Jövőre lesz ötvenéves

Az egykori Generál, majd később a legendás Piramis együttes frontemberével, Révész Sándorral találkoztak minap a komáromi egyetemisták.

Az egykori Generál, majd később a legendás Piramis együttes frontemberével, Révész Sándorral találkoztak minap a komáromi egyetemisták. A Sirály Szállóban megrendezett szűk körű, mondhatni családias hangulatú beszélgetés során távolról sem csupán a zenéről esett szó; azt is megtudhattuk például, hogy az énekes több mint tíz évig Budapesttől kétszáz kilométernyire, egy tanyán élt. „S ha kellett, segítettem a szomszédoknak spárgatököt szedni” – tette hozzá régi, csibészes mosolyával. Sanyi, aki egyébként jövőre lesz ötvenéves, jelenleg egy albumon dolgozik, amely éppen ennek az évfordulónak a jegyében készül. „Nagyjából ez az a mérföldkő az életünkben, amikor már van mögöttünk valami, ugyanakkor még előre is tekinthetünk. Ilyen lesz ez a lemez is: egyrészt emlékezés, összegezés, másrészt új életérzéseket tükröző új dalok.” S hogy nemcsak a régiekre, hanem ezekre az újakra is érdemes lesz odafigyelnünk, arról az egykori fekete bőrdzsekis „vadóc” meghökkentő filozófiai mélységű, olykor Weöres Sándor-idézetekkel fűszerezett szavai győztek meg bennünket. Amelyekben egyébként még így, visszafogott csendességgel kiejtve is ott vibrált az a fényes, felejthetetlen hangszín...

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?