Kulisszajárás a Jókai Színházban

Komárom |

<p>Számos meglepetéssel, érdekes programmal várja az érdeklődőket csütörtöki nyílt napján a Jókai Színház.</p>

A kulisszatitkokra is kíváncsi látogatókat 14.30-tól húszperces időközönként a színház művészei, köztük Bandor Éva, Olasz István, Varsányi Mari, Tóth Tibor vezeti majd végig az épületen. A kulisszajárás során a résztvevők betekintést nyerhetnek a színház mindennapjaiba és felfedezhetik a nézők számára más alkalmakkor rejtve maradó zugokat, az öltözőket, a kellék- és sminktárat, megtudhatják, mi zajlik a színfalak mögött. Kiállítás látható majd díszletmakettekből, jelmezekből, régi szövegkönyvekből, plakátokból és kiadványokból, de lesz Beugró improvizációs játék is meglepetésvendégekkel. A gyerekeket sem kell otthon hagyni, rájuk interaktív játszóház és bábszínház vár. Minden ötvenedik látogató ajándékcsomagot kap, és ajándékkal kedveskednek azoknak is, akik a nyílt napon váltanak bérletet a 2011/12-es évadra.
A bérletvásárlásnál maradva: egy évnyi, gazdasági okokra visszavezethető kihagyás után a Jókai Színház idén ismét meghirdette stúdióbérletét. A megszokott kisszínpadi előadások helyett azonban ezúttal magyar szerzők műveiből született „gyöngyszemeket“, zenés irodalmi produkciókat láthatnak majd a nézők: A helység kalapácsát (Petőfi Sándor) Besenci Árpád előadásában, A bor filozófiáját (Hamvas Béla) Rátóti Zoltán és Huzella Péter feldolgozásában, Tóth Tibor és zenésztársai Arany János Tetemre hívás című balladáját mutatják be, a Kicsi Hang együttes pedig a Nyugat költőinek műveiből nyújt válogatást Tiszta szívvel címmel.
Természetesen a nyílt napon sem maradnak hagyományos színházi élmény nélkül a látogatók: 17 órakor Spiró György Prah című tragikomédiáját mutatják be a Vasmacska Stúdiószínapon Molnár Xénia és Mokos Attila előadásában. Bizonyára nem mindennapi élményben lesz részük azoknak, akik 10 és 14 óra között betekintenek a Whisky esővízzel című zenés bohózat Verebes István rendező által vezetett próbafolyamatába. Minden érdeklődőt nagy szeretettel vár tehát a csütörtöki nyílt napon, és az évad valamennyi előadásán a Jókai Színház. (vkm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?