Világzenei csemegék és jubileumi gálahangverseny a XII. Őszi Kulturális Napokon

Világzenei csemegék és jubileumi gálahangverseny a XII. Őszi Kulturális Napokon
Párkány |

Roma folk, szerb, horvát és provanszál dallamok, virtuóz vonósok és egy jubileumi gálakoncert szimfonikus kamarazenekari közreműködéssel – idén is kiváló produkciókkal örvendeztetik meg a közönséget a XII. Őszi Kulturális Napokon, Párkányban. 

A Duna-parti városban és környékén élő igényesebb közönség már megszokhatta, hogy az évente megrendezett őszi kulturális napokon jobbnál jobb zenei esteken vehet részt, nemzetközi hírű, kiváló előadóknak tapsolhat. Himmler György szervező, a Párkány és Vidéke Kulturális Társulás vezetője arról tájékoztatta lapunkat, hogy a XII. Őszi Kulturális Napok idén is remek zenei előadásokat vonultat fel, sőt, az előadók közül többen közkívánatra lépnek fel ismét a településen. 

„A Romengo, a Vujicsics és a Volosi is immár harmadszor szerepel Párkányban a Párkány és Vidéke Kulturális Társulás jóvoltából, mégpedig ingyenes koncerteken. A párkányi közönség igazi kedvencei ők, mert világszínvonalat képviselnek” 

– közölte az Új Szóval Himmler György. 

Nagyecsedi hagyomány

Az idei év jubileumi fellépésekkel is kiragyog a többi évfolyamból. A XII. Őszi Kulturális Napokat a Korzár együttes jubileumi koncertjével kezdték, november kilencedikén, szombaton este hét órakor pedig a huszadik születésnapját ünneplő Romengo zenekar lép fel a városi művelődési központban, a Kossuth-díjas Lakatos Mónika szólóénekessel. A Romengo zenekar a magyarországi roma folk egyik legrangosabb együttese, amely a nagyecsedi oláh-cigány hagyományon alapuló zenét játssza, feldolgozásaiban és saját szerzeményeiben egyaránt. A világ számos országában szerepeltek sikerrel. Mindhárom albumuk bekerült a World Music Charts Europe 10 legjobb lemeze közé. Hazai és nemzetközi sikerük hangszeres és stiláris gazdagságuknak köszönhető. Legfőbb ékességük a Kossuth-díjas Lakatos Mónika szívbe markoló hangja és éneke. Mónika  2020-ban a világzenei Oscar-díjnak megfelelő WOMEX-életműdíjat kapott, első cigány művészként. 

A Romengo zenekar a magyarországi roma folk egyik legrangosabb együttese.

Keleti szél – Vent d´est

November 16-án, szintén este hét órakor, a városi művelődési központban tapsolhatunk egy a maga nemében világklasszis együttesnek és zenei legendának, az ötvenedik jubileumát ünneplő Vujicsics Együttesnek. A párkányi, sőt a szlovákiai közönség régi kedvenceit láthatjuk viszont: az öt évtizede Európa-szerte népszerű, magyarországi délszláv és balkáni népzenét játszó – Vujicsics Tihamér és BartókBéla gyűjtéseit megszólaltató – Vujicsics Együttest, és a Keleti szél formációt életre hívó, okszitán származású világutazó világzenészt  Miquéu Montanaro-t. Miquèu és a zenekar között fennálló szoros barátság és művészeti kapcsolat szintén a kezdetekre, a világzenei mozgalom elindulására nyúlnak vissza. Igazán különleges élményt kínálnak a koncerten felcsendülő  szerb, horvát, provanszál  dallamok és a különböző zenei kultúrák egymást inspiráló párbeszédéből született Vent d’est – Keleti szél dalok. 

Jubileumi koncertet ad Párkányban a Vujicsics Együttes is.

Lengyel virtuózok 

A VOLOSI Együttes koncertjét november 20-án, szerdán, este hétkor tartják a Párkányi Városi Művelődési Központban. A VOLOSI-ról túlzás nélkül elmondható, hogy az egyik legkülönlegesebb vonós zenei formáció, a világzenei piacon pedig valóban páratlan, amit a színpadon elénk tárnak: öt virtuóz vonós, elképesztő energiákkal áradó zene, népzenei ihletettség, mégis teljesen egyéni hangzás. Vérbő örömzenélés, igazi világzenei csemege! Népszerűségük ékes bizonyítéka az a több mint kilencszáz koncert, amelyeket többek között a világ legrangosabb koncerttermeiben és fesztiváljain adtak, mint. pl. a londoni Kings Place, az amsterdami Concertgebouw, a Wiener Konzerthaus, a Sziget Fesztivál, a Colors of Ostrava vagy a Hamamatsu Világzenei Fesztivál. 

A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusának jubileumi gálahangversenye 

Akinek valaha is, egy percig is köze volt a szlovákiai magyar kultúrához és kórusmozgalomhoz, örömmel nyugtázza, hogy a  Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusa Párkányban ad jubileumi gálahangversenyt, mégpedig november 23 –án, szombaton este hat órakor, a városi művelődési központban. A kórus fennállásának hatvan éve alatt számos hazai és külföldi sikert aratott, és saját kategóriájában kimagasló színvonalat képvisel, melyet számos kitüntetés fémjelez. (Pro Cultura Hungarica-díj – 2000, Esterházy Emlékérem – 2009, KÓTA-díj – 2009, Harmónia-díj – 2015) Műsorválasztását különleges sokszínűség jellemzi: repertoárját a magyar zeneszerzők klasszikus alkotásai mellett a nemzetközi kórusirodalom remekművei alkotják. Az eseményen a kórusművek mellett felhangzik Antonio Vivaldi Glóriája is. Közreműködik: a Duna Kamara Szimfonikus Zenekar, Fuvola: Csető Júlia. Zongora: Szűcs Dániel, Szólót énekel: Híves Mária, Horváth Diana. Vezényel: Horváth Gábor, Józsa Mónika, Kozak Olimpiu. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?