Jegyzetek az Ipoly Menti Művészeti Fesztiválról

„Győzött az összefogás” – nem csak a kalondai tájház megnyitása kapcsán maradt meg bennem ez a kijelentés, amely Pap Sándornak, a Pro Kalondiensis elnökének rövid beszédében hangzott el. Valami ilyesmit éreztem a közelmúltban Kalondán és Ipolyvilkén megtartott Ipoly Menti Művészeti Fesztivál valamennyi rendezvényén. Úgy tűnik, az elmúlt évek kisebb-nagyobb válságos időszakai után Nógrádban újra magukra találnak a Csemadok-szervezetek is, hogy kialakul egy rend, egy közösségi munkamegosztás a polgári társulások, a civil szerveződések és az önkormányzatok között, s ebben a munkamegosztásban hangsúlyos szerepet kap az egymásra figyelés, a tervezés, az együttgondolkodás igénye.

Csaknem tizenöt év után nyílt újra tájház Kalondán. Köszönhető ez főleg a Pro Kalondiensis Polgári Társulásnak, a Csemadok helyi szervezetének és a támogatóknak. Több, mint jelképes volt, hogy a szalagot id. Simon Ferenc, a Csemadok helyi szervezetének tiszteletbeli elnöke vágta át. Személye sokunk számára példakép, hiszen amíg egészsége engedte, mind a Csemadok Járási és Országos Választmányának tagjaként, mind magánemberként számtalanszor mutatott példát és segítette a szűkebb-tágabb régió kulturális és társadalmi rendezvényeit. Sok más mellett emlékezetes számomra odaadó gondoskodása, amelyet a Honismereti Kerékpártúrák itt eltöltött napjain tapasztalhattunk.

A jövendőbeli együttműködés volt az alapgondolata annak a szándéknyilatkozatnak, amelyet a határ mindkét oldaláról összegyűlt polgármesterek, önkormányzatok képviselői írtak alá Ipolyvilkén.

Nagyon jó ötletnek bizonyult a gulyásfőző fesztivál. Egy rendezvény amelynek volt versenyhangulata, egy rendezvény, amelyen mindenki győztesnek érezhette magát. Szakácsok és fogyasztók egyaránt. Megtelt a nézőtér a rendezvényt záró több órás gálaműsoron, amelyen a határ menti régió ismert együttesei (a füleki Rakonca és Jánošík, a ragyolci Nógrád, a losonci Pitypang, a karancslapujtői Karancs, a litkei cigány hagyományőrzők, a karancskeszi és karanancsaljai népdalkörök, stb.) mellett helyet kaptak az iskolák és óvodák tehetséges tanulói is. Ismerőseimmel együtt nézve és hallgatva az utóbbiakat, egyrészt azt kellett megállapítanunk, hogy néhány műsorszámuk talán még nem teljesen érett az ilyen bemutatkozásra, másrészt viszont sejtjük a szervezők azon szándékát, hogy ha most helyet adnak a „kis értékeknek”, akkor van esély arra, hogy abból idővel „féltett kincs” legyen. Mindezek mellett a fesztiválon az is megmutatkozott, hogy a tömegigényt és a színvonalat nem lehet egy kategóriába sorolni. Ha csak a saját és a hozzám hasonló érzetű emberek igényeit vettem volna figyelembe, biztos, hogy nem engedem színpadra lépni a „sztárvendégnek” meghirdetett MC Havver & Tekknőt „Mikor a vodka a fejembe száll” című, a legnagyobb jóindulattal is csak sokadrangúnak tekinthető műsorával. A színpad elé gyűlt (többségében csak erre a kb. félórára érkezett), révületbe esett ifjakat nézve egyedüli pozitívumként azt állapíthattam meg, hogy ők legalább egy fél óráig itt voltak, s nem máshol. Hangulatosabb, a műsorhoz is méltóbb lett volna az előző napon szerepelt MIDI együttes műsora – s feltételezésem szerint sokkal olcsóbb is. Szerencsére a műsort nem ez a produkció zárta, hanem a sztárvendég megnevezést sokkal jobban kiérdemlő Szőttes Kamara Néptáncegyüttes, s így a nézők az általuk nyújtott színvonalas teljesítmény élményével távozhattak a rendezvényről.