Jane March, Jean-Jaques, Jean Michel

Az „égi” m2-es csatorna is tartogat meglepetéseket. Nemrégen például A szerető című 1991-ben készült francia filmet tűzte programjára. A női főszereplő a 15 éves kora óta modellként dolgozó, s akkor már a tizennyolcadikat taposó Jane March volt, akit én az 1994-es Az éj színe c.

Az „égi” m2-es csatorna is tartogat meglepetéseket. Nemrégen például A szerető című 1991-ben készült francia filmet tűzte programjára. A női főszereplő a 15 éves kora óta modellként dolgozó, s akkor már a tizennyolcadikat taposó Jane March volt, akit én az 1994-es Az éj színe c. erotikus thrillerben láttam először, ebben a filmben sem volt túlságosan szégyenlős, ott éppen Bruce Willist zárta karjaiba. Nem igazán szeretem a szerelmes filmeket, de A szerető valahogy más. Jean-Jaques Annaud így indult neki hatodik játékfilmjének: „Az ötödik után úgy éreztem, hiányzik valami. Ez a valami pedig a szerelem megjelenítése a filmvásznon. Szerelmi történetek százait láttam már. Rengeteg szerelmi jelenetet néztem meg, de nem igazán tetszettek. Mást szerettem volna látni, úgyhogy azt gondoltam: ideje megvalósítani azt, amit látni akarok.”

A megfelelő kiinduló alapot Marguerite Duras, a háború utáni francia irodalom vezető egyéniségének egyik remekművében, A szeretőben találta meg. A modernista Duras „botrányírónak” számított. Regényét Franciaországban először 1984-ben publikálták, és azóta több mint negyven nyelvre fordították le. A szerető mellett legismertebb műve a Szerelmem, Hiroshima, melyből Alain Resnais 1959-ben forgatott filmet.

Maga a forgatás Vietnamban zajlott, az egykori Indokínában, a Mekong-delta vidékén, Sa Dec városkában, ott, ahová a kis Marguerite Donnadieu emlékei fűződnek. „Az őszinteség és a nagyszerűség keveréke tette ezt a könyvet olyan sikeressé. Ez a kombináció egészen kivételes, mert a szép szerelmi történetek általában elég közönségesek vagy átgondolatlanok, itt meg elhangzik az, amit mások elhallgatnak” – állítja a rendező.

A történet 1929-ben játszódik. A lány francia, fehér, nagyon szegény és 15 éves. A fiú, aki majd húsz évvel idősebb nála, kínai és nagyon gazdag (a hongkongi Tony Leung Ka Fai alakítja nagyszerűen). Szerelmi kapcsolat alakul ki közöttük, tele érzéki szenvedéllyel. A lány mindent a fiúnak ad, kivéve a szerelmet. A kulturális különbségek és konfliktusok sajnos ezúttal sem áthidalhatóak.

Jean Michel Jarre-t öröm volt ismét látni a képernyőn. Az elmúlt tíz év alatt mintha sokat fakult volna a francia szintetizátormágus szerencsecsillaga. Először az volt a „baj” vele, hogy egyéb előremutató ötletek és inspirációk híján visszatért az „Oxygene” témához, és újabb hét tétellel gyarapította a már meglévő hatot, amelynek a világsikert köszönhette. Van ilyen, például Mike Oldfield is hasonlóképpen „megfolytatta” a Tubular Bellst. Jarre 2000-ben sok rajongóból megrökönyödést váltott ki a Metamorphoses című albumával, amelyet sajátos „világzenei ízek” és egyéb különcségek fűszereznek. Mindenesetre eltér attól, amit tőle addig megszokhattunk. S akkor ott az a kis 2002-es kitérő a kőkemény jazz felé! Aztán a 2003-as Geometry Of Love, amelyet rejtélyes módon mifelénk nem árusítanak.

A szintetikus hangok metaszimpatikus összerendezgetője idén ismét összegzésre szánta el magát: Aero címmel néhány régebbi nótát s pár, eddig lemezen meg nem jelentet újrakevert s jelentetett meg CD-n és DVD-n, ez utóbbit direkte 5.1-esre kevercelt hanggal. A reménykedő rajongó kényelmesen hátradőlhet és élvezheti, hogy ölelgetik-pofozgatják az effektusok, néhányszor körbejárja őt például a cipőkopogás vagy a kínai gyerekmondóka, vagy papucs orrán pamutbojt, miközben a képernyőről egész idő alatt egy igazi, mozgó szempár figyeli. Ugyanis ez a DVD „képanyaga”. Volt hozzá képük. Aztán a rajongó már nem reménykedik, inkább szemlesütve hallgat, és szórakozottan babrálja nem létező nyakkendőjét. „A szerelemnek múmia kell...”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?