London újabb szankciókat jelentett be Fehéroroszországgal szemben

Aljakszandr Lukasenka

Újabb szankciókat jelentett be Fehéroroszországgal szemben pénteken a brit kormány a vitatott fehérorosz elnökválasztás negyedik évfordulója alkalmából.

A külügyminisztérium által bejelentett szankciók négy magánszemély és három vállalat ellen irányulnak: négy olyan büntetőtábor parancsnokát érintik, amelyben ellenzékieket tartanak fogva, emellett büntetőintézkedéssel sújtanak két Oroszországba hadiiparban is felhasználható termékeket exportáló szerszámgépgyárat, és egy védelmi szektorban aktív, a kormányhoz közelálló üzleti vállalkozást.

A minisztérium a büntetőintézkedéseket Aljakszandr Lukasenka civil társadalom elleni kemény fellépésével indokolja. A külügyi tárca azt is közölte, hogy a szankciókat válaszként hozták a fehérorosz vezetés „emberijogsértései és Oroszország illegális ukrajnai inváziójának folyamatos segítése” miatt.

Nagy-Britannia egy 2,5 millió font értékű pénzügyi támogatás elkülönítését is bejelentette, amelyet az emberi jogok és a civil társadalom támogatására terveznek felhasználni a fehérorosz politikai nyomással szemben.

David Lammy brit külügyminiszter hangsúlyozta: „Négy évvel azután, hogy szemtanúi voltunk a Fehéroroszországban történt brutális jeleneteknek, semmilyen jel nem mutat arra, hogy Lukasenka részéről enyhülne a civil társadalom könyörtelen elnyomása: több mint 40 ezer állampolgárt vettek őrizetbe koholt politikai vádak alapján, a civil társadalmat és a független médiát lábbal tiporták el, a rezsim pedig nincs tekintettel a demokráciára vagy az emberi jogokra”.

„Kiállunk a fehérorosz nép mellett, a szabadságra és a demokráciára irányuló törekvéseik mellett, továbbá felszólítjuk a fehérorosz rezsimet, hogy azonnal és feltételek nélkül eressze szabadon az összes politikai foglyot” – tette hozzá a brit külügyi tárca vezetője.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?