Költözik a Kortárs Magyar Galéria

A Vermes-villa az átadás előtti napokbanSomogyi Tibor felvételeNem is olyan rég még egyáltalán nem látszott biztosnak, hogy termeiben a galéria rendezkedhet be, mert egy vállalkozói csoportosulás is ringbe szállt a tulajdonjogáért folytatott küzdelembe. Szórakoztatóközpontnak szánta, aztán lehet, hogy úgy végezte volna, mint újabban sok szép, jobb sorsa érdemes épület: játékkaszinóként vagy masszázsszalonnak álcázott örömtanyaként. Ez nagy veszteség lett volna a város számára, amely a kultúra iránt tájainkon ritkán tapasztalható lelkesedéssel karolta fel Luzsicza Lajos festőművész Szlovákiában egyedülálló kezdeményezését: az alkotók által ajándékozott képekből, szobrokból olyan gyűjteményt hozni létre, amely országhatároktól és stílusirányzatoktól függetlenül keresztmetszetét adná a kortárs magyar képzőművészetnek.

A Mečiar-éra azonban nem kedvezett a magyar kezdeményezéseknek, az első gyűjtések anyaga, amelyet a Csallóközi Múzeumban helyeztek el, egyik napról a másikra az utcára került. Sürgősen épületet kellett találni számára: a készülő nyugdíjasházat alakították át gyorsan képtárnak, oda került a Lóska Lajos művészettörténész vezette további gyűjtések eredménye is: mára összesen 181 festmény, 225 grafika és 60 kisplasztika. Az egyre gyarapodó gyűjtemény csakhamar kinőtte az épületet. Ezért döntött úgy a város önkormányzata, hogy megszerzi a Szlovák Nemzeti Galériától az általa takarékossági okokból galériaként már évek óta nem használt, kiürített Vermes-villát. Az erre vonatkozó kérvény azonban hosszú időre elsüllyedt a kultuszminisztérium valamelyik hivatalnokának fiókjában, még válaszra sem méltatták. Érdemi tárgyalások csak a Mečiar-kormány távozása után kezdődhettek. A kultusz- és a pénzügyminisztérium az eredetileg meghatározott 13 millió helyett végül jóváhagyta a dunaszerdahelyi önkormányzat 8,5 millió koronás árajánlatát. Az épület felújítása több mint 3 millióba került, a város a saját költségvetéséből félmilliót adott, 2,6 millió pedig uniós pénzekből jött össze.

„Ha a Matica egy koronáért juthatott hozzá az ország legkorszerűbb nyomdájához, és hasonlóan jelképes összegekért mások is milliós értékeket kaptak, miért kellett Dunaszerdahely városának 8,5 milliót fizetnie a Vermes-villáért, amely továbbra is ugyanazt a célt fogja szolgálni, mint amikor a Szlovák Nemzeti Galéria működtette?” – kérdezem Pázmány Péter polgármestertől. „Nálunk így érvényesül az egyenlő elbírálás elve: az egyiknek adnak, a másiknak nem. Mi annak idején felajánlottuk, hogy átvesszük a Szlovák Nemzeti Galériától az épületet, miközben az bármikor rendezhet benne kiállítást, ingyen és bérmentve, de ezt nem fogadták el. A Mečiar-korszakbeli teljesen kilátástalan előzményekhez képest ez egy örömteli végkifejlet. Öröm, hogy egy patinás épület – a szocialista rombolástól megmenekült kevesek egyike – egy jövőbemutató, nemes célt fog szolgálni” – válaszolja a polgármester.

Lipcsey György dunaszerdahelyi szobrászművész, a Kortárs Magyar Galéria kuratóriumának elnöke kalauzolja végig az épületen a kuratórium tagjait. Mint mondja, nem volt sok változtatásra szükség, a tágas, gyönyörű nagypolgári villa ideális kiállítóhely, megérdemli a gyűjtemény. „Remek kiállítótér, nagyon szép, nagyon izgalmas, nagyon jól rendezhető. Itt csak jó kiállításokat lehet csinálni” – lelkesedik Laczkó Ibolya budapesti művészettörténész, a Kortárs Magyar Galéria kuratóriumának alelnöke. Ez jó jel, mert ő fogja rendezni a megnyitó ünnepség kiállítását. Kovács Albert budapesti képzőművész, a Magyar Festők Társaságának elnöke nagy pozitívumnak tartja, hogy a villában végre szakszerűen, a kutatók számára is hozzáférhető módon tárolható a gyűjtemény anyaga.

Sok kiállítás rendezésének tapasztalatával a háta mögött Szabó Kinga művészettörténész hasonlóan vélekedik, mint Laczkó Ibolya, neki is nagyon tetszik az épület: „A Kortárs Magyar Galéria anyaga eléggé sokféle, és itt, ebben a tagolt térben jól lehet majd csoportosítani az alkotásokat jelleg, stílus, technika szerint. Ezt a régi épület egyetlen nagy termében csak rengeteg fejtörés, ügyeskedés árán lehetett megvalósítani.” Dréher János budapesti festőművész szerint a Vermes-villa kultúrcentrumként működhetne, a vizuális művészet mellett teret adva mindennek, ami az előadó-művészettel és a hangzással kapcsolatos: „Az adottságok megvannak, ezeket kellene szellemileg kiaknázni. Jó lenne ideszoktatni a fiatalokat, hogy életvitellé váljon számukra bejárni a Vermes-villába. Ehhez persze kellene egy sor számítógép, és főállásban egy kreatív, dinamikus ember, aki vonzó programokat szervezne.”