Komolyan vett nem „komoly” kérdésekről

Pozsony. Hogy közhellyel kezdjem: azt hiszem, azok akik eljöttek a Magyar Intézet költészet napi estjére, ahol Tóth Krisztinával és Jónás Tamással találkozhattunk, megéreztek valamit abból, mi a költészet. A két költő versfelolvasásából megsejthettünk valamit, ami magyarázatféle is lehet arra a kérdésre, amelyet Roman Jakobson irodalomtudóst idézve a találkozót vezető Benyovszky Krisztián irodalomtörténész, kritikus is feltett a Tóth Krisztinát és Jónás Tamást bemutató Hókása és bableves című dolgozatának legelején, vagyis hogy: „Mi a költészet?”, illetve hogy „Mi nem a költészet?”

Mivelhogy Jónás Tamás költészete, s ezt csupán a Magyar Intézetben felolvasott pár költemény alapján is kijelenthetjük, markánsan igazolja azt, hogy „elvileg bármi lehet egy vers tárgya, nemcsak a magasztos, hanem ugyanúgy a hétköznapi, banális dolgok is.” Ugyanis mint Jakobson írja: „a klasszicizmus és a romantika után már nincsenek olyan témák, amelyek jellegzetesen költőiek volnának, amelyek alapján elkülöníthető volna egymástól költői és nem-költői szöveg.” Meggyőző példa erre az a vers, amely egy asztallapon elejtett, a költő felnőtté válását jelentő szellentésről, magyarán – ahogy a költeményben szerepel a maga nyersességében – fingról szól. De nyíltan, őszintén és oltári élvezetesen tud írni (és felolvasni) a költő az ember fizikai élvezeteinek tartományából merített témákról is... félek, hogy az olvasók nem néznék el nekem, ha most ugyanazzal a természetességgel – ahogy egy-egy, a Magyar Intézetben elhangzott Jónás Tamás-vers szól az életről – idézném ide a versbe szedett életet. Pedig ide kellene másolnom a sorokat, hiszen Jónás Tamás sajátos poétai piktúrájával festett vallomásaival mesterien emeli be a költészetbe azt is, amitől első olvasatra, hallásra esetleg megrettenünk, mert szinte megkérdezzük magunktól: mernénk magunkat vállalni ilyen bátorsággal. Benyovszky Krisztián azt írja: „Jónás Tamás lírája közvetlen hangú, vallomásos, kifejezés- és érzésorientált költészetet képvisel. Ha Jónás Tamás verseit olvasom, mindenekelőtt egy hangot hallok, egy nem szűnő párbeszédnek, illetve magánbeszédnek vagyok a részese, mondhatni szem- és fültanúja. Egy hangot hallok, amely kijelent, állít, perlekedik és lázasan kérdez; okít, int és figyelmez. Gyakoriak nála az önmegszólítások és önfelszólítások; hol keserű, hol melankolikus, hol hetykén szemtelen, s bár vannak ironikus pillanatai, s nem idegen tőle a humor sem, alapvetően komolyan veszi azt, amit csinál, amit mond.”

Folytathatnánk azzal, hogy igen, hiszen alapvetően komolyan vesszük magunkat – s egy költő, aki magát hozza, magát adja, olyan súllyal, ahogy ő, az még inkább komolyan veszi azt, amit mond. Mert Jónás Tamás olyan komoly dolgokat mer kimondani, amilyeneket mi legfeljebb a tükörképünknek vagyunk hajlandók megvallani. Ezért vagyunk verstartalmainak cinkosai, és ezért szeretjük. Bizonyára sokan vagyunk vele úgy, ahogy Benyovszky Krisztián is megfogalmazta: „Nem gondolom azt, s ezzel bizonyára nem vagyok egyedül, hogy a jó költészet kizárólag »komoly« kérdésekkel »foglalkozhat«, hogy csak ilyen versekből tetszik ki a költő tehetsége. A hétköznapi, akár banálisnak is tűnő témák megverselése olykor sokkal nehezebb, mint a gondolati vagy egzisztenciális töltetűeké.”

Benyovszky Krisztián az est bevezetőjeként elhangzott „személyes olvasónaplójában” – amellyel arra vállalkozott, hogy kedvet csináljon a két költő verseihez – , úgy igyekezett belevinni a Magyar Intézet közönségét Tóth Krisztina és Jónás Tamás költészetébe, hogy összefoglalta lírájuk „miről és hogyan beszél, ha nem is kizárólagosan, de meglehetős gyakorisággal és nyomatékkal”. Tóth Krisztina lírájával kapcsolatban kiemelte, hogy: „Számomra mindenekelőtt az időről beszél, mégpedig néhány visszatérő, magát szimbolikussá kinövő motívumon keresztül. Kettő ilyet emelnék ki: hó és álom. Ezek a kifejezések számos versben felbukkannak, mondhatni behálózzák az életművet, s vannak olyan költemények is, amelyekben szétbogozhatatlanul összefonódnak.”

Nemcsak verseket hallgathattunk, nemcsak a versekről hallgattunk a Magyar Intézet költészet napi estjén, magáról az alkotás folyamatáról is megtudhattunk egyet s mást. Azt, hogy kifürkészhetetlen és sokféle világra jötte lehet egy-egy versnek: születhet vizuális vagy ritmikai ihletettségből is. A „költői indulat” alapja lehet hangulat, prózai sor, ám hogy annak miképpen ad testet a költő... „fontosabb, hogy ez nálam működik, mint hogy tudjak róla mondani egy értelmes mondatot” – mondta Jónás Tamás.