A tavaly elvált házaspárok több mint felének van gyereke

család k

Tavaly 4820 olyan házaspár vált el, amelynek egy vagy több közös gyereke van, az összes felbontott házasság 54,87%-a volt ilyen. Ezen belül 52%-ukban volt egy gyerek. 2023-ban összesen 10 322 válókeresetet nyújtottak be a járási bíróságokhoz, 217-tel többet, mint 2022-ben. A bíróságok összesen 8205 válást mondtak ki – derül ki az igazságügyi tárca éves jelentéséből, melyet a honlapján tett közzé.

„A válóperek hossza országos átlagban öt hónap volt, de Pozsony megyében hét, Nyitra megyében viszont csak 3,6 hónap” – közölte a tárca. 11 válókeresetet utasítottak el a bíróságok, 28 esetben fellebbezett valamelyik fél, 60%-ban sikerrel.

A leggyakoribb válóok a felek eltérő lelki alkata, nézete, érdeklődési köre volt, 5753 esetben szerepelt ez a válókeresetekben. Az utóbbi öt évben egyébként ez a leggyakoribb feltüntetett válóok. A második leggyakoribb az ún. „egyéb okok”, a harmadik pedig a hűtlenség. A férfiakkal szemben felhozott válóokok között emellett jelentős mértékben szerepel az alkoholizmus.

„A 2023-ban felbontott házasságok közül a legtöbb, 28%-uk 20 évnél is tovább tartott, 1%-uk pedig egy évig sem” – tette hozzá a tárca.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?