Küzdelmek a New York-i rengetegben

Woody Allen embléma. Pimasz, intellektuális és moralizáló humora utánozhatatlan. Már ahogy gyerekkori vágyait kommentálja, abban szinte benne van az egész Woody Allen-i „humorfilozófia” – amikor ugye azt írta, hogy kutyát szeretett volna, de mert a szüleinek nem volt pénze, hát vettek neki egy hangyát. Közben a szülei nem voltak olyan szegények. De Woody Allen a poén kedvéért – a hangya miatt – lódított egy kicsit. Ilyen „szögből” kell őt néznünk és olvasnunk. Csal az igazsággal és viccel, hogy szeressük.

Ezt tette mindig. Ifjúkorában a képregényekből, a dzsesszből és a moziból merített erőt, hogy szórakoztatással álcázza félénkségét. Úgy gondolhatta, ha a külseje miatt keresztülnéznek rajta a nők, a hódítás érdekében páratlan belső képességét kell bevetnie és tökélyre fejlesztenie. Tréfás írásokkal kezdte, majd humoros televíziós műsoroknál dolgozott, aztán New York-i kabarékban lépett fel, majd eljött a nagy lehetőség is, ajánlatott kapott az 1965-ben elkészült Mi újság, cicamica? című film forgatókönyvének megírására. E vígjáték, melyben ő maga is játszott, bombasztikus sikert aratott – és Woody Allen elindult a világhír felé. Ezenkívül még valami megváltozott az életében: a nők is észrevették, de erről később. Ugyanebben az évben foglalta el először a rendezői széket, s leforgatta a Fogd a pénzt és fuss című vígjátékát, amelynek főszerepét is eljátszotta, megalkotva a kétbalkezes-abszurd figura őstípusát, aki aztán végigkísérte színészi pályafutása során.

És most jöhetnek a nők, akik mindig fontos, nagyon fontos szerepet játszottak az életében – és művészetében. Első feleségéhez még a televíziós időszaka köti. Amikor első forgatókönyvével kilépett a „dobozból”, és belépett a mozi világába, elvált és újranősült. A ’72-ben forgatott Játszd újra, Sam! összehozta Diane Keatonnal, és nem csak a filmben, a magánéletben is. E mozi egy megromlott házassági kapcsolatról szól, pontosabban a főhős – Woody Allen? – nőkhöz és a mozihoz való viszonyáról. A filmbéli Allan megpróbálja az életét imádott sztárja, a hódító Humphrey Bogart példája szerint rendezni – de hiába tesz meg mindent, kapcsolatai a nőkkel nem úgy alakulnak, ahogy Bogartnak a vásznon: érte nem könnyeznek a hölgyek. (A Játszd újra, Sam! színpadi változatát a 80-as években a Vígszínház is játszotta Kern András és Halász Judit főszereplésével). Diane Keaton a ’70-es években szellemileg igen termékenyítően hatott a színész-rendezőre; értékelői szerint ekkor születtek a legmélyebb Woody Allen-opusok. Említsük csak a ’77-es Annie Hall című vígjátékot, amely sok rangos díj mellett megkapta a legjobb filmnek, a legjobb rendezésnek, a legjobb női főszereplőnek és a legjobb eredeti forgatókönyvnek járó Oscart. Aztán jött Mia Farrow és a nyolcvanas évek filmjei, amelyről hozzáértők úgy vélekednek, „meglehetősen sokrétűek, ám egyenetlen minőségűek”. Természetesen azért abban az évtizedben is sikerült Oscar-díjas opust produkálnia: a Hannah és nővéreit. Aztán jött az újabb szerelem, amelyet meglehetősen nagy botrány kísért: feleségül vette Mia Farrow fogadott lányát.

A hazai mozikban legutóbb 2004-es filmjét, a Melinda és Melinda című vígjátékot láthattuk. Természetesen ebben is ugyanazokat a problémákat boncolgatja, mint eddigi életművének előző darabjaiban: „személyes küzdelmét az erkölccsel, a származással, a nemiséggel, a féltékenységgel és a szerelemmel”. És mindezt a sajátosan szemlélt, imádott és rettegett városban, New Yorkban.

Hetvenévesen is alkot: újabban Angliában rendez. Ott forgatta Match Point című thriller-vígjátékát, amelynek Cannes-ban tartották a világpremierjét, s állítólag januárban lesz az amerikai bemutatója. Ám már újabb opust is forgatott Angliában: ezt is, mint az előzőt, Scarlett Johansson főszereplésével. Jövő nyárra tervezik a bemutatóját. Megnézzük.