Kultúra

Két nyelven játssza ugyanazt

Varga Anikó: „Ez volt a kihívás az egészben. Meg sem fordult a fejemben, hogy ez ennyire nehéz lesz...”
Szabó G. László

2019. július 21. 19:00

„Óriási kihívás szemtől szemben állni a nézővel, főleg teljesen egyedül..." - Talabér Tamás felvétele

Bakfisként a Kórház a város szélént, később a Vészhelyzetet nézte izgalommal, és most egy hasonló sorozatban játszik. Ápolónők a címe, jóformán az egész nyara ezzel telik. A második széria után most a harmadikat forgatják, a kettő között pár hét szünetet kapott Varga Anikó.

Abba a pár hétbe pedig amit csak tudott, belesűrített. Egyhetes filmes-színházi tábort vezet Kassán, a Háy János műve nyomán született monodrámát játssza Budapesten és az Ördögkatlan fesztiválon, a Még egyszer, de sokkal jobban című pozsonyi előadással vendégszerepel Dublinban. Hosszabb pihenést csak októberre iktathat be a programjába.


Magánemberként mennyit tud hasznosítani mindabból, amit az Ápolónők kapcsán szakmailag el kell sajátítania? Ha most hirtelen összeomlanék, mit kezdene velem?
Valószínűleg nem ijednék meg. Megmérném a pulzust, megnézném a nyelv elhelyezkedését a szájüregben, ügyelnék arra, hogy ne hűljön ki a test, és gyorsan hívnám a mentőket.

Tudja egyáltalán a számukat? 
112. Vagy 155? De ha nem jutna eszembe, a Google segítene. Egyébként van két szaktanácsadónk, akik állandó konzultánsként vesznek részt a forgatáson. Figyelem a mozdulataikat, amikor például vért vesznek, hogy mikor nyúlnak a vattáért, mikor szúrják be a tűt, mikor húzzák meg és mikor engedik ki az érelszorítót. De nem azzal vagyok elfoglalva, hogy ezt mind megjegyezzem, mert később esetleg hasznosíthatom, hanem azért, hogy a mozdulataim természetesek legyenek. Túl vagyok már egy szívmasszázson is.

Bábun alkalmazta?
Élő emberen. Nagyon erősen kellett nyomkodnom a mellkasát, mert a szív csak úgy hozható újra működésbe. De ott is elsőként a mozdulatokat figyeltem a nővéreknél. Hogy az erő a vállból indul, de a mellkason, a tenyeremmel tompítanom kell. Mindennap látom az ápolónőkön, milyen racionálisan végzik a munkájukat. Nem érzelmesen, meghatódva, hanem abszolút praktikusan nyúlnak a beteghez. Segítenek, nem jajveszékelnek. Én is ezt a külső formát veszem át. Hogy gyors legyek, ügyes legyek, praktikus legyek. Hogy a kezemre álljon a dolog, és értsem a folyamatot. Mindezzel együtt nekem ez játék. A kamera előtt a legrázósabb helyzetben is színésznő vagyok.

A sorozat révén elég sok időt töltött már kórházi falak között. Ha orvosért kiáltanának egy utcai balesetnél, ugrana?
Nehéz kérdés.

Nyilván másfajta tudással gazdagodik egy történelmi sorozat forgatása során, és egészen más dolgokat kell elsajátítania kórházi nővérnek öltözve.
Gyerekkoromban többször is voltam elsősegély-tanfolyamon. Izgatott ez a szakma. Van bennem kellő empátia, emberszeretet, segítő szándék. Tizenhat éves voltam, amikor a hátgerincemet műtötték. Két hónapig feküdtem kórházban. Amikor már felkelhettem, mentem a nővérkék után, érdekelt a munkájuk, figyeltem minden mozdulatukat. Tetszettek a kis vattacsomók, a tamponok, az ampullák. Engem ez egyáltalán nem riasztott. Volt egy idős néni a szobában, akibe több órán át csöpögött az infúzió. Már nagyon szenvedett szegény, de a nővérke csak nem jött, talán sok dolga volt. Kihúztam a tűt, elszorítottam az eret, és megoldottam a helyzetet. Ma már nem biztos, hogy ugyanezt meg merném tenni, akkor megvolt hozzá a kellő bátorságom. Egy súlyosabb balesetnél nem tudom, mit eredményezne nálam a sokk. Ha akcióhős lennék, megpróbálnám elállítani a sebesült vérét, de a testével biztosan nem manipulálnék.

A sorozat már lefutott első tíz része után színészileg mekkora öröm újabb húsz rész erejéig visszaállni a szerepbe?
Szívesen folytattam a munkát. Táňa, az általam megformált nővérke az első szériában nyugtatókon élt, és függő lett. A második évad azzal kezdődik, hogy elvonókúrán van. A sokadik hetet tölti az intézetben. De már gyógyul, látja a kiutat a bajból. A néző akkor találkozik vele újra, amikor már igyekszik visszakerülni a kórházba. Hálás a szerep. Van mit mutatni benne. Első körben nem akarják visszavenni őt, mindenki szkeptikus vele szemben. Mi lesz, ha visszaesik, ha nem fogja bírni ezt a strapás melót? Ez is benne van a pakliban. Több apró jel utal a belső elbizonytalanodására. 

A kassai Thália Színházban játszott Leenane szépe után Háy János művét, A halottembert vette kézbe, amelyet 2017-ben a Színházi Dramaturgok Céhe az évad legjobb drámájának választott. Hasonló vállalkozásra nem is tudnék példát mondani: hol magyarul, hol szlovákul játszotta a darabot.
Több dolog játszott közre az előadás megszületésében. Amikor 2015-16 táján a budapesti Bárka Színház nehéz anyagi helyzetbe került, Seress Zoltán, a társulat igazgatója felajánlotta, ha bárkinek lenne valamilyen monodrámaötlete, örömmel támogatja. Tíz évig voltam a Bárka tagja. Kialakult körülöttem egy csapat olyan barátokból, akiket szakmailag is nagyra tartok. Lévay Adina rendező, aki már kint él Angliában, Kardos Tünde, aki dramaturgként több színházhoz kötődik és Gadus Erika jelmeztervező. Aztán megszűnt a Bárka, eltelt két év, és újra felvettük a kapcsolatot. Együtt kerestünk anyagot, és így akadtunk rá A halottemberre, amelyet ősbemutatóként Bérczes László rendezett Budapesten. Elkértem tőle a darabot, elküldtem Adinának, neki is nagyon tetszett, és eldöntöttük, hogy monodrámát írunk belőle. Már „csak” az anyagi hátterét kellett megteremteni az előadásnak. Miután a Kisebbségi Kulturális Alapnál sikerrel jártunk, felmerült az ötlet, hogy milyen fantasztikus lenne, ha nemcsak magyarul, hanem szlovák nyelven is eljátszanám ezt a kortárs balladát.

Mi fogta meg ilyen erősen a történetben?
Engem mindig izgatott az újrakezdés egy kapcsolatban. Hogy lehet-e elölről kezdeni valamit, ha már kimondtuk, hogy nincs tovább. Az én életemben ez nem működött. Hozzá itt a férfi-nő-gyerek alapállás. És hogy egy órán keresztül egyedül vagyok a színpadon. Azután, hogy Budapestről visszajöttem Pozsonyba, ahol a színészi diplomámat szereztem, jó ideig nem igazán találtam a közegemet. Úgy éreztem, két oldalról forgácsolom szét az energiámat. Szerettem volna egybesűrítve megmutatni, hol tartok a pályán. Lévay Adina pedig tökéletes partnernek bizonyult ehhez. Tükörként mindent visszajelzett. Újra össze kellett raknom magamat ahhoz, hogy A halottembert meg tudjam csinálni.

Ugyanazt a szöveget két nyelven betanulni pokoli nehéz lehetett.
Ez volt a kihívás az egészben. Csakhogy ezt a részét a munkának nem gondoltam végig. Meg sem fordult a fejemben, hogy ez ennyire nehéz lesz. A magyar nyelv, mivel az anyanyelvem, minden létező nyelv közül a legtermészetesebb számomra. A szlovák szöveget sokáig automatikusan fordítottam a fejemben, de nem bírtam megtanulni. Azt hittem, ha bent lesz a magyar szöveg, a szlovák már nem fog gondot okozni. A frászt! Kétszer annyi időbe telt, míg megtanultam. Összesen fél évembe került, míg a két fiók megtelt, és most hol az egyiket, hol a másikat nyitogatom.

Deák Renáta most is tökéletes fordítói munkát végzett.
Négyszer játszottam már szlovák nyelven a darabot, és elmondhatom: a szlovák közönség is szereti az előadást. Az idei Jókai Napokon is szlovák nyelven játszottam, de egy héttel az előadás napja előtt mindennap elmondtam a szöveget. Volt, hogy kétszer is. És egy héttel a Jókai Napok után már magyarul játszottam a darabot Dunaszerdahelyen, a Tündérkertben. Ott elég volt három nap, és visszajött a szöveg, pedig azt megelőzően magyarul októberben játszottam.

Előfordult már, hogy egy hos
szabb hallgatás után átkapcsolt az agya, és hirtelen másik nyelven folytatta a szöveget?
Szerencsére ez még nem történt meg. Egyébként gyorsan töröl az agyam. Egy forgatáson, amint vége a felvételnek, azon nyomban elengedem a szöveget, és jöhet a következő jelenet. Amíg műsoron van egy előadás, addig oldalsávban van a szövege az agyamban, ahonnan bármikor elő tudom venni. Egy monodrámánál azonban izgalmasabb a helyzet. Ott előadásról előadásra újabb és újabb rétegeket lehet felnyitni.

Háy János látta már az előadást?
Kassán, szlovák nyelven. Szerette. A szlovák nyelv dallamossága is megfogta. Orosznyelv-tudásának köszönhetően mindig tudta, hol tartok. 

Színészként ugyanazt a szellemi-lelki kielégülést kapja A halottembertől is, mint például Martin McDonagh drámájától, a Leenane szépétől?
Abszolút! Bár A halottember még felfokozottabb lelkiállapotba sodor, hiszen egyedül állok a színpadon, és végig ott munkál bennem az izgalom. Nem is értem, hogy tudtam ezt a hivatást választani? Gátlásos, gyorsan zavarba hozható lány voltam mindig. Nem tudom, miből ered bennem ez a magamutogatási vágy, hogy én közönség elé akarok állni. Mert ez hajt állandóan. Óriási kihívás szemtől szemben állni a nézővel, főleg teljesen egyedül. Vadidegen emberekkel intim párbeszédet folytatni. De már a csendektől sem félek. Ami számomra is meglepő: ismerem a partitúrát, és mégis vannak pillanatok, amikor annyira mélyen elmerülök a színpadi történésben, hogy hirtelen nem tudom, mi következik. Háy János nagyon pontosan kottázta le a darabot, nincs benne egyetlen felesleges mondat, de még felesleges szó sem. Mindkét nyelven egy óra öt perc az előadás. 

A következő évadra milyen tervei vannak?
Több tervem is van. Biztosan létrehozok valamilyen színházi-nevelési projektet. Előadást is, csak nem egyedül. Legalább két-három partnerrel. Kassáról is van egy ajánlatom, de Pozsonyban is várom a jó lehetőségeket.

A szerző a Vasárnap munkatársa

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Pellegrini gyorsan fog reagálni,ha beigazolódik a Jankovskával kapcsolatos gyanú

Kizárt, hogy a Dron szennyezi a levegőt – állítja a gumifeldolgozó vezetése

Liverpool–Arsenal rangadó a tévében

Megújul a vágsellyei állomás

Pártot alapítanának az elégedetlen gazdák, szeptembertől gyűjtik az aláírásokat

Vágányzár a Dunaszerdahely–Diósförgepatony szakaszon

Legfrissebb galériák
Olvasta már?