Krepp papírcsokor és angyalfej

Ma is imádja a színházatMilan Drozd felvételeA közönség soraiban ott voltak a pályatársak, Bugár Béla, Dráfi Mátyás, Boráros Imre, többen a társulat jelenlegi tagjai közül, és eljött Gombos Ilona, Petrécs Anna, Varsányi Mari meg Molnár Xénia, akik együtt játszanak Lőrincz Margittal Noel Coward nemrég bemutatott Forgószínpad című vígjátékában.

Lőrincz Margit az a színésznő, aki hisz magában – ezt Miklósi Péter jelentette ki, s elárulta, hogy számára a színésznő intézményként jelenti a régi MATESZ-t és a jelenlegi Komáromi Jókai Színházat. Majd meghitt és őszinte beszélgetést ígért életről, világról, örömökről és bántódásokról. A színházi szakíró meg a színésznő elindultak vissza az időben, a 19 éves Lőrincz Margithoz. „Nem akartam színésznő lenni. Egy építkezési vállalat számlázási osztályán dolgoztam. Kollégám volt Király Dezső, aki '52 tavaszán megrendezte A szabin nők elrablását, melyben a cselédlányt alakítottam. Egy hónappal később felvételit hirdettek a színházba. Dehogy akartam jelentkezni. Azután Király Dezső behívatott a munkásotthonba, »itt van az én kis kolléganőm, vizsgáztassák le«, kérte. Levizsgáztattak. Augusztus végén pedig megjött a levél, hogy felvettek a MATESZ-ba. Az édesanyám nem akart elengedni. Erre Fellegi István színidirektor, az Atyus felvette az édesanyámat öltöztetőnőnek, így mindig vigyázhatott rám” – mesélte a színésznő, aki a mai nem dolgozta fel, hogy édesapját negyvenkettőben kivitték a frontra, és többé nem tért haza. „Negyvenhárom januárjában kaptuk tőle az utolsó képeslapot” – avatta be a közönséget a család történetébe, majd épületekről mesélt, és arról, hogy ezeket az épületeket, ahol éltek, ahol ifjú házasok voltak férjével, Tarics Jánossal, ahol gyermekkorában játszott, egyszer csak lebontották. Miklósi Péter elárulta a közönségnek, hogy iskolásként prózát mondott a színház hajdani, Fučík utcai épületében. Sokat mesélt a színésznő arról a színházépületről, melyben A tanítónő, az Ármány és szerelem, a Finom úriház főszerepeit játszotta. Elmondta azt is, hogy a karzaton végig gipszdíszítés volt angyalfejekkel.

„Két angyalfej megvan még. Az egyik Dráfi Matyinál, a másik nálam” – árulta el a múlt titkait, és történeteket mesélt tájolásokról, autóbuszokról, kitartó, lelkes közönségről, amely, ha kellett, órákig várt, míg megérkeztek a komáromi színészek. És egy krepp papírból készült virágcsokorról is mesélt Lőrincz Margit. „Eperjesen minden előadás után piros-fehér-zöld krepp papírból készült csokrot küldött valaki a titkárral. Nagyon kíváncsi voltam, ki készíthet krepp papírból csokrokat. Egyszer meglestük. Egy idős néni volt, akinek nem jutott pénze élő virágra, így papírcsokorral fejezte ki a szeretetét. Talán még most is megvan az a csokor valahol.”

A tanítónő című darab is szóba került, Lőrincz Margit első sikere, valamint a rendező, Lendvay Ferenc, aki pedagógus rendező volt, a színésznő állítja, hogy mindent, amit a pályáról tud, tőle tanult. „Kifacsart belőlem mindent” – árulta el. Színészi pályája első másfél évtizedére mint a boldog szárnyalás időszakára emlékezett Lőrincz Margit.

„Az első tizenöt évet hullámvölgy követte, amikor a víz alá akartak nyomni” – mesélte a színésznő, majd azzal folytatta, hogy olyan szerepeket kapott, amelyeket más visszaadott, vagy lehetetlenné tették, hogy szerepet kapjon egy szlovák tévésorozatban, inkább azt mondták az érdeklődő szlovák rendezőnek, hogy gyermeket vár, nem mehet forgatni. Mindez erőt adott neki. „Az ajkamba haraptam, és igyekeztem, hogy a nemszeretem szerepből is a maximumot hozzam ki.” Nem volt sem Júlia, sem Éva, több nagy szerep kimaradt a pályája során – vetette közbe Miklósi Péter. „Ezek kimaradtak, de alapvetően optimista vagyok – így a színésznő – Mindenben a jót látom meg. Annak ellenére, hogy voltak buktatói a pályámnak, imádom a színházat. Rengeteg beugrásom volt, úgy hetven-nyolcvan biztosan. Nekem az is fontos volt, hogy a kollégák szeressenek. A jó partner a színpadon megfizethetetlen” – tette hozzá.

Lőrincz Margit elárulta, hogy szeretne könyvet írni a MATESZ hőskoráról. Szeretne évente legalább egy szerepet eljátszani.

És szeretne létrehozni egy apró színészmúzeumot az elhunyt színésztársak emlékére. Beszéltek Miklósi Péterrel az ötlet megvalósításának lehetőségeiről is. Végül megint a Forgószínpad előadása került szóba, ezáltal a beszélgetés is hasonlóan ért véget, mint Noel Coward története: úgy fejeződött be, ahogy elkezdődött. Lőrincz Margit elárulta, arra gondolt a közönség álló tapsa alatt, hogy de jó megint itt lenni. „Meghatódtam, visszajöttek az emlékek” – vallotta be.

A Múzeumi Szalonok vendégei hagyományosan ajándékot adnak a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumának. Lőrincz Margit, a Komáromi Jókai Színház nyugdíjas színésznője két fotómontázst hozott emlékezetes szerepeiből.