Istent keresd valahol máshol

Amikor az ördög látta, hogy egy kereső ember a Mester házába lép, elhatározta, hogy minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy visszafordítsa az igazság keresésétől. Ezért aztán minden lehetséges eszközzel megkísértette a szegényt: gazdagsággal, kéjvággyal, hírnévvel, hatalommal, tekintéllyel.

Amikor az ördög látta, hogy egy kereső ember a Mester házába lép, elhatározta, hogy minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy visszafordítsa az igazság keresésétől. Ezért aztán minden lehetséges eszközzel megkísértette a szegényt: gazdagsággal, kéjvággyal, hírnévvel, hatalommal, tekintéllyel. A kereső azonban annál sokkal jártasabb volt a lelki dolgokban, és vágyódott is a lelkiség után, így könnyen le tudta győzni a kísértéseket. Hanem amikor a Mester elé került, egy pillanatra meghökkent, mert a Mestert egy kárpitozott székben találta, tanítványai pedig a lábánál ültek. – Ebben az emberben nincs semmi alázatosság, ami pedig a szentek fő erénye – gondolta magában. Később még más dolgokat is megfigyelt a Mesteren, amelyek egyáltalán nem tetszettek neki. Egyrészt a Mester alig méltatta őt figyelemre. – Biztosan azért, mert én nem hízelkedem neki, mint a többiek – mondta magában. Másrészt az a ruha sem tetszett neki, amit a Mester viselt, és a kissé öntelt mód sem, ahogy beszélt. Mindez arra a következtetésre vezette, hogy rossz helyre jött, s keresését máshol kell folytatnia.

Ahogy kilépett a teremből, a Mester, aki látta, hogy az ördög végig ott ült az egyik sarokban, ezt mondta neki: – Nem kellett izgulnod, Kísértő. Tudod, hogy kezdettől fogva a tiéd volt. – Ez a sorsuk azoknak, akik Isten utáni kutatásukban mindent hajlandók elhagyni, kivéve Isten valóságáról alkotott elképzeléseiket. Az emberek sohasem vétkeznének, ha tudatában volnának annak, hogy ahányszor csak vétkeznek, önmaguknak ártanak. (Anthony de Mello)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?