Kulturális egymásra figyelés

Fónod Zoltán, Karol Tomiš, Görözdi Judit, valamint Sántha AttilaSomogyi Tibor felvételeiKarol Tomišt köszöntő beszédében Fónod Zoltán irodalomtörténész felhívta a figyelmet arra, hogy a két nemzet együttélésének voltak olyan időszakai, amikor a kapcsolatok nem voltak felhőtlenek, mert az „»árokásásnak«, az ellenségkeresésnek mindig volt vevője”, ugyanakkor a szlovák irodalmi életben jó páran voltak olyanok is, akik nem hódoltak be a szélsőséges eszméknek, és megpróbálták a szlovák olvasók számára a magyar irodalom értékeit közvetíteni. A legutóbbi időszak közvetítői közé tartozik Karol Tomiš is. „A békességkeresés szándéka látható a te munkásságodban is, immár több évtizede – mondta Fónod. – Külön örvendetes, hogy a magyar–szlovák irodalmi kapcsolatok kutatása nem melléktermék nálad, hanem a »fősodrot« jelenti, a szlovák irodalommal együtt.” Fónod Zoltán gondos, szakmai alapossággal és kiváló tárgyismerettel rendelkező irodalomtudósként jellemezte az ünnepeltet, akinek tanulmányai abban is különböznek a legtöbb szlovák hungarológusétól, hogy magyar nyelven íródnak!

Karol Tomiš 1954-ben kezdte a pályáját a Szlovák Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetében, amelynek mindmáig munkatársa. A magyar írótársaság rendezvényén ifjú kolléganője, az SZTA Világirodalmi Intézetének munkatársa, Görözdi Judit irodalomtörténész hungarológusi tevékenységét méltatta. „Tomiš doktor a 70-es évek második felétől kezdett hungarológiával foglalkozni. Feldolgozta Ady, József Attila, Petőfi szlovák recepcióját, vizsgálta a »Nyugat« hatását a szlovák irodalomra, a 70-es, 80-as évek prózáját. De foglalkozott elméleti kérdésekkel is, amelyek a hungarológiai kutatások módszertanát, a történeti hungarológia problémáit vizsgálták. Mindezek összesítése A magyar irodalom a szlovák kultúrában című kutatási program, amely a magyar irodalom recepcióját 1860-tól 1989-ig kívánja feldolgozni, s amelynek első része az 1918-ig terjedő időszakról már megjelent, második részén pedig jelenleg is dolgozik az ünnepelt” – mondta Görözdi Judit, és hangsúlyozta: az említett program egyedülálló, nincs tudomása róla, hogy más nyelvű hasonló hungarológiai munka született volna. „Több mint fél évszázados kritikusi, irodalomtudományi, szerkesztői, lektori, kulturális szervezőtevékenységével hozzájárult a magyar irodalom szlovákiai megismertetéséhez, s a magyar irodalomról alkotott szlovák kép formálásához” – összegezte az eredményekben gazdag pályát Görözdi Judit. A jeles hungarológus munkásságát Magyarországon 1986-ban és 1999-ben a Pro Cultura Hungarica díjjal jutalmazták, 1991-ben pedig a magyar irodalom eredményes terjesztéséért a Magyar ĺrószövetség rendkívüli tagjává választották.

Az irodalmi délután második részében az erdélyi vendégek kaptak szót. Pontosabban ők hoztak: szótárt. „Máris már cinka korában zelegór, berdózik két ricskó, buftiskodik Máriskó” – értik önök ezeket a verssorokat? Ha nem, nem kell megijedni, ez ugyanis Sántha Attila székely verseinek egyike, amely legutóbbi, Kemál és Amál címmel megjelent kötetében olvasható. Ehhez valóban jól jön a Székely szótár. Ilyen jellegű munka egyébként utoljára 150 éve jelent meg, a „vadrózsás” Kriza János révén. (De hogy az egzotikusan hangzó szavak értelme se maradjon homályban, eláruljuk: cinka – süldő lány; zelegór – csintalan, engedetlen; berdózik – fékeveszetten játszik; buftiskodik – felhúzza az orrát.) Sántha Attila – aki amellett, hogy költő, az Erdélyi Magyar ĺrók Ligájának elnöke is – négy évvel ezelőtt kezdett neki a maga Székely szótárának, „a gyöngyhalászok egészséges ösztönével és bátorságával”, ahogyan földije és költőtársa, Barabás Zoltán jellemezte. Sántha Attila elárulta: a Székely szótárban a székelyek által használt szavakat igyekezett összegyűjteni. S mivel a „klasszikus” szótárakat nem igazán szereti, minitörténeteknek is beillő idézetekkel próbálta meg olvasmányossá tenni. S ami még érdekesebb: akadtak olyan szavak, amelyek a könyv dunaszerdahelyi bemutatóján a csallóközi közönségnek is ismerősen csengtek. Sántha Attila szerint ez nem véletlen. Miközben a szótárt szerkesztette, „kezdtek felsejleni azok a helyek, ahol réges-régen valamikor székelyek élhettek. A nyelv alatt felsejlett a történelem, mert kiderült, hogy a Kisalföldön, a Csallóközben és az Őrségben elvétve használnak székely szavakat, ott vannak még a szókincsben. ... Ez tényleg egyfajta ásatás is, felsejlik valami a szó mögött. Nem tudom, hogy a lényeg vagy valami egyéb. Szőcs Géza azt mondja, hogy a szavak mögött ismeretlen állatok árnyékai sejlenek föl folyamatosan.” Sántha Attila szerint e munka saját maga megértéséhez, székelységének mibenlétéhez is közelebb vitte. Másrészt úgy véli, a székelység egzotikuma annak nyelvében is benne rejlik, ezt szerette volna felmutatni. „Hogyha elolvassuk Tamási Áron novelláit, megy a szöveg simán, és hirtelen egy-egy szóra bukkanunk, amelyiktől a világ bukfencet vet és elkezd csillogni.”