Lesz-e a diákból felnőtt néző?

Aztán történik valami, és a felnőtté válás küszöbén eltűnik a színházba járás gesztusa; egyetemistaként már csak nagy ritkán ülnek be a nézőtérre a fiatal értelmiségiek.

Ha következtetést akarunk ebből levonni, első körben az juthat az eszünkbe, hogy a kötelező iskolai bérlet – s így a színházi élmény maga – nem elegendő ahhoz, hogy megszerettesse a színházat a fiatal nézőkkel. Épp ezért a Komáromi Jókai Színház vezetése úgy döntött, megpróbálja szorosabbra vonni a kapcsolatot az iskolákkal, mégpedig úgy, hogy az előadás feldolgozását, megértését segítő foglalkozásokat ajánl fel a komáromi középiskoláknak.

„Az a tapasztalatom a diákközönségünkkel, hogy a színházi élmény teljességéhez szüksége lenne egy előadás előtti ismertetésre és egy előadás utáni beszélgetésre is. Ha ezt megkapják, másképp nézik az előadást, megtanulnak különbséget tenni a drámaszöveg s az előadás között – magyarázza Tóth Tibor, a Jókai Színház igazgatója. – A színház viszont ezt a felkészítő-feldolgozó munkát nem tudja egyedül vállalni és kiterjeszteni az összes diákbérletesre. Ezért jó, hogy be tudnak kapcsolódni az erre szakosodott drámatanárok.”

Az első kísérlet az évad első bemutatójához, Az ügynök halálához kapcsolódott, és három komáromi középiskola – a Selye János Gimnázium, a Marianum Egyházi Gimnázium és az Ipari Szakközépiskola – élt a lehetőséggel. A diákok az előadás megtekintése utáni napokban vehettek részt a feldolgozó foglalkozáson, amely egyszerre mindig egy osztályközösségben zajlott. Egy rendhagyó tanítási órán drámapedagógiai módszerekkel gondolták tovább az előadás által felvetett kérdéseket. A foglalkozásokat Kuklis Katalin, a Vekker Műhely színész-drámatanára, valamint Tóth Károly, a Jókai Színház színművésze vezette, aki aki Az ügynök halálában Biffet alakítja. Éppen ezért az elemzés az apa és a fiú kapcsolatából indult ki, egyszerű dramatikus játékokkal az ő érzéseiket, motivációikat igyekeztek megragadni a diákok.

A Vekker Műhely 2013-as megalapításához a magyarországi színházi nevelési programok széles skálája adta az ötletet és a mintát: összekapcsolni a színházat és a pedagógiát. Jelenleg öt foglalkozással, produkcióval járják Dél-Szlovákia magyar iskoláit. A Vekker színész-drámatanárai mindannyian diák- vagy amatőr színjátszóként kezdték pályafutásukat, s csaknem mindannyian pedagógusi oklevelet szereztek. „Színházi nevelési műhelyként határozzuk meg magunkat, és itt a műhelyen van a hangsúly – mondta el Kuklis Katalin. – A tudatos gondolkodás és a konstruktív beszélgetés fejlesztése a célunk, s jó esetben az eredménye is egy-egy ilyen programnak. A Jókai Színházzal indított új projektünk foglalkozásai akkor működnek jól, ha a művészi és pedagógiai irány összefonódik, s nem választható el a kettő egymásról. Jó példa erre, amikor a szereplő indítja a kérdést, azaz a történetből megismert karakter kérdez, nem a (dráma)tanár. A színész ilyenkor szerepben van, de úgy van szerepben, hogy tudja, a beszélgetést irányítania kell, hogy ne legyen parttalan, hogy ne akármiről beszélgessenek. Egyébként nincsenek előre elkészített válaszaink vagy olyan mérce, melynek mindenáron meg kéne felelni, valóban kíváncsiak vagyunk a résztvevők gondolataira. És hihetetlenül izgalmas pillanatok születnek egy-egy ilyen találkozás során, gyakran nagyon mély és őszinte gondolatok szabadulnak fel.”

Tóth Gábor, a Marianum Egyházi Iskolaközpont matematika-fizika szakos pedagógusa, az iskola színjátszó csoportjának rendezője néhány évvel ezelőtt a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemen szerzett drámapedagógus oklevelet. Úgy fogalmazott, Az ügynök halálát feldolgozó foglalkozások hatása és tapasztalata a diákok és a színház számára egyaránt hasznos lehet: „Ha elkezdek magamról beszélni, az valamilyen szinten pszichoanalízis és feltárulkozás, egy szerepelemzés viszont egy idegen karakter vizsgálata. Egy ilyen foglalkozáson belül ez a két réteg összecsúszik, ami a diák számára felszabadító. Az a cél, hogy nyitott személyiségeket neveljünk, s ennek az egyik ismérve, hogy tudnak beszélni magukról, a világról és mindenféle viszonyokról. Ez az egyik vetülete a dolognak. A másik, hogy a színházi emberek számára is fontos a visszajelzés a közönségüktől. Itt a tétován megfogalmazott mondatok elemző kritikává állnak össze. S eközben a gyerek megtapasztalja, hogy egy művészeti alkotásról releváns mondatokat tud megfogalmazni, de nem kell az egészet összefüggéseiben értékelnie, mert a csoport többi tagjával együtt rakja össze a műelemző értelmezést. Hozzá kell tennem: egy ilyen foglalkozásnak akkor van igazán értelme, ha az alapanyag, az előadás is értékes, gazdag és fejthető rétegei vannak. Ha ezt a lehetőséget egy diák négy éven keresztül, évente két alkalommal megkapja, akkor a végén már lehet beszélni kevésbé személyes témákról is. S ha ezáltal műértőbb lesz a közönség, akkor tulajdonképpen civilizáltabb lesz a világunk.”

Tóth Károly, a Komáromi Jókai Színház fiatal művésze most először vett részt ilyen jellegű programban. „Érdekes tapasztalat volt, hogy olyan emberekkel kerültem kapcsolatba, akik nem sokkal fiatalabbak nálam, mégis olyan új dolgokra nyitották rá a szemem. Hogy csak egy véleményt emeljek ki a több száz közül: Willy Loman tehetséges családot szeretett volna, és nem boldog családot. Sommás, pontos. Pici pillanatok ezek, mégis megdöbbentő értelmezéseket hallottam. Maga a folyamat is érdekes: hogy értelmez egy átlagos fiatal néző, s hogyan tudja nekem visszaadni, elmagyarázni a véleményét. Színészként is építő egy-egy ilyen találkozás. Nem zárom ki, hogy ezek a gondolatok 5 perccel kezdés előtt majd felidéződnek bennem, és egy kicsit más irányba tereli a gondolkodásomat a szereppel vagy akár az előadással kapcsolatban.”

VARGA EMESE