Vasárnap délután. Strandolás és egyéb kellemes kikapcsolódás helyett egy DVD megnézése mellett döntöttem. És nem bántam meg, mert a kellemes kikapcsolódáshoz Joseph Ruben „Jófiú ”(The good son) c. filmje, és annak felturbózottnak éppen nem mondható DVD-je mindenképpen megfelel.
Jófiú
Az ismert filmgyári intrót követően megjelenik egy ügyes kis menü, ahol négy ikonnal ismerkedhetünk. Az első segítségével rögtön belevághatnánk a dolgok sűrűjébe, és megnézhetnénk magát a filmet. De beállíthatjuk az egyetlen, angol szinkronnyelvet, a feliratok között már van választási lehetőség. Ha már láttuk a film valamely részét, a fejezetek kilistázásával a kívánt részre ugorhatunk. Vagy rögtön „pereghet” a film. A kép minősége szinte tökéletes, tisztán hallhatjuk a hangot (Dolby Digital minőségben), igaz, a hangsávok kihasználása hagy némi kivetnivalót maga után. A hátsó hangfalak alig vannak kihasználva, így a film nem tudott igazi thiller hangulatot teremteni. Ha a film egy kevésbé érdekes részéhez értünk, nyugodtan adjuk át magunkat rövid időre a technika által kínált örömöknek. Engem például kellemesen meglepett, hogy beállítható a lejátszás sebessége. Ennél a DVD-nél tapasztaltam először, hogy gyorsabb illetve lassúbb lejátszásnál sem kapcsolódik ki a hang és szinte minimális torzulás mellett nézhetjük újra és újra mint törik le a gally az egyik főszereplő lába alatt körülbelül 15 méteres magasságban, illetve lassítás mellet egy kis angol nyelvleckét vehet a néző.
Érdekes funkció a „könyvjelző” is, mellyel a film több érdekes részét meg tudjuk jelölni, később ezek közt kattintgatva „ugrálhatunk” a képkockák között. ĺgy könnyebben ki tudjuk bogozni, miért is tűnt el a fürdőkádból a sárga kiskacsa és találta meg a fészer legmélyén valaki, aki ezért majdnem az életével fizetett. Mert bizony bármennyire is könnyű kis filmnek ígérkezik a Jófiú, azért szép számmal tartogat meglepetést. Hamar megtudjuk, hogy a jó fiú néha nem is jó, sőt, jobb lesz vigyázni, mit is mondunk előtte, nehogy nekünk is egy kéretlen hegymászásban kelljen részt vennünk! (magos)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.