Kivételes élménynek ígérkezik

Kassa. Bartók Béla születésének 125. évfordulóját ünneplik május 12-én Kassán a Művészetek Házában, ahol a Miskolci Szimfonikus Zenekar előadásában csendülnek fel a zeneszerző művei.

Kassa. Bartók Béla születésének 125. évfordulóját ünneplik május 12-én Kassán a Művészetek Házában, ahol a Miskolci Szimfonikus Zenekar előadásában csendülnek fel a zeneszerző művei. Július Klein, a kassai filharmónia igazgatója szerint mindhárom bemutatásra kerülő mű rendkívül igényes feladatot jelent a zenészek számára, a közönség viszont könnyen be tudja fogadni őket. A program öszszeállítói ügyeltek arra, hogy Bartók sokoldalúsága is teret kapjon: a magyar népdalkincsből táplálkozó Tánc-szvitet követően a 2. Zongoraverseny hangzik el, majd a nagyzenekarra írt Concerto, a szerző talán legismertebb műve. Klein szerint Bartók zenéjét a világon legjobban a magyar zenészek tudják közvetíteni, ezért a pénteki hangverseny kivételes élménynek ígérkezik.

Sir László, a Miskolci Szimfonikus Zenekar igazgatója elmondta, hogy a két partnerváros zenekarai között hosszú évek óta példaértékű az együttműködés, rendszeresen vendégszerepelnek egymás városaiban, és személyes barátság is összeköti őket a kassai zenészekkel.

A péntek esti Bartók-emlékkoncert különlegessége, hogy vendégként Jandó Jenő világhírű zongoraművészt hallhatja a közönség. A Kossuth- és Liszt-díjas érdemes művész, aki a Magyar Köztársaság Kulturális Intézetének jóvoltából a héten három szlovákiai városban is fellép, Bartók szakavatott interpretálójának számít.

Jandó nem csak a világ talán legtöbb hangfelvétellel rendelkező zongoraművésze, de egyben a legelismertebbek egyike is. Beethoven és Mozart összes zongoraszonátáját lemezre játszotta, Bach, Bartók, Haydn, Liszt és Schubert kamarazenéjéből is hatalmas diszkográfiával rendelkezik, rajongói évente 350 ezer hanghordozóját vásárolják meg, a kritikusok szerint pedig az ő interpretációi állnak legközelebb a szerzők eredeti elképzeléseihez. Aki tehát ellátogat a pénteki kassai hangversenyre, valószínűleg úgy hallhatja majd Bartók 2. Zongoraversenyét, ahogyan azt a szerző is szívesen hallaná.

Kovács László karmester rendszeresen vezényli Bartók műveit több szimfonikus zenekar élén. Húsz éve a Miskolci Szimfonikus Zenekar vezető karnagya és művészeti vezetője. Ez a zenekar valamennyi évadot Bartók-művel kezdi és végzi, részben az évente megrendezésre kerülő „Bartók + ” operafesztiválnak köszönhetően, ahol kiemelt figyelmet szentelnek Bartók zenéjének.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?