Joan Baez tőlünk is búcsúzik

Elton John, Paul Simon és a Slayer után egy újabb legen-da, Joan Baez is búcsúturnéra indul. És csodák csodájára ő Pozsonyba is eljut. Ugyanott, az Istropolisban lép fel március 29-én, ahol 1989 nyarán, az elmúlt rendszer utolsó Pozsonyi Líráján énekelt.

Talán emiatt választotta most Budapest helyett Pozsonyt. A nézőtéren ugyanis azon az estén ott ült Václav Havel is, akivel a fellépés előtt ismerkedett meg. A zene miatt odasereglett közönség persze mit sem sejtett erről, ahogy sokan azt sem tudták, ki az a szakállas fiatalember, akit az amerikai sztár egyszer csak maga mellé szólított a színpadra. Ivan Hoffman volt az – akinek Sľúbili sme si lásku című dala pár hónappal később a bársonyos forradalom egyik himnuszává vált. A titkosrendőrség provokációt észlelt, és gyorsan le is kapcsolta az áramot, úgyhogy Joan Baez fellépése azon a Pozsonyi Lírán alig húszperces lett, de emlékezetes maradt. Egyrészt azért, mert vélhetően ez volt az államhatalom utolsó látványos beavatkozása egy koncert menetébe, másrészt pedig jó volt megtudni, hogy Joan Baez ennyire képben volt a csehszlovák viszonyokat illetően.

Addig ugyanis sokan azt hittük, hogy a folkműfajhoz „hozzárendelt” szabadságharcos kiállás csak amolyan póz, a lemezeladást segítendő. Néhány amerikai előadónál az is volt talán, de Joan Baeznél véletlenül sem, ő mindig komolyan gondolta, amiről énekelt. Még akkor is, ha békéért kiáltó dalszövegei mai szemmel nézve kissé naivnak tűnnek. De persze úgy is fogalmazhatnánk, hogy emberjogi kérdéseket, a háborúk értelmetlenségét nála közérthetőbben kevesen artikulálták.

Ez az ír-mexikói felmenőkkel rendelkező, csengő hangú, anno szénfekete hajú New York-i lány 18 évesen lett sztár, amikor 1959-ben bemutatkozott a newporti folkfesztiválon. 1960-ban jelent meg első albuma, az évtized közepére pedig már az egész világon a folkzene királynőjeként ünnepelték. És mivel fiatal korában saját bőrén tapasztalta a társadalmi megkülönböztetést mexikói származása miatt, hamar a polgárjogi aktivisták között kötött ki. Azt se felejtsük el, hogy ő volt Bob Dylan első befolyásos rajongója, ahol tudott, segített a feltörekvő énekes-dalszerzőnek, például magával vitte országos turnéjára. A pletykák össze is boronálták őket, de mindketten állítják, hogy csak barátság volt köztük.

1969-ben, Woodstockban már akkora sztárnak számított, hogy tízezer dolláros gázsit kapott azon a fesztiválon, amely a háborúellenesség mellett a pénz uralmának elutasításáról is szólt (az öttagú Quill zenekar például 375 dollárért játszott), és amelynek gázsirekordere Jimi Hendrix volt 18 ezer dollárral.

De hagyjuk a piszkos anyagiakat, beszéljünk inkább a folkmozgalomnak a gondolkodó, értelmiségi rockzenére gyakorolt hatásáról. A folk az ötvenes évek végén New York bohémnegyedéből, Greenwich Village-ből indult el hódító útjára. Itt volt a két világháború között élt folkénekesek, elsősorban a Woody Guthrie zenei és politikai örökségét vállaló, fiatal értelmiségiek találkozóhelye, akik aktívan részt vettek a polgárjogi mozgalomban.Az új előadók ott voltak a háborúellenes tüntetéseken, dalaik vádbeszédként tárták fel az amerikai társadalom igazságtalanságait, ellentmondásait. Pete Seeger, Tom Paxton, Jody Collins és Leonard Cohen mellett Joan Baez is tagja volt ennek a szűkebb-tágabb baráti körnek, értelmiségi csoportosulásnak, amely később Bob Dylan dalai révén vált világhírűvé. A legtöbben akusztikus gitárral a nyakukban adták elő dalaikat, amelyekre a feketék blueszenéje éppúgy hatott, mint Woody Gutrie társadalomkritikus folkdalai. Afféle modern énekmondók, bárdok voltak. Gettókban, nyomornegyedekben, déli gyapotültetvényeken gyűjtötték az elnyomottak panaszait, amelyeket aztán balladákba foglaltak, és ezek az elkötelezett ifjúság támogatásával a polgárjogi mozgalom himnuszaivá váltak. Joan Baez leghíresebb ilyen himnusza a We Shall Overcome (Győzni fogunk).

Egész életében szabadságharcos maradt, felszólalt és tüntetett a Tienanmen téri vérengzés ellen, börtönbe vonult, mert nem akart adót fizetni és ezzel hozzájárulni az USA hadi kiadásaihoz, 65 évesen pedig két hétig egy fán élt, hogy megmentsen egy felszámolásra ítélt Los Angeles-i parkot.

Közben persze a zenéről sem feledkezett meg, későbbi albumain a gospell és a pop világába is tett néhány kirándulást. 26 stúdiólemeze jelent meg, (a legutóbbi épp a múlt héten, tízéves szünet után). Emellett több koncertalbumot és válogatást adott ki. Spanyolul is folyékonyan beszél, több szerzeményét két nyelven vette fel, koncertjein is szívesen énekel spanyolul.

Aki nem jut el a Fare Thee Well Tour március 29-i pozsonyi állomására, július 25-én és 26-án Bécsben is lehetősége lesz utoljára színpadon látni ezt a 77 éves legendát, aki fénykorában emberek millióira volt hatással.