Japán

Először is mindenkit figyelmeztetnék: a film nem japán, és nem is Japánban játszódik. A mexikói rendező útmutatása szerint ugyanis a filmcímeknél nem a konkrét jelentés a lényeg, hanem, hogy sugalljanak egy hangulatot, inkább sejtessenek és felidézzenek, ne pedig megnevezzenek. Ha ezek után szeretnénk megérteni, miért is választotta filmjének a Japán címet, valószínűleg a meditatív jelleg, a letisztult minimalista forma adja meg a választ – az olyan „japánszerű”.

A főszereplő egy festő, aki a film elején elhagyja a nagyvárost, hogy vidékre utazzon, ahol öngyilkosságot készül elkövetni. Az okok, az előtörténet szinte még az utalások szintjén sem jelenik meg. A filmet kezdő autózás a Gerry bevezető képsorait idézi, s az egész mű minimalizmusa is rokonítja a két filmet, de a Japánban valahogy mégis több a „lélek”.

A halált kereső ember utolsó útjának bemutatása másrészt Abbas Kiarostami A cseresznye íze című alkotását is eszünkbe juttatja, és minőségben is inkább ehhez áll közel a mexikói darab. A csendes, szinte eseménytelen történetben a festői vidékre megérkező öngyilkosjelöltben lassú átalakulás indul meg. A természet közelsége és szállásadója, egy idős indián asszony embersége új és kissé bizarr módon ébreszti fel – ha nem is az életkedvet, de – a halál elvetésének ösztönét a férfiban.

A film a közelmúltban a nemzetközi fesztiválok egyik különleges felfedezettje volt, sajátos képi világa, lassú tempója és meditatív jellege a nagy transzcendentális rendezők szellemét idézi Ozutól Tarkovszkijig és Tarr Béláig. A két főszereplő eszköztelen színészi játéka, a táj egzotikus szépsége a film nézőit elmélyült, befelé forduló szemlélődésre készteti. A filmet jó szívvel csak azoknak ajánlhatom, akik hajlandóak erre. (est)

Japán (Japón), színes, feliratos mexikói-spanyol filmdráma 2002, 122 perc. Rendezte: Carlos Reygadas, Szereplők: Alejandro Ferretis, Magdalena Flores, Yolanda Villa, Martin Serrano