Londont is meghódította már

Az előadás turnébemutatója 2019 őszén volt. Kentaur akkor kapta az első felkérést a produkciótól, mivel az angol csapat, élén Brian May szólógitárossal nagyra értékelte a Pesti Magyar Színházban 2017-ben bemutatott Queen-musical látványtervét. A coliseumbeli előadáshoz, amelyet esténként 2790 néző lát, több mint száz kosztümöt tervezett. A premier után mások mellett Rod Stewart, a világhírű brit énekes és Emma Thompson, a kétszeres Oscar- és Golden Globe-díjas angol színésznő is gratulált a magyar alkotónak, akinek a nevéhez olyan musicalek kötődnek, mint a West Side Story, a Miss Saigon, a Sakk, a Nyomorultak, Az Operaház fantomja vagy a Vámpírok bálja.
 
Mivel az utóbbi időben keveset hallatott magáról, úgy gondoltam, többéves szünet után ismét képeket fest. A Nyomorultak makettjével most a prágai Quadriennalén is szerepelt, de már az óriási sikerű londoni bemutató után.

Ennél több is történt velem, de valóban kezembe vettem az ecsetet, újra festek, és kiállításra készülök. Miközben a We Will Rock You turnéváltozata bejárta Angliát, Írországot és Skóciát, és ennek a folytatása lett a londoni előadás, felkérést kaptam a budapesti Madame Tussauds kiállítás látványtervezésére a felújított Palazzo Dorottyába, pár saroknyira a Vörösmarty tértől. Az is nagy feladat volt. A kivitelezést is én terveztem. Nem pusztán múzeum ez, hanem élménycentrum is interaktív programokkal, nagy LED felületekkel, vetített hátterekkel. Az 58 figura Madame Tussauds műhelyében készült, de az elképesztő minőségű díszletek és jelmezek Magyarországon. Az elmúlt két és fél évem erről szólt.
 
Mi volt ebben a legnagyobb szakmai kihívás?

Diorámaszerű megoldással, realista módon, nagyon részletgazdagon kellett berendezni kisebb és nagyobb élettereket. A magyar kézművesipar kitűnőségeivel dolgozhattam együtt. A saját színházi látásmódomat kellett egyesítenem a kiállítás anyagával. Történetmesélés szintjén egymás mellé építeni kreált háttereket. Az egész kiállításnak van egy sztorija, és minden résznek külön is. A színpadon, ha reális a szituáció, kevésbé fontos dolgokat is meg kell jelenítenem, itt viszont úgy kellett kialakítani mindent, hogy ne akadályozzuk a nézőket a közlekedésben. De még a világítást is komoly szabályok alapján kellett elkészíteni.
 
Nem először vett részt a színházi látványtervezés és szcenográfia kiemelkedő nemzetközi eseményén, a prágai Quadriennalén. Mit tapasztalt a több évtizedes múltra visszatekintő kiállításon?

Nagyon sokat változott az elmúlt harminc évben a rendezvény. Számomra furcsa irányt vett. Én képzőművészből lettem díszlettervező. Olyan szakmából jöttem, ami felé most a Quadriennale a díszlettervezőket próbálja terelni. Régen a színháztervezési trendekről, újdonságokról szólt. Ma már a díszlettervezők kreativitását használja arra, hogy modern képzőművészeti alkotásokat, installációkat, környezettel kapcsolatos és akcióművészeti díszleteket készítsenek, ne pedig színházi előadások látványvilágát idézzék. Sok izgalmas dolgot láttam, de sokkal kevesebb a színházi információ, mint évekkel ezelőtt. A színházi előadást előkészítő metódusok titkairól, fortélyairól szerettem volna többet megtudni, a színfalak mögötti dolgokról. A színházi látványtervezés fejlődéséről.

Januárban lesz harminchárom éve, hogy díszlettervezőként az első premierjét ünnepelte. Azóta vagy százötven előadással forrt össze a neve. Melyik műfajhoz kötődik erősebb szálakkal? A prózához, a musicalhez vagy az operához?

Nagyon szeretem a prózai előadásokat is. Szerencsére kiváló rendezőkkel dolgozhattam kitűnő darabokon. Nagyon erősen foglalkoztatta őket az előadás látványvilága. Izgatta őket, hogyan alakul a történet a látvánnyal együtt, hogyan formálódik eggyé a kettő úgy, hogy abból igazán katartikus élmény legyen. Kevesebb volt a visszafogott, minimalista látványvilágú prózai előadás, de még azok is expresszív díszletet kaptak. Dolgoztam olyan musicalben, amelyben nem kellett annyi mindennek történnie, de olyanban is, amelynek elképesztően sok helyszíne volt, és folyamatosan mozgott. Ha dús a sztori, azt a díszletnek is követnie kell. Hol csak jelzés szintjén, hol teljes realizmussal. Azok a nagy kihívások, ezeket jól megoldani. Szeretem is őket, mert megmászhatom velük a Mount Everestet. De a Kékestető csúcsán állni is jó. Vannak irtó nehezen megmászható magasságok, főleg az opera- és musicalirodalomban. De a prózához is szükséges a látvány. A színházi világnak egyre inkább fel kell vennie a versenyt a vetített hátterekkel, a film és a televízió elképesztően intenzív vizuális hatásaival. Nem gondolom, hogy vesztésre áll a színház, hiszen a tizenhatodik sorban is van interakció a néző és a színész, a színpadi történések között. Erre a mozi sem képes a hatvanméteres vásznával, amely a színész legfinomabb mimikáját is megmutatja kinagyítva. Az emberi vibrálás, közelség a színház legnagyobb erőssége még mindig. Ezt a film nem képes megelőzni. A Covid elég rosszat tett a színháznak, kicsit háttérbe szorította. De már jön vissza. Londonban is láttam, hogy őrületes tömegek járnak színházba. A közösségi színházi élmény felülmúlhatatlan. Egészen más élőben hallgatni Anna Netrebkót, mint „letöltve”.

A Queen zenéje mekkora hatással volt ifjú éveire?

Zenészként mindig nagyra tartottam a Queent. Főleg kamaszként szívesen hallgattam őket, de nem gyűjtöttem a lemezeiket. Freddie Mercury halálával megszakadt nálam a történet. A Queen zenéjére írt darab azokról is szól, akiket velük párhuzamosan kezdtem el követni. Arról a generációról, amelynek tagjai önfeledten zenéltek, és a hangszeres tudásuk, a zenei képzettségük volt meghatározója a minőségnek, nem pedig a digitalizációhoz való jó viszonyuk, hogy mennyire tudnak kütyüket kezelni. A Queen zenéje a tinédzseréveimet határozta meg, amikor még nem igazán mélyültünk el ezekben a dalokban, hiszen az angoltudásunk sem volt olyan erős. A We Will Rock You készítése során derült ki számomra, hogy milyen mély és átfogó története van egy dalnak, amelyet Brian May vagy Roger Taylor írt, milyen fantasztikus költészet az, amelyet Freddie Mercury hagyott ránk. Sorsfordító sztorikat írt popzenére. Most döbbentett meg igazán az érzelmi világa és a világszemlélete. Mi itthon, 2017-ben a Pesti Magyar Színház Queen-musicaljében Miklós Tibor rendkívül hiteles fordítását vettük alapul az egész estét betöltő műhöz. Az ő magyar szövegei ugyanazt az üzenetet hordozzák, mint az eredeti Queen-dalok.
 
Kultikus hely a Coliseum. 1979-ben itt lépett fel Freddie Mercury a Royal Ballet táncosaival. Itt hangzik el most 25 Queen-sláger egy rendkívüli tehetségű csapat előadásában, élén Ian McIntosh-sal.

A We Will Rock You a világon a legtöbb néző előtt futó tíz musical egyike. A Coliseum pedig fantasztikus méretű színház. Meg is küzdött vele a társulat, hiszen az akusztikája elsősorban az operaéneklést szolgálja. Itt régen is nagyzenekari műveket adtak elő. Úgy találták ki a színházat, hogy az igazi énekhang mindenhova eljusson a nézőtéren. Rockzenét kihangosítani, hogy ne gerjedjen, ne csattogjon, küzdelmes munka egy ilyen épületben.
 
Mivel a 24. század elején játszódik a darab, a kosztümök egyben futurisztikusak, de közben a hetvenes-nyolcvanas évek angol underground világát is közelítik.

A huszonhét szereplő közül a legtöbbnek három, másoknak négy ruhájuk van. A színpad hátuljában kialakítottak egy wardrobe village-et, vagyis egy kisebb öltözővárost. Vannak eléggé lepusztított, klasszikus rock and roll-ruhák is, s mivel 300 évvel később játszódik a történet, és relikviaöltözékeket szednek össze a bohémek, réges-régi, „archív” farmernadrágokat és dzsekiket viselnek. De van egy olyan kosztüm is, amely 150 origamiból készült. Minden használtnak néz ki, mi úgy mondjuk, „le van patinázva”, de a 2000-es évek elején ez divatirányzat is volt, amelyet a posztpunkok hoztak be. Posztapokaliptikus világ ruhái ezek, az egész egy óriási art work. Az ellenkultúra fellegvárának számító Camden piacain lehet ilyen ruhákat venni Londonban. A társulat minden tagja világszínvonalon énekel. Az utolsó táncos is ki tud állni szólóban. Többen el tudják énekelni a főszerepet is. Ian McIntosh fantasztikus hangú, remek kiállású srác. Nagyon fiatal, a húszas éveiben jár. Végigcsinálta az egész turnét, ott fedezték fel. Olyan erős a színpadi jelenléte, hogy ég körülötte a talaj.
 
Nem fájt egy picit sem a szíve amiatt, hogy a díszletet másvalaki tervezte?

De igen, fájt! A leginkább azért, mert nekem túl virtuális a díszlet. Inkább egy koncerthez illő. Nagyon sok a LED falakon megjelenő vetített háttér. De mivel a turnédíszletből alakult át, nem lehetett előállni új koncepcióval. Nagy megtiszteltetés volt, hogy a két vezető tervező, aki látta a mi pesti előadásunk díszletét, azt mondta, hogy nagyon komoly, majd megkérdezte, mennyibe került. Drága volt, de jóval kevesebbe, mint a tiétek, mondtam nevetve.
 
Legutóbb a Budapesti Atlétikai Világbajnokság két reprezentatív estjének a díszleteit tervezte meg, ősszel pedig Tallinnban a Diótörő című balett látványvilágát komponálja meg.

Van egy saját musicalötletem is, amelyen már jó pár éve dolgozom. Angliában szeretném útjára indítani. Nem lehet tudni, mit hoz a jövő.

A szerző a Vasárnap munkatársa