LISTAMUSTRA

Egymást érik az újdonságok a kislemez- és albumpiacon egyaránt. Javarészt ebből eredően az általunk górcső alá vett nyolc közül csak három összesítésen tudta megőrizni első helyét a múlt heti listavezető. Nem meglepő, hogy közülük kettő a magyar kislemez- és albumlista, a harmadik a kislemezek német rangsora.

Egymást érik az újdonságok a kislemez- és albumpiacon egyaránt. Javarészt ebből eredően az általunk górcső alá vett nyolc közül csak három összesítésen tudta megőrizni első helyét a múlt heti listavezető. Nem meglepő, hogy közülük kettő a magyar kislemez- és albumlista, a harmadik a kislemezek német rangsora. Németország vezető emozenekara, a Tokio Hotel értelemszerűen a német nyelvterületen a legnépszerűbb, de Magyarországon, Franciaországban, Olaszországban és a skandináv országokban is jelentős rajongótábort verbuvált. Nagy-Britanniában még nem tudta megvetni a lábát. Az együttes most a tengerentúlon próbálkozik, a várakozásnak megfelelően nem nagy sikerrel. Európában tavaly júniusban kiadott első angol nyelvű albuma, a Scream május 6-án az USA-ban is megjelent – múlt héten az eladási összesítés 39. helyére iratkozott fel, és a héten még az első százból is kiszorult.

Listavezető kislemezek

Egyesült Államok Lil Wayne Featuring Static Major Lollipop

Nagy-Britannia Rihanna Take A Bow

Németország Mark Medlock Summer Love

Magyarország Ákos Negyven

Rihanna: egy vereség, egy győzelem

A barbadosi Rihanna a múlt héten hatalmasat ugorva, az 53. helyről foglalta el a Billboard magazin kislemezlistájának csúcsát a harmadik amerikai listavezető felvételével, amely a héten meglepetésre a bronzérmes pozícióba szorult vissza Leona Lewis világslágere, a Bleeding Love mögé. Az élre – szintén meglepetésre – a négy héttel ezelőtti első helyezett tért vissza: Lil Wayne és a 34. életévében idén február 25-én elhunyt Static Major közös dala. Rihanna Nagy-Britanniában vigasztalódhat, Take A Bow című felvétele a szigetországban a második helyét az elsőre cserélte fel – ez a második brit listavezetője, az első, a Jay-Z társaságában sikerre vitt Umbrella tavaly tíz hétig uralta a mezőnyt. A német és a magyar rangsor csúcsa változatlan: az előbbin második hete a Deutschland sucht den Superstar című zenei tehetségkutató tévéműsor tavaly májusban véget ért negyedik sorozatának győztese, a frankfurti Mark Medlock harmadik hazai listavezetője, az utóbbin hatodik hete Ákos születésnapi dala trónol.

Listavezető nagylemezek

Egyesült Államok Death Cab For Cutie Narrow Stairs

Nagy-Britannia The Ting Tings We Started Nothing

Németország In Extremo Sängerkrieg

Magyarország Bereczki & Szinetár Musical Duett 2

Duffy megérkezett a tengerentúlra

Ahogy várható volt, 2008 eddigi legnagyobb európai felfedezettje, a walesi Duffy az Egyesült Államokban is hódító útra indult. A brit kislemezlistát öt, a németet egy hétig vezető Mercy című slágere a héten a Billboard magazin kislemezlistáján a 66. helyét a 27.-re cserélte fel, miközben albuma, a Rockferry a negyedik pozícióba érkezett meg. Az amerikai TOP 10-ben további négy új belépő szerepel: az első helyen az 1997-ben megalakult washingtoni Death Cab For Cutie nevű indie-rock zenekar nagylemeze, a másodikon Frank Sinatra (1915–1998) Nothing But The Best című slágerválogatása, a harmadikon Jason Mraz korongja, a We Sing. We Dance. We Steal Things., a tizediken Keith Sweat albuma, a Just Me debütált. Nagy-Britanniában a múlt heti kislemezlistát uraló The Ting Tings nevű duó első nagylemeze iratkozott fel az élre. Az összesítést egy hete vezető Neil Diamond egyik válogatása, a The Best Of című a 194. helyről a nyolcadikra lépett elő, közben a veterán énekes aktuális stúdióalbuma, a Home Before Dark az ezüstérmes pozícióba hátrált. A brit tízes mezőnyben a The Ting Tings mellett még egy új belépőt találunk, a The Cistercian Monks lemezét, a Chant – Music For Paradise címűt. A két taglalt zenepiacon egy-egy hétig, Németországban pedig két hétig volt a legkelendőbb kiadvány Madonna 11. stúdióalbuma, a Hard Candy – a német piacon a héten esett vissza a negyedik pozícióba, és ezúttal az 1995-ben megalakult In Extremo nevű berlini rockegyüttes 14. korongjából értékesítették a legtöbbet. A kislemezek német összesítését a Kuschel Song című slágerrel nyolc hétig vezetett Schnuffel nyulacska Ich hab’ Dich lieb című albuma a rangsor 11. helyére iratkozott fel. Magyarországon ötödik hete Bereczki Zoltán és Szinetár Dóra lemezéből vásárolják a legtöbbet. A negyvenes mezőnyben három újdonság található: a negyedik helyen a Kalapács együttes albuma, a Mítosz, a hetediken Palya Beáta lemeze, az Adieu les complexes, a huszadikon Kylie Minogue X című albuma debütált. (puha)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?