Költői Mohácsok

Mizser Attila új verskötete már különleges címében – cselek hallgatásra – is jelzi azt a költői alapállást, mely a nyelvi helyzet szokatlan-ságára alapozva teremt egyedien költői világot.

A hang kiemelt szerepet kap a kötetben, melynek dramaturgiai íve a halkulástól vezet az emlékezés csendjébe: a ciklusokba sajátosan adagolt történelmi alapanyag elsősorban a mohácsi eseményekre utal (Csele, Tomori Pál, Szapolyai János), a megosztottság, az interregnum korára. Egy belső Mohács költői pszichodrámájára is joggal gyanakodhatunk, de talán erőteljesebb egy olyan mentális térképet feltételezni, melynek akár aktuálpolitikai színezete is lehet.

Akárhogy is van, a korábban meglehetősen esztétikumközpontú szerző nem véletlenül nyúl történelmi analógiákhoz. A határok agresszív megváltozása, a mindent elnyelő közéleti mocsár, a minduntalan megbontott és megbomló arcvonal mind-mind olyan képzeteket kelt, melyek a megváltozott kommunikáció és a hatalmi kiszolgáltatottság alapképleteit hozzák helyzetbe. Az első vers Silvanusa, az antik világ erdőistene, aki mellesleg a határok meg- és betartását is felügyelte, elveszti önmagát, tengerre, sőt óceánra vágyik, holott „nem ismert még csak egy uszodát sem”, s feladatkörét, isteni territóriumát odahagyva belefullad az új territóriumba, az ismeretlenbe. Benne testesül meg a visszavonhatatlan veszteségeket generáló ábrándok negatív hatása. Ha Mizser nem is fest minden versében apokaliptikusan sötét víziót, a kötet alaphangja ilyesmit sejtet.

A nyelvi megoldások intarziás játéka, a sok elharapott mondat, a számtalan előreutalás vagy utólag értés kalandja csak elsőre sejtet valamiféle neoavantgárd, szervetlen metaforákból vagy minimalista elemekből építkező koncepciót. Mizser versei a leginkább rejtvényekhez, enigmákhoz hasonló szövegek: „az egésznek lesz végül rendje, / a szabályzat mindenütt ki van / téve viszonyoknak, körülményeknek”. Ahogy az idézetből is kitetszik: rengeteg a finom nyelvi elmozdulás, a jelentéstulajdonító olvasói játék pedig ennek megfelelő érzékenységet kíván. A tandoris terheléspróbák leplezetlen agressziója („Soron kívül, / minden soron” vagy „Talán fél éve vége van. / Talán fél éve, éve van”) azonban nem uralkodik el a köteten. Ez a technika valójában nem a nyelvi anyagot kedvére formálgató játékeffektus következménye, hanem többnyire pontosítási kísérlet. Az imagizmus vakító öröksége és a Marno János-féle Nárcisz készül című kötet pazar jelentéskisiklatásainak ereje is delejez némi fényt az olyan sorokra, mint például: „Zátonyok között / parttalan vita. / Nyitott hajónapló, / alvó tintahal”. Mizser költői világában erőteljesen ott van a tőzséri poétika fentieket is szintetizáló ereje: a jelezés című Tőzsér-köszöntő demonstratívan fel is mutatja azt a technikát, ahogy „méretik / az arány, az ethosz, az ébredés”.

Nem idegen a szerzőtől a humor sem; a kedvencem például ez az abszurd sor: „akinek négy lázmérője van, magányos”, illetve az az abszurd helyzet, ahogy a narcisztikus önmagába forduló főhős a különféle mért értékeket összeveti, és tulajdonképpen felrója a létezés abszolút és relatív hibáit. A kinek című vers ereje nem pusztán ebben a speciálisan kifejlesztett szemléletmódban van, hanem a zenei ismétléstechnikában is. A zeneiség sokfélesége külön érdekesség Mizser költészetében: szonettjeiben korábban a rímet egyfajta öntővázként használta, formálisan regulázva meg a szövegáradást, melynek kezdő- és végpontjai gyakorta ismeretlenek voltak. Rímbravúrokkal most is találkozunk (kenyérszelet / rec-et, posta nyom / timpanon), ám a rím most elsősorban a vers materiális anatómiáját mélyíti el, felbukkanása rendszertelenebb, és nem csak a sorvégre korlátozódik. E versek sokkal inkább természeti képződmények a szonettek csiszoltságához képest: ez a természetesség az új kötet egyik nagy erénye. A veszteségek katalógusához ez sokkal jobban illik. A cselekéhez még inkább, hiszen a könyv nagyrészt az emlékezet, a történelem, a nyelv kicselezéséről szól, s a cselezés lételeme a megtévesztő kiszámíthatatlanság. Mizser új kötete életképes, energikus verseskönyv fantáziadús olvasóknak.

Mizser Attila: cselek hallgatásra. Kalligram, 2016. 60 oldal.