Kiállítások a Műcsarnokban

Budapest. Két külföldi modern művészeti tárlat is látható a budapesti Műcsarnokban május 28-ig: a Muntean and Rosenblum és a Coolhunters – Fiatalok média és piac között című.

Budapest. Két külföldi modern művészeti tárlat is látható a budapesti Műcsarnokban május 28-ig: a Muntean and Rosenblum és a Coolhunters – Fiatalok média és piac között című. Héjj Klára, a Műcsarnok munkatársa elmondta, hogy a Muntean and Rosenblum című kiállításon az 1992 óta együtt dolgozó osztrák művész pár munkáinak a szereplői a divat és a lifestyle-magazinok fiatal modelljei. A festményeken, a filmeken és a rajzokon különös, mesterkélt pózokban látható figurák egyben a banalitás és a szellemi pátosz kifejezői. Az osztrák művészeket elsősorban a tizenévesek világa, identitásuk kérdése és ennek a popkultúra ikonjaival, a tömegmédia hatásaival való összefüggései foglalkoztatják. Ugyancsak a tizenévesek mai világával foglalkozik a Coolhunters című kiállítás, amely a németországi Karlsruhéből érkezett. Héjj Klára elmondta, hogy a fiatalok egy elüzletiesedett és a technika túltengésében leledző világban élnek, ezt formálni kívánják, de őket is átformálja ez a világ. Önmagukról kialakított és közvetített képük sokoldalú és színes. A kiállítás a fiatal generáció számára központi jelentőségű fogalmak – mint a test, a tárgy, a nyelv, az erőszak, a tér, az idő és a nemiség – középpontba állításával válaszolni kíván ezekre a kérdésekre videó- és portréfilmeken, interaktív művek bemutatásán keresztül. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?