Kulcsfigurája lett a filmnek

Most adja el a flamand festő képét.. Václav Polák felvételeBécs, 1921. A háborút követő ínséges időkben, amikor a császárváros is éhezett, a Gróf egy névtelen flamand festő képével állít be régiségkereskedő ismerőséhez. Pénzre van szüksége, méghozzá nagyon gyorsan, de a teljes diszkréció ugyanilyen fontos számára. Már elmenőben van, amikor a láthatóan jó bőrben levő kereskedő utána szól:

„A télikabátját nem adja el?”

Mire a Gróf tömören, finom iróniával csak annyit mond:

„Nem. Egyelőre nem.”

Három perc, egyetlen epizód Jiří Menzel jelenete, amelyben ott a kor, a stílus, a történelem. Pár mondat, pár gesztus csupán, de a figura teljes és hiteles. Egy zseniális filmrendező hibátlan színészi játéka Vladislav Vančura regényének moziváltozatában.

A szerepet Miloslav Luther íratta Jiří Menzel számára.

Tehát nemcsak a Hujber Ferenc által megformált Boráros Attila, hanem a Gróf sem szerepel Vančura regényében. Ezt a figurát is az ön „megrendelésére” ékelték a történetbe?

Vančura regényében a császárváros sem szerepel. A bécsi jelenet úgy került a filmbe, hogy a kezdet kezdetén még osztrák koprodukciós partnerben is reménykedtünk. Vančura Kassáról és Budapestről ír, bécsi szereplői nincsenek a történetének. A Gróf „szülőatyja” Martin Porubjak, a film egyik forgatókönyvírója.

Annak ellenére, hogy csak pár mondat hangzik el a szájából, mégis kulcsfigurája lett a filmnek.

Én úgy gondolom, a Gróf tulajdonképpen a Bolek Polívka alakította szlovák nagybirtokos alteregója. Deklasszálta őt a változó idő, s lekerül a társadalmi ranglétra alacsonyabb fokára. Erkölcsi értékrendszerét ugyan sikerül megőriznie, az ősei által ráhagyott komoly értékektől azonban fokozatosan meg kell válnia. Az új világ térdre kényszeríti őt, ő mégis büszkén, egyenes tartással éli az életét. Megjelenésében ott a korábbi határozottság, gesztusai egyértelműek.

Voltaképpen ki ez a Gróf? Honnan jön és merre tart?

Ami a néző számára fontos: ő egy bécsi lakos, aki kitűnően beszél csehül. A Monarchia bukása ugyan meglepte őt, de valószínűleg nem fog elveszni az új helyzetben. Számomra a megváltozott kort képviseli, a stabil értékrendet. Tudja, hogy már nem érvényes, ami korábban működött, ennek ellenére mégis úgy érzi, neki küldetése van. Ilyen értelemben sem a nemzetisége, sem a vallási hovatartozása nem lényeges, a történet szempontjából sokkal izgalmasabb, hogy miképpen próbál meg felszínen maradni. Egy előkelő ember, akinek a módszerei is előkelőek. Elfogadja az új helyzetet, és igyekszik benne gyökeret ereszteni. A legbelső énjét azonban nem adja fel. Az értékrendjéhez erősen kapaszkodik. A Gróf alakja voltaképpen az összes többi szereplő történetének a metszéspontjában áll, és minden figurában belőle is van valami.

Miképpen reagált Jiří Menzel a felkínált szerepre?

Állítólag azt felelte: „Luther úrral szívesen dolgozom.” Pedig még sosem dolgoztunk együtt. Személyesen ismertük egymást, munkatársként azonban még sosem kerültünk össze. Amikor elmondtam neki, hogy egy epizódról lenne szó, azt felelte: „Nem zavar, neked eljátszom.” Vančurát amúgy is szereti. Két regényét ő maga is filmre vitte. Előbb a Szeszélyes nyarat, aztán a Vége a régi időknek címűt. A Szökés Budára szerinte is fontos mű, rögtön hozzá is tette: „Igényes anyag. Kíváncsi vagyok, mit csinálsz belőle.”

Nem lepődött meg, amikor közölte vele, hogy dús körszakállal öregíti?

Felragyogott a szeme! Nem ijedt meg az ötlettől. Láttam is rajta a forgatáson, hogy élvezi a helyzetet. Ő ezzel a kis szereppel is sokat akart elmondani, és úgy érzem, sikerült is neki.

Emlékszik még, milyen instrukcióval látta el?

Jiří Menzelt nem kell instruálni. Elolvasta a szövegét, és pontosan tudta, mit várok tőle. Én csak helyzetbe hoztam. Neki olyan nagy szakmai és élettapasztalata van, és olyan az intellektusa, hogy teljesen fölösleges lett volna bármit is magyaráznom. A képi látásmódunk pedig teljesen azonos. Ami külön öröm számomra az alakításában: a tragédia mellett a helyzet komikumát is finoman felvillantotta. Az előkelőség mellett pedig, nem kis humorral, az emberi nyomorúságot is megmutatja.

Hol vették fel a jelenetet?

Prágában, az Európa Szállóban.

Tehát még csak egy napra sem kellett Bécsbe utaznia.

Amíg elkészült a sminkje és bevilágítottuk a díszletet, az több időbe telt, mint maga a jelenet. Két óra alatt készen voltunk vele. Ő végig türelmes volt, én pedig tudtam, hogy nem lesz sok dolgunk. Jirka nemcsak rendezőként – színészként is zseniális. Odaállt a kamera elé, és már hozta is a figurát. A legegyszerűbb mondatot is úgy szólaltatta meg, ahogy arra csak egy nagy művész képes. Tudom, hogy közhely, amit most mondok, de tényleg nincs kis és nagy szerep. Bolek Polívkának például több jelenete van a filmben, mint Jiří Menzelnek, de amit Jirkától kap a néző, az ugyanolyan értékes.