Artnak. Hogyan kerültek kapcsolatba a főszervezővel, a rozsnyói Actores városi színházzal?

Két évvel ezelőtt, amikor első alkalommal rendezték meg a fesztivált, fölkértek, hogy egy tíznapos kurzuson belül készítsek el egy előadást. Ez Lorca A halált hozó pillangó című darabja lett, és elmondhatom, hogy sikeres volt az együttműködés, mert ennek köszönhetően hívtak meg Tallinba megrendezni a III. Richárdot. Ezt követően a rozsnyóiaktól újabb felkérést kaptam, hogy rendezzem meg az idei fesztiválra a Macbethet, illetve működjek együtt művészeti tanácsadóként.

Rendhagyó az idei évfolyam, hiszen nem egy, hanem két helyszínen lesz a Tempus Art.

A fő helyszín Rozsnyó városa, szeptember 17-étől 19-éig pedig Budapesten folytatódik a fesztivál. A Thália Színház nagyszínpadán mutatjuk be a Macbethet, ezenkívül egy dán táncszínház érkezik Rozsnyóról Pestre, és Tóth Anett fotóművész kiállítását is láthatja a budapesti közönség. Szintén a fesztiválprogram keretében a Macbeth turnéra indul, így többek között Kecskeméten, Somorján és Gútán is bemutatjuk.

Miért épp a Macbethet választotta?

Eddig mindig úgy dolgoztam, hogy én döntöttem el, miben és mit szeretnék játszani, vagy hogy mit akarok megrendezni. Ezt a darabot azonban nem én választottam, hanem felkértek rá. Maga a történet persze nagyon izgatott. Olyan mű ez, amelyet a végtelenségig lehet boncolgatni.

Mit árulhatunk el a Csontos Róbert rendezte előadásról?

Amin általában meg szoktak lepődni, az az, hogy az előadásban játszó észt, szlovák, cseh és magyar színészek valamennyien a saját anyanyelvükön beszélnek a színpadon. Nem megy az emberek fejébe: hogyan értik meg egymást? Létezik azonban a színészi játéknak egy olyan pontossága, mélysége – amelyet persze nagyon nehéz munkával lehet csak elérni –, hogy ha a néző nem is érti például az észt nyelvet, nem fogja őt zavarni, mert pontosan érezni és így érteni is fogja, miről szól az adott helyzet. ĺgy maga az idegen nyelv plusz színt, egyfajta „zenét” jelenthet a néző számára.

Ha jól sejtem, nem egy klaszszikus kosztümös előadásra számíthatunk.

Nem, annál sokkal-sokkal bátrabb. Tulajdonképpen úgy is tekinthetjük, mint egy laboratóriumot, a lélek laboratóriumát. Nagyon szépen, alaposan sikerült kibontanunk a különböző helyzeteket, melyek közül néhány egészen a durva kegyetlenségig fajul, de hát a Macbeth történetében ez is benne van.

Az ön értelmezésében milyen a főhős?

Én nagyon szeretem Macbeth figuráját, nem ítélem el. A saját sorsának az áldozata ő. Azok a helyzetek, amelyekbe Lady Macbeth beleszorítja a férjét, valóban kegyetlenek, de ha megvizsgáljuk, hogy miért cselekszik így, szomorú dolgok derülnek ki. Mindketten szomorú, szerencsétlen emberek.

Hogyan zajlott a próbafolyamat? Nem lehetett egyszerű négy ország színészeit egy helyen összehozni.

Július 25-étől Gútán próbált a társulat. Ezért úgy gondoltuk, szeptember utolsó hetében ott is rendezünk egy fesztivált, amely teljes egészében a Macbeth produkcióra épülne. Három előadást fogunk játszani, emellett lesznek előadások a gyermekek részére és további kísérőprogramok. Gútáról átruccanunk Somorjára, ahol szeptember 22-én láthatja a darabot a közönség.

A színészek miképp élték meg a négynyelvű próbákat?

Izgalmas volt számukra, és egy idő után már a próbán kívül is kialakult köztük egy angol, orosz, észt, szlovák és cseh szavakból álló keveréknyelv. Sőt rendezés közben szinte öntudatlanul én is átálltam erre a nyelvre. Ha valaki véletlenül betoppant volna a próbáinkra, bizonyára bábeli nyelvzavarnak tűnt volna neki az egész, de mi tökéletesen megértettük egymást. Adódtak persze kisebb technikai gondok, például szlovák nyelvre bizonyos jeleneteket másképp fordítottak a darabban, és elég sok különbség volt az észt és a magyar fordítások közt is, de dramaturgok segítségével szerencsére sikerült túljutnunk ezeken a problémákon.

Ön szerint miért megfelelő helyszín egy alternatív színházi fesztivál számára egy olyan kisváros, mint Rozsnyó?

Az alternatív szótól nagyon gyakran megijednek az emberek. Hozzá kell tennem, hogy véleményem szerint jogosan, mivel ezt a kategóriát, sajnos, a mindenféle tudás nélküli amatőrök eléggé lejáratták. Pedig maga az alternatív nem mást jelent, mint az új formát, az új megvalósításoknak a keresését. Egy példát mondanék: amikor Ladányi Andrea fellépett Rozsnyón a Közép-európai Táncszínházzal a Néró, a véres költő című produkcióval, ami a pesti közönség számára is egy durva előadásnak számított, egy picit aggódtunk, hogyan fogadják majd egy kisvárosban. Beigazolódott azonban, hogy egyáltalán nem kell félni, mert ha valami jó, ha igaz, ha azért készült, hogy az embereknek mondjon valamit, akkor azt a nézők megértik. Egyébként mielőtt megérkeztünk Gútára, a televízióban egy dokumentumfilmet láttam arról, micsoda borzalmak történnek a világban. És arra gondoltam, mennyire igazságtalan, hogy mi meg most itt nekiállunk színházi előadást próbálni. Egy picit el is ment tőle a kedvem, de aztán arra jutottam: legyen ez az előadás olyan, hogy gyógyítson. Úgy gyógyítson, hogy gondolkoztassa el az embereket. Vagy valakit tegyen bátrabbá. Ha bárkiből bármilyen érzelmet kicsikar, akkor már megérte.