Legenda vagyok

Ő mindent megtett, ami tőle telt, de az sem volt elég. Robert Neville (Will Smith), a tehetséges tudós is tagja volt annak a csapatnak, amely megpróbálta megállítani az emberiség történetének legveszélyesebb vírusát. Az utolsó vírust. Ő, maga sem tudja, miért immunis a fertőzésre, de rajta kívül mindenki megbetegedett.

Ő mindent megtett, ami tőle telt, de az sem volt elég. Robert Neville (Will Smith), a tehetséges tudós is tagja volt annak a csapatnak, amely megpróbálta megállítani az emberiség történetének legveszélyesebb vírusát. Az utolsó vírust. Ő, maga sem tudja, miért immunis a fertőzésre, de rajta kívül mindenki megbetegedett. Lehet, hogy jobb lett volna a többiekkel együtt meghalnia. Mára ő New York utolsó lakója, sőt, talán az egész világon nincs már rajta kívül ember. Igyekszik életben maradni, igyekszik megőrizni a józan eszét, és nem adja fel a reményt: házi készítésű rádióadója folyamatosan keresi esetleges sorstársait. De nincs egyedül. A járvány mutáns túlélői ott bujkálnak a homályban. Neville minden mozdulatát figyelik. Várják, mikor követ el egy hibát – mert akkor habozás nélkül elpusztítanák az emberiség utolsó reményét.

I Am Legend / Som legenda. Amerikai akciófilm, 2007. Rendező: Francis Lawrence. Szereplők: Will Smith (Neville), Alice Braga (Anna), Salli Richardson (Ginny), Willow Smith (Marley), Charlie Tahan (Ethan) (p-t)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?