Lassú léptekkel a fény felé

A Hogyan fogjunk nagy halat? nem a horgászathoz szolgál remekebbnél remekebb ötletekkel, hanem egyfajta rendezői kis katekizmus, amelyben Lynch személyes látásmódjához, egységes belső teréhez, meditációs módszeréhez is közelebb kerülünk. Olyan ő is, mint a Megvilágosodott védikus: gyengédebb, mint a virág, ha kedves, keményebb, mint a vihar, ha elveit védi.

Radírfej, Elefántember, Dűne, Kék bársony, Twin Peaks, Veszett a világ, Lost Highway (Útvesztőben), Mulholland Drive (A sötétség útja), Inland Empire – ezek a hatvankét éves rendező legismertebb filmjei. Érteni ugyan nem mindegyiket lehet, még akkor sem, ha kivétel nélkül minden egyes alkotása magába szippantja az embert. Ez a lynch-i titok, és ennek hátteréhez ad némi magyarázatot a rendező rövid lélegzetű írásaiból álló takaros kis kötetecske is, amelyet elsősorban természetesen lelkes híveinek szánt, ám minden bizonnyal élvezettel olvassák majd azok is, akik csak a Twin Peaks – Tűz, jöjj velem! hátborzongató történetfolyamához kötik a nevét.

„Az életemet teljesen átlagemberként kezdtem – írja rögtön az elején –, az Egyesült Államok északnyugati részén nőttem fel. Az apám kutató volt a mezőgazdasági minisztériumban, a fákat tanulmányozta. Ezért sokat jártam az erdőket. És egy gyerek szemében az erdő varázslatos. Kisvárosokban éltünk. Az életem helyszínei egy nagy városban egy-két tömböt tennének csak ki. Minden itt történt. Minden álmom, minden barátom ehhez a kicsi világhoz tartozott. A szememben ezért hatalmasnak és varázslatosnak tűnt. Rengeteg időm volt, amit barátokkal vagy ábrándozással töltöttem.” Varázslatos erdő, álmok és ábrándozások – ezek kulcsszavak a lynch-i életműben. A titkok birodalmában született határtalan víziók minden alkotásához izgalmas hátteret és kiapadhatatlan feszültséget teremtettek. Lynch őszintén bevallja: legtöbb filmje valóban rejtélyen alapszik, amelynek ugyan létezik megfejtése, elárulni viszont nem akarja azt. A rejtély ereje ugyanis épp a megőrzött titokzatosságban rejlik, a megfejtés pedig amúgy sem elégítené ki a nézőt, hiszen csak az illúzióját kapná. A címbeli hal meg nem más, mint maga az idea. Az ötlet.

„Ha megelégszel a kis halakkal, elég a sekélyesben halásznod, de ha nagy halat akarsz fogni, mélyebbre kell menned… Én azokat a halakat akarom kifogni, amelyeket a film nyelvére le tudok fordítani. De nagyon sokfajta hal él odalent… Mindenre van hal. Mindenre, hisz mindenhez kell valami, ami a mélyről jön a felszínre. A modern fizika ezt a szintet egységes térnek nevezi. Minél tágabb a tudatod, minél nyitottabb vagy, annál mélyebbre jutsz, közelebb a forráshoz, és annál nagyobb halakat foghatsz.”

Horgászni tehát Lynch szerint annyi, mint elkapni, kifogni az ideákat, aztán leírni őket. Könyve is ideák, tapasztalatok, észrevételek, szokatlan élmények, megérzések gyűjteménye. S mivel több mint harminc éve gyakorolja a transzcendentális meditációt, az alkotó folyamatra gyakorolt pozitív hatását is részletesen ecseteli.

„A meditáció lényege: egyre inkább önmagad leszel – írja. – Gyakran megkérdezik tőlem, ha a meditáció olyan jó, és annyi örömöt szerez, a filmjeim miért olyan sötétek, miért olyan sok bennük az erőszak. A mai világban nagyon-nagyon sok sötétség áramlik körbe, és a filmek legtöbbje ezt a világot tükrözi, amiben élünk. Ezek történetek. Minden történetnek konfliktus az alapja. Minden történetbe kell jó és rossz, sötétség és világosság.”

Művészi stílusát, kreativitását David Lynch egyértelműen a transzcendentális meditációnak köszöni, amelynek kidolgozója Maharisi Mahes jógi, aki a Beatles együttes gurujaként vált híressé a hatvanas években. Spirituális hagyomány nyomán kifejlesztett meditációs technikájával a világ?hírű rendező a hetvenes években, húga közvetítésével ismerkedett meg, amikor a Radírfej című filmjét forgatta. Azóta ő is gyakran idézi Maharisi híres mondását: „Öntözd a gyökeret, és élvezd a gyümölcsöt.”

A Hogyan fogjunk nagy halat? is egy kitartó „öntözés” eredménye. Érdekes olvasnivaló tehát azoknak is, akik filmet ugyan sosem fognak rendezni, az alkotói folyamat, a mű megszületésének szellemi mozgatórugói azonban nagyon is érdeklik, sőt még azok számára is izgalmas élmény lehet, akik pusztán a mindennapi boldogságra törekednek. Amelyhez ugyan Lynch sem ad receptet, csak pár sebtében feljegyzett bölcsességet.

„Lehet, hogy a megvilágosodás messze van, de azt mondják, ahogy a fény felé haladsz, minden lépéssel egyre világosabb lesz.”

Tessék! Gondolták volna?