Középpontban az aprónép

JUHÁSZ KATALIN

A pozsonyi sétatéren nem éppen népzenére utaló lemezcím, ezért a biztonság kedvéért ott az alcím: népzene gyerekeknek. A szép, ízléses borítón ott a piros villamos, a pozsonyi vár és a dóm, a címadó dal pedig a jókai polgári tánczenéket tartalmazó blokkban található, népi hangszeres kísérettel. Ezt a nyolc percet leszámítva csupa autentikus népi muzsika szerepel a lemezen, népi gyerekjátékokkal, mondókákkal és két népmesével kiegészítve. Valamennyi dél-szlovákiai tájegység képviselteti magát, mintha ismeretterjesztő gyűjteménynek szánták volna a lemezt az alkotók, felmutatva az anyaországi közönségnek a mi kincseinket. Részben annak is szánhatták ezt a csaknem egyórás összeállítást, emiatt kaphatta a „ráutaló” címet.

Sokszor tesztelt, kipróbált anyagról van szó, Korpás Éva és zenész társai keresztül-kasul turnézták már vele széles e vidéket, figyelve a kicsik reakcióit. A felvétel három évvel ezelőtt készült, a megjelenés mostanáig váratott magára. „Ennyi idő elteltével sikerült mégis előhúzni a fiókunkból, leporoltuk, megédesgettük, és végül Barna Kriszta és Bíró Zoli segítségével külsejét mesésre varázsoltuk” – írja a belső borítón az énekesnő, hozzátéve, hogy azoknak a gyerekeknek ajánlja a lemezt, akik szeretnek játszani, táncolni, énekelni, és persze azoknak is, akik nem – hátha ők is kedvet kapnak. „No és a felnőtteknek, akik belecseppenve a gyerekek világába szeretnék elfelejteni mindennapi gondjaikat, és gyermekeikkel karöltve felhőtlenül jól tudják magukat érezni”. Hát igen, így teljes a befogadók köre. És még csak nem is költői túlzás, hogy ez az összeállítás mindenkit megbabonáz(hat).

Kezdjük ott, hogy a népdaloknak igenis, van mondanivalójuk a modern ember számára. A népzene egy nép közös lelkületének alaposan kiérlelt eszszenciája, életének egy olyan rétege, amely valamilyen mértékben mindnyájunkban ott lakik, ha rudunk róla, ha nem. Például figyeljük meg, hogyan reagálnak rá a 3–4 éves gyerekek. Naná, hogy azonnal táncra perdülnek. Nekik és idősebb társaiknak készült ez a lemez. És mivel nem születtek népdalok külön a gyerekek számára, Korpás Éva úgy válogatott a hatalmas kincsestárból, hogy a szövegek ne legyenek túlságosan pikánsak, kétértelműek.

A hangszerelés rendkívül kreatív, a megszólalás hibátlan. Bár nem egy szűkebb tájegység anyagáról van szó, klasszikus vonószenéket válogattak össze elég széles merítéssel, nyilván, hogy minél izgalmasabb legyen az album felépítése, és még a népies műdalok is beleférjenek a koncepcióba. A muzsika a Rév zenekar érdeme (Lakatos Róbert és Takács Ádám hegedű, Hanusz Zoltán brácsa, Lelkes Tibor bőgő és harmonika, Kuti Sándor cimbalom, Oláh Attila ütőhangszerek). A lemez íve egyszerre elemi erejű és finom, hallani, hogy elképesztően sok munka van mögötte. Ilyen ízű és intenzitású megszólalást nem lehet sebtében kikerekíteni, viszont a lemezen nyoma sincs a profivá válással járó rutinköröknek. Annál inkább jelen van a játékosság, az éneklés és zenélés öröme.

Az a legmeglepőbb, egyben legszimpatikusabb rajta, hogy Korpás Éva egy csapat gyereket is bevont a dalolásba, saját csemetéivel az élen. Hangjuk tökéletesen beleillik a megidézett világ szövetébe. Olyannyira, hogy gyakran csak a leánykákat és legénykéket hallani a felvételen, az énekesnő diszkréten a hátterben marad, mintha azt jelezné, hogy ő itt már nem is annyira fontos, nélküle is boldogul az aprónép. Azaz pontosabban: olyan szerepet tölt be, mint kovász a kenyérben. Megkeleszti és megérleli. És mivel a gyerekek szeretik más gyerekek szereplését hallgatni, a dolog tényleg működik. Sőt, több dalnak kifejezetten jót tesz a drámai kórushangzás – az Egy boszorka van például talán sosem szólt még lemezen ilyen szép telten. A bodrogközi és az albumot záró palóc népmese szintén szépen szól Agócs Gergely szakavatott tolmácsolásában.

A mondókákban pedig az a jó, hogy minden tájegységben egy kicsit másként mondják őket. Most meg lehet hallgatni az eredeti verziót, már ha egyáltalán van ilyen. Több népdal esetében is léteznek különböző variációk, legtöbbször a településnevek, személynevek változnak bennük, de nem ritkán egész sorok, versszakok is.

Összességében véve egy tömény, tartalmas, igényes és szórakoztató lemezt kapnak a kezükbe kicsik és nagyok. Saját régiójuk kincsei mellett megismerhetik más tájegységek népi kultúrájának örökbecsű darabjait is, néhol – a „szereposztás” és a hangszerelés miatt – formabontó előadásban, máskor hagyományos, ismerős aláfestéssel. Egyszerre élhetik meg az otthonosság érzését és a felfedezés izgalmát. És kaphat-e az aprónép ennél többet?

Korpás Éva: A pozsonyi sétatéren. Fonó Budai Zeneház, Budapest, 2015.