Közös szavakból

Budapest. Zorán Közös szavakból című, tizenegy új dalt tartalmazó albuma egy hét alatt az eladott példányszám alapján csaknem aranylemez lett. Az albumból egy hét alatt hatezer példányt adtak el, az aranylemezhez hét és fél ezer szükséges.

Budapest. Zorán Közös szavakból című, tizenegy új dalt tartalmazó albuma egy hét alatt az eladott példányszám alapján csaknem aranylemez lett. Az albumból egy hét alatt hatezer példányt adtak el, az aranylemezhez hét és fél ezer szükséges. A lemezzel Sztevanovity Zorán öt év szünet után jelentkezett, a dalok zenéjét Presser Gábor szerezte, a szövegét pedig Sztevanovity Dusán írta.

„Jubileumi lemez, hiszen épp harminc éve, 1976 őszén kezdtünk el együtt dolgozni” – mondta Presser Gábor. Az évfordulóról a Harminc című dalban is megemlékeztek, amelynek külön érdekessége, hogy hárman éneklik. Zorán hozzátette, hogy még Dusánt is sikerült rábírniuk a közös éneklésre, „aki soha nem akart sem szerepelni, sem énekelni”.

Az előadó értékelése szerint a dalok egyaránt szólnak a hétköznapokról, a mai világról, a hangulatokról, az érzelmekről. Zorán beszámolt arról, hogy a zenei anyag felvétele még tavasszal kezdődött, ám a nyári szünet alatt volt lehetőség a dalok „beérésére”.

Érdekességként említette, hogy a Csak a szerelem és A máshol élők városa más hangszerelésben Presser Gábor lemezén is szerepel. A Csak a szerelem „nálam latinosabb ritmikájú, romantikus dal, míg Pressernél kicsit vadabban szól” – tette hozzá Zorán.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?