Kiirtani a keresztényeket?

Pontosan egy hónap telt el karácsony óta. Lehet, hogy már ajándékainkat is elfelejtettük, meg az elfogyasztott aprósütemények ízét is. Egy falat azonban biztosan torkunkon akadt, arról nem feledkezünk meg egykönynyen: keserű ajándék, egyenesen a karácsonyfa alá sugározta nekünk az amúgy is vitatott Tilos Rádió. Azon a napon, mikor e földkerekségen keresztények milliárdja ünnepli Jézus Krisztus megszületését, a bemondók egyike kijelenti: „Kiirtanám az összes keresztényt!” Nagy felháborodást váltott ki e mondat, egyének és szervezetek kérték az illetékesektől az egyértelmű állásfoglalást. A Tilos Rádió elleni zajos tiltakozás hullámában felhangzott egy megfontolt hang, Magyarország bíborosának, Erdő Péter érseknek a hangja: „Szent István első vértanú példáját követve imádkozunk azért a személyért, aki ezeket a kijelentéseket tette, és kérjük Isten segítségét, hogy hazánk életét ne a gyűlölködés és hangulatkeltés, hanem az igazságosság, a szeretet és a béke jellemezze.”

A felhívás, hogy imádkozzunk a gyűlöletkeltő kijelentés elkövetőjéért, egyáltalán nem olcsó fogás az össztársadalmi kedélyek elcsitítására. Ez az egyetlen helyes és egyetlen hatásos lépés: szembeállítani a gyűlölettel a szeretetet, a lelki halállal Jézus reménységét. Pontosan úgy, mint az első keresztény vértanú, Szent István, akire a bíboros úr hivatkozik. Hiszen Szent István – éppen amikor halálra kövezték – „nyitva látta az egeket”, s imigyen imádkozott a gyilkosaiért: „Uram, ne tulajdonítsd ezt nekik bűnül!” (Csel 7, 60) Mert amikor imádkozom valakiért, lelkének állapotát átvetítem a tisztán emberi lehetőségek határán, átadom őt Istennek abban a hitben, hogy Ő az, aki megváltoztathatja, visszafordíthatja, megszentelheti. Jézus ezt a lehetőséget egyértelműen megerősíti az e vasárnapi evangéliummal, mely szerint azért jött, hogy „szabadulást hirdessek a foglyoknak és látást a vakoknak, hogy szabadon bocsássam a megtörteket...” (Lk 4, 18).

Annak, aki „ki akarja irtani a keresztényeket”, lelki vakságából valójában többszörös gyógyulásra is szüksége van. Bár hol vannak a vakságok és süketségek összemérve az egyszerű történelmi tapasztalattal: hány sikertelen kísérlet volt már Krisztus követőinek kiirtására... Mi maradt a római császárokból, akik keresztényeket dobáltak az oroszlánok elé, s hagyták, hogy a nép jót szórakozzon ezen? Néró egy lepusztult cirkuszt hagyott maga után, Diokletiánusz hatalmas palotát, Julianus Apostatának pedig utolsó szavai maradtak ránk, melyeket Jézusnak címzett: „Győztél, Galileai!” Voltaire is az egyház ellen bujtogatott hírhedt „taposd el a gyalázatost” kijelentésével, ám a halál küszöbén gyóntatópapért küldetett. Mi maradt a bölcsesség istennőjéből, kit istenkáromlásból állítottak fel közvetlen a Notre Dame-ban a francia forradalom Voltaire által inspirált vezérei? Bizarr emlékkép a történelemkönyvekben. Mi maradt Leninből, aki táviratban közölte alattvalóival: „minél több papot kivégezni úgy, hogy minél többen lássák”? Élete végén szűk körben mégiscsak elismerte, a forradalom tökélyre viteléhez legalább tíz Szent Ferencre lett volna szüksége... Végül pedig, a keresztények legelső néven nevezhető üldözője, az a bizonyos cilíciai Tarzusban született Saul, aki István megkövezésénél is asszisztált, s maga mondta magáról, hogy a keresztényeket „halálra üldöztem, megkötöztem és őrizetbe adtam férfiakat és nőket” (Csel 22, 4). Történt azonban, amikor Damaszkuszba tartott, hogy ott is „kiirtson” minden keresztényt, a város kapuja előtt három napra megvakult, hogy neki is Jézus – az e vasárnapi evangélium tanúsága szerint – adja vissza látását.

Szerkesztő úr, a Tilos Rádió azt tette közzé önnel kapcsolatban, hogy „a műsorkészítőt kivetette magából közösségünk, azonnali hatállyal kizárták a Tilos Rádió kötelékéből”. Ám Isten – Ő soha nem zárja ki önt saját érdekköréből. Vár, amíg ön magától befogadja Őt. A magyar bíboros imádkozik önért, s vele keresztények ezrei. Mert Isten előtt semmi sem lehetetlen. Még az sem, hogy a jövő karácsony már az ön számára is ünnepet jelentsen.

A szerző római katolikus pap