Isten malmai

Ige: „Abímelek három évig volt Izráel fejedelme. De Isten egy gonosz lelket küldött Abímelek és Sikem polgárai közé, ezért Sikem polgárai hűtlenek lettek Abímelekhez. ĺgy torolta meg Isten a Jerubbaal (Gedeon) hetven fián elkövetett erőszakot, és így hárította vérüket testvérükre, Abímelekre, aki meggyilkolta őket, meg Sikem polgáraira, akik támogatták őt testvérei meggyilkolásában. (Bírák könyve 9, 22–24)

Pedig a terv olyan tökéletes volt! És a kivitelezés is hibátlanul sikerült. Mutatja ezt az is, hogy Abímelek már három éve háborítatlanul uralkodik Izraelen, sőt a székhelyét is sikerült Sikemből apja városába áthelyeznie. Tán már maga is elhitte, hogy Izrael fiai elfelejtették, hogyan ragadta magához a hatalmat, és tette királlyá magát. Hisz úgyis minden csoda három napig tart. Gedeon rajta kívül egyetlen életben maradt fiának vészjósló példázatait holmi tüskebokorról meg tűzről már szintúgy a feledés jótékony pora fedi. Ez a féltestvére pedig bizonyára kellően megijedt, és jó messzire menekült, hogy többé ne zavarjon bele a szépen kirajzolódó képbe. De milyen részekből is állt össze ez a mozaik Abímelek királyságáról? (Nevének jelentése: „az én apám király”.) Apja Gedeon volt, akit a pogány Baal kultusza elleni következetes harcáért Jerubbaalnak hívtak. Izrael bírái közül a legjelentősebbek közé tartozott, de soha nem volt király. Sőt amikor fölajánlották neki a dinasztikus királyságot, ő akkor is határozottan visszautasította: „Én nem uralkodom rajtatok, és nem fog uralkodni rajtatok a fiam sem. Az Úr uralkodjék rajtatok!” (Bírák (8, 23) Hitharcai, vívódásai, majd a midjániak fölött aratott csodálatos győzelmei révén az Újszövetség is a hithősök között említi a nevét. A teljességhez hibái és vétkei is hozzátartoznak, és a Bírák könyve ezeket sem hallgatja el, de mindezekkel együtt is Izrael karizmatikus vezetői közt tarthatjuk számon. „Sok felesége volt” és „hetven fia, akik tőle származtak”, de ez abban a korban nem volt sem ritka, sem meglepő. Abímelek viszont nem tartozott a hetven fia közé, mert őt egy „Sikemből való másodrangú felesége” szülte (Bírák 8, 30–31). És amit sem Gedeon, sem a fiai nem akartak megtenni, megtette azt a szolgáló gyermeke. Sikemi rokonsága, a város előkelői, és nem utolsósorban a Baal-templom hathatós anyagi támogatásával megölte Gedeon minden gyermekét, „hetven férfit egy kövön”. (Csak a legkisebbnek sikerült elbújni és megmenekülni!) Ezt követően összegyűltek Sikem polgárai, „elmentek és királlyá tették Abímeleket”. És innentől úgy tűnhet, hogy Sikem városa és Abímelek közös vállalkozásának semmi nem állhat útjába.

Vagy mégis? Úgy olvastuk, hogy „Isten egy gonosz lelket küldött Abímelek és Sikem polgárai közé”. Beigazolódni látszik a mondás, miszerint ember tervez, Isten végez. De vajon az Isten rossz, hogy ilyen rosszat küld? Netán abban lelné kedvét, hogy ilyen kicsinyes, rosszindulatú intrikákat szít az emberek között? Ha a mitológiában találkozunk is ilyennel, a teremtő Istenre nem ez jellemző! Sokkal inkább szívük gonosz szándékának és tetteiknek következményeként küldte mindezt rájuk az Úr. Bábel tornyának építői közt az egyetértés és egy nyelv nem azért szűnt meg, mert az Istennek épp ahhoz volt kedve, hanem azért, mert az Isten magaslataira törtek. Pál apostol azt írja: „Akik az Isten igazságát hazugsággal cserélték fel, azok a teremtményt imádták és szolgálták a Teremtő helyett. Ezért Isten gyalázatos szenvedélyeknek szolgáltatta ki őket.” (Róma 1, 25–26) Milyen sokszor okoljuk egy-egy ilyen gyalázatos szenvedélyért az Istent, holott inkább azt kellene megvizsgálnunk, mit is rontottunk el, hol hagytuk el az egyenes utat! Gyilkos összefogások, kapzsiságra alapozott koalíciók hullanak szét, mert van, aki közbelép. Emberi kapcsolatok romlanak meg, de a gonosz lelket a virtussá formált hűtlenség csempészi közéjük! Mert aki szelet vet, vihart arat. Abímelek esetében három év után jött az aratás, de eljött. A jog ugyan ismer elévülési időt, a bűn viszont Isten színe előtt elévülhetetlen. De nem megbocsáthatatlan! Hisz azért jött az Emberfia, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet!

A szerző református lelkész