Karrierépítés? Anyaság?

Az értelmiségi, vezető beosztásba kívánkozó vagy került hölgyek azért vannak szorult helyzetben, mert ha hosszabb ideig szeretnének otthon maradni a babával, szakmailag nem tudnak megfelelően fejlődni, lépést tartani a férfi kollégákkal. De valamennyi munkavállaló nőnek fel kell készülnie arra, hogy az anyasági szabadság három éve után nagy valószínűséggel el fogja veszíteni a „biztos állását”, és nehéz lesz új munkahelyet találnia.

Gazdasági szempontból minden cégnél kisebb-nagyobb katasztrófát jelent a terhesség, vagyis hogy hosszabb időre (esetleg végleg) elveszítenek egy jól képzett, megbecsült munkatársnőt. De a bérből és fizetésből élő családok anyagi helyzetén sem javít egy újszülött érkezése. A másik oldalon természetesen ott van az is, hogy az emberek elsöprő többsége ma is rossz állapotnak tartja, ha egy házaspárnak nincsen gyermeke. Szakemberek szerint a gyermekvállalás későbbre halasztása, és az eredetileg elképzelt, kívánt gyermekszám korlátozása mögött jórészt a nők munkavállalásával összefüggő konfliktusok állnak. Az újrakezdés minden gyermeket vállaló nőnek nagy kihívás. Az elszigetelődés után megint helyt kell állniuk a mai, kőkemény munkaerőpiacon. Az Érsekújvári Magyar Tannyelvű Gimnázium végzős diáklányaival arról beszélgettünk, hogy a felnövő új generációt mennyire foglalkoztatja a karrier és az anyaság témája. Valamennyien – Száraz Ágnes, Szőgyényi Zsófia, Salgó Andrea, Valaska Rita és Nagy Szilvia – főiskolára, egyetemre készülnek.

Andrea: – A gyermekvállalás nálunk egyelőre nem beszédtéma. Szerintem a mi korosztályunk már jóval későbbi időpontra teszi a gyerekszülést, mint ahogy anyukáink idejében volt. Majd csak az egyetem befejezése után, ha már lesz egy biztos pont, ahonnan elindulhatunk. Vagy ha valaki nem tanul tovább, esetleg néhány éves külföldi munkát követően...

Ágnes: – A közfelfogás szerint a nőnek már tizennyolc-húsz évesen kellene először szülnie. Halljuk is innen-onnan, hogy különben elkésünk. Amit én nagyon abszurd dolognak tartok. Még akkor is, ha valaki a középiskola befejezése után nem tanul tovább, hanem férjhez megy.

Zsófia: – Én úgy gondolom, hogy ha valaki gyereket vállal, előbb meg kell teremtenie az alapokat. Egyetem után munkát kell keresnem, mert az egész nem csak arról szól, hogy szeretjük egymást valakivel, és akarunk egy közös gyereket. Mert arról a gyerekről gondoskodni is kell. Karrier alatt nem azt értem, hogy legyen ház, autó és ilyesmi, de végül is valahová haza kell vinni a babát.

Rita: – Egyre több olyan kritika ér bennünket a felnőtt generáció részéről, hogy mintha félnénk az élet igazi kihívásaitól, s ezért igyekszünk kitolni a szülés-gyermekvállalás idejét. Pedig szerintem ezzel szöges ellentétben mi egyáltalán nem félünk. Csak talán a mi korosztályunk egyszerűen öntudatára ébredt. Hogy amíg én nem érzem az anyai ösztönt, amíg nem érzem azt, hogy szívesen megfognám az utcán babakocsit rázogató asszonyka kisdedének a kezecskéjét, vagy boldogan bepelenkáznám a szomszéd néni babáját, addig inkább élem a magam bohókás életét. A gyermekszülést pedig a komolyabb időszakomra tervezem.

Zsófia: – Az sem megoldás, hogy valaki az egyetemi évek alatt szül gyereket. Az egyik ismerősöm még tanul, és az egyéves kisbabáját az anyukája neveli. Én nem is érezném magam anyának, ha nem törődhetnék a gyerekemmel. Mindenképpen arra szavazok, hogy ha eljön az ideje, otthon maradhassak a kisbabámmal. Teljesen más lesz az a gyerek, aki bölcsődében nő fel.

Ágnes: – Igen, csak az a baj, hogy ezt nem mindig sikerül kikerülni. Több olyan fiatal édesanyát ismerek, aki kénytelen volt kompromisszumot kötni, és a gyerekét vagy bölcsődébe adta, vagy rábízta valakire, mert ha nem ment volna vissza dolgozni, elveszítette volna a munkahelyét.

Andrea: – Idegenre nem szívesen bíznám a saját gyerekemet. Ha már a világra hoztam, azt is tudnom kell, hogy egy időre sok mindenről kénytelen leszek lemondani. Főleg, ha a nagyszülők is fiatalok és dolgoznak, vagy esetleg másik városban élnek. Annyi bizonyos, hogy sokat veszít, aki az úgynevezett karrierje miatt feladja az anyaság érzésének megismerését.

Szilvia: – Ha valaki huszonöt évesen, a főiskola elvégzése után szül, plusz három évig otthon marad a gyerekkel, akkor huszonnyolc-harminc évesen nagy valószínűséggel nem fogják visszavárni a munkahelyére. Ha viszont elvégez egy főiskolát, utána belemelegszik a munkába, akkor inkább úgy gondolja, hogy érdemesebb harminc után, vagy inkább negyven felé szülnie.

Rita: – A nők egy része azért is tart a gyermekvállalástól, mert egyes beszűkült tudatú emberek még mindig úgy gondolják, hogy a gyermeknevelés inkább az aszszony feladata, mint a férfié. Holott szerintem nekünk, nőknek egyáltalán nem az a dolgunk, hogy a férfiak önműködő kis rabszolgái vagy hűséges kiskutyái legyünk. Hanem hogy megtartsuk a függetlenségünket, megteremtsük a jólétünket. Gyereket nevelni is lehet férfi nélkül...

Andrea: – Én nem tartom természetes dolognak, hogy sokan eleve úgy gondolják, majd egyedül nevelik fel a gyermeküket. Egyrészt, mert nem kapja meg az apai szeretetet, ami szerintem szükséges a gyerek normális fejlődéséhez. Mindenhol vannak csonka családok, észre is venni a hiányosságokat.

Szilvia: – Én viszont nem hiszem, hogy egy gyerek jellemének az alakulása annyira függ az apa állandó jelenlététől. Sőt, ha megnézzük, majdnem mindenütt férfiak vannak a vezető pozíciókban, éppen azért, mert ők nem mennek el szülni, és nem kell kimaradniuk a munkából, ha beteg a gyerek. Tehát eleve az apa az, aki kevesebb időt tölt a családdal. Egy gyereknek meg kell adni az anyagi dolgokat is. Szeretetből nem lehet kenyeret, ruhát, cipőt venni...

Ágnes: – Pontosan ezért kell dolgozniuk az édesanyáknak is. A nagy kérdés, hogy mi a jobb, ha valaki elkezd egy életpályát, és komolyan bedolgozza magát valahová, vagy néhány évig csak két pelenkamosás között próbál meg a szakterületéről friss információkat szerezni.

Zsófia: – A bébiszitter akkor sem jó megoldás. Mindenkinek saját magának kell megteremtenie a lehetőséget, hogy otthon maradhasson a gyerekével. Nem azt mondom, hogy könnyű, habár nincs még közvetlen tapasztalatom.

Andrea: – Az sem jó, ha az anyának be kell osztania, hogy naponta ennyi és ennyi órát lehet a gyerekével, mert tanul vagy dolgozik.

Zsófia: – Igaz, egyszerre nem lehet a főiskolára és a gyerekre koncentrálni. Az mindkét oldalról olyan befejezetlen... A főiskola, de akár egy felelős beosztással járó munkahely is sok stresszel jár, s akkor ehhez jönnek még az éjszakázások, a szoptatások, a pelenkázások, az etetések. Ez így nem megy. Ha viszont nem én nevelem a gyerekemet, egyszer csak azt veszem észre, hogy már hatéves, iskolába készül, én meg nem tudok róla semmit.