Megöltek két szlovákiai munkást Ausztriában, a gyilkos beismerte a tettét

osztrák rendőrség

Egy cseh férfi megölt két szlovákiai munkást Ausztriában. Az elkövető azt állítja, hogy azért gyilkolta meg őket, mert azt hitte, a maffiának dolgoznak.

A tettes először egy szlovákiai állampolgár július 24-i meggyilkolását ismerte be, amelyre a bécsi Alsergrund kerületben, egy négycsillagos szálloda egyik szobájában került sor, később azonban azt is bevallotta, hogy megölt egy másik, szintén szlovákiai férfit, ugyanabban a hotelben, június 16-án, ezután pedig egyszerűen kidobta az ablakon.

Mindhárman egy bécsi építkezésen dolgoztak, munkaadójuk a szóban forgó szállodában szállásolta el őket. A helyi bűnügyi rendőrség szerint a gyilkos azt állítja, mindkét áldozat megpróbálta őt megölni, emiatt rettegésben élt, és fenyegetve érezte magát, illetve azzal is előállt, hogy úgy gondolta, munkatársai a maffiának dolgoznak.

A júniusi eset különösképpen felkeltette a nyomozók figyelmét, miután kiderült, az áldozat nem önszántából vetette ki magát a szálloda negyedik emeletéről. A tettes szerint az illetőt először ököllel eszméletlenre verte, ezután hajította ki az ablakon.

Az üggyel kapcsolatban az elkövetőt továbbra is fogdában tartják, további sorsáról a bíróság fog dönteni.

(TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?