Megszavazták a párkányi, a zselízi és az ipolysági középiskolák összevonását Nyitrán – megmenekülhet az ógyallai szakközép

nyitra megye
Nyitra |

Több, hónapok óta húzódó vita végére tett pontot Nyitra megye képviselő-testülete. Az várható volt, hogy szeptember 1-től új iskolaközpontok jönnek létre Párkányban és Ipolyságon. A Magyar Szövetség módosító javaslatának köszönhetően azonban egyelőre nem szűnik meg az ógyallai Műszaki és Gépesítési Szakközépiskola. Májusra derül majd ki, hogy összevonják-e a karvai Kereskedelmi, Szolgáltatóipari és Vidékfejlesztési Szakközépiskolával.

Nyitra megye képviselő-testületének 18. rendes ülésén egy napirendi ponton belül került terítékre a középiskolák optimalizációja. Mielőtt azonban erről vitáztak volna a képviselők, tudomásul kellett venniük két petíciót is, amelyeket Ľubica Libová, a megyei hivatal iskolaügyi osztályának vezetője ismertetett.

Elsőként az ipolysági Műszaki és Szolgáltatóipari Szakközépiskola áthelyezésével kapcsolatos petícióról szavaztak a képviselők. Mint ismertes, a megye azt tervezi, hogy a szakközépiskolát beköltözteti a szlovák tannyelvű gimnázium Ifjúsági utcán álló épületébe. A petíciót március 5-én küldték el a megyei hivatalnak 1872 érvényes szignóval. Az aláírók több ellenérvet is felsoroltak a költöztetés ellen – ám a két intézmény összevonását nem ellenezték. Kifogásaik lényege, hogy szerintük a szakközépiskola épületének állapota nem indokolja a költözést, és a műhelyek átköltöztetése sem jó ötlet. Libová ezzel kapcsolatban elmondta: a megye célja, hogy az épület kihasználtsága teljes legyen, ezért szorgalmazzák a költözést.

Az ülés elején a napirendi pontok közé besoroltak egy második petíciót is, amely már Párkányra vonatkozott. Ebben az esetben a tiltakozók azt szeretnék elérni, hogy a Műszaki, Szolgáltatások és Kereskedelmi Szakközépiskola elméleti képzései ne kerüljenek át a gimnázium épületébe. Libová ezzel kapcsolatban megjegyezte: ez a kérdés csak néhány év múlva lenne aktuális.

Miről szavaztak iskola-összevonás címén a megyei képviselők?

A középiskolák optimalizációjára vonatkozó napirendi pont eredetileg összesen hat iskola-összevonásra, ill. egy-egy esetben fenntartóváltásra és megszüntetésre vonatkozott. 

Minden összevetve a módosító indítványok nyomán végül 13 középfokú oktatási intézmény státusza változik meg valamilyen módon idén szeptembertől Nyitra megyében, amiben közvetve érintett az Ipolyság városa által működtetett Pongrácz Lajos Alapiskola is. 

Utóbbi a Szondy György Gimnáziummal fog közösen tovább működni, amelynek fenntartását a megye átruházta Ipolyságra, hogy aztán a város majd közös, magyar tannyelvű iskolaközpontba, ill. egy épületbe vonja össze a két intézményt.

Egy intézményt szüntetett volna meg a megye, amelyre azonban mégsem került sor. Ez lett volna a jelenleg 96 diákkal működő ógyallai Műszaki és Gépesítési Szakközépiskola, ám Gyarmati Tihamér (Magyar Szövetség) javaslatára egyelőre megmenekült az intézmény. 

A megyei képviselők májusban dönthetnek majd arról, hogy az ógyallai intézmény egyesülhet-e a karvai Kereskedelmi, Szolgáltatóipari és Vidékfejlesztési Szakközépiskolával.

„Magyar szempontból” a csomag részeként még a zselízi Comenius Gimnázium, a Párkányi Gimnázium, valamint a párkányi Műszaki, Szolgáltatások és Kereskedelmi Szakközépiskola összevonására bólintott rá a testület. A közös intézmény igazgatósága a Párkányi Gimnáziumban kap majd helyet.

Ezeken kívül még két-két lévai, nagytapolcsányi, valamint aranyosmaróti szlovák tannyelvű középiskola összevonásáról is döntöttek a képviselők. Két további aranyosmaróti iskola egyesítését végül Marián Kéry képviselő módosító javaslatára kihagyták. Ő azzal érvelt, hogy ezzel túlzottan csökkenne a 45 ezer lakosú vonzáskörzettel rendelkező város iskoláinak száma – noha Branislav Becík megyeelnök ehhez finoman hozzátette: csak „egy tető alá” kerülnének az intézménynek, s nem a megszüntetésükről volna szó.

Mint közismert – és ahogy a napirendi ponthoz csatolt anyagban olvasható – a nagyszabású iskolaügyi átszabások mögött elsősorban a szaktárca által kezdeményezett optimalizáció áll. Általánosságban a megye azt reméli, hogy az átrendezés hatására javulni fog az oktatás minősége, pénzügyileg pedig gazdaságosabb lesz az iskolák fenntartása, beleértve az épületek kihasználtságát is.

A helyi igények figyelembevétele

Az optimalizáció kapcsán a képviselők között viszonylag hosszú, de el nem durvuló vita is kialakult. Ezek főként a helyi és a gazdasági szempontok közti ellentmondásokat érintették.

Ján Greššo pozitív példaként hozta fel a nyitrai összevont iskolát, amely szerinte ha nem jön létre évekkel ezelőtt, akkor a részét képező élelmiszeripari iskola ugyanilyen gonddal küzdene most, mint sok más intézmény. Farkas Iván erre később azzal reagált, hogy más ezt meglépni Nyitra városán belül, s más, ha egymástól 40 vagy több kilométerre fekvő iskolákkal teszik meg ugyanezt. Farkas hangsúlyozta: 

minden iskola sajátosságait figyelembe kell venni.

A legélesebb kritikát Miloslav Hatala fogalmazta meg, mégpedig konkrétan a Szondy gimnázium fenntartóváltása kapcsán. Mint mondta, nincs meggyőződve arról, hogy Ipolyság városának kezében megmarad az iskola színvonala. A képviselő ugyan nem élt módosító javaslattal, azt azonban ötlet szintjén felvetette, hogy Nyitra megye akár át is vehetné a Pongrácz alapiskolát. 
Farkas Iván erre reagálva többek közt elmondta, más megyékben az Ipolysághoz hasonló fenntartóváltásokra évtizedekkel ezelőtt is volták már precedensek (később Csenger Tibor megyei alelnök is hasonló érveket hozott fel), ill. arra is felhívta a figyelmet, hogy ezt ebben az esetben a régióban élők kérik. Becse Norbert később ehhez hozzátette, az egyes régiókban megválasztott képviselők hangját is figyelembe kell venni. 

Zachar Pál (Magyar Szövetség), Ipolyság polgármestere elmondta: minden alkalmazottat átvesz majd a város, vagyis az intézmények ugyanazokkal a diákokkal és szakokkal működnek tovább, mint eddig. Így nem érzékeli, miben változhatna a minőség.

Daniel Balko általánosságban, de az ipolysági esethez kapcsolódóan azzal érvelt: a középiskolák városalkotó tényezők, s ha egy önkormányzat át akarja venni, azt mindig támogatni kell. Hasonlóan érvelt Daniela Bohátová is.

Az ülésen több érintett iskola képviselői is jelen voltak. Végül csak Lupták Mónika szólalt fel a ipolysági Pongrácz alapiskola szülőinek képviseletében. Elmondta, a városban a Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskolának köszönhetően van már egy olyan modelljük, amely mutatja, hogy működhet közösen egy alap- és egy középiskola. A megyei döntés kapcsán úgy véli, mivel Ipolyságon két jó iskolát vonnak most össze, ezért ennek a végeredménye pozitív lesz. 

Nagy sikernek tartja a párt Ipolyságot

A Magyar Szövetség képviselői közvetlenül az ülés után sajtótájékoztatót tartottak. Az optimalizáció kapcsán minden fejleményt pozitívan értékeltek – különösen az ipolysági iskolaközpont létrehozását. Ezt Becse Norbert a „legnagyobb sikernek” nevezte. Zachar Pál pedig elmondta: 

két éve dolgoznak azon, hogy létrehozzanak egy nagy és erős magyar iskolaközpontot a városban. 

Megemlítette: a jövőben memorandumot írnak majd alá az oktatási tárcával. Ennek lényege, hogy nemcsak Ipolyságon, hanem az egész régióban minél jobban meg tudják erősíteni az oktatási hálózatot. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?