Influenzajárvány, vécépapírral és felárral

„Most melyiket vegyem meg, a puhábbat vagy az olcsóbbat?” – morfondírozott egy ismerős fiatalasszony a hipermarketben, a gúlába rakott vécépapírtekercsek előtt. Hja, ide vezet a bőség – gondoltam magamban, de azért szóltam, hogy hát azt, amelyiket eddig is.

„Most melyiket vegyem meg, a puhábbat vagy az olcsóbbat?” – morfondírozott egy ismerős fiatalasszony a hipermarketben, a gúlába rakott vécépapírtekercsek előtt. Hja, ide vezet a bőség – gondoltam magamban, de azért szóltam, hogy hát azt, amelyiket eddig is. „Nem otthonra kell – válaszolta –, hanem a két öregnek, akiket gondozok. És nem arra a célra, hanem zsebkendő helyett. Ha náthásak vagyunk, mi is vécépapírt használunk, s most, hogy elkapták az influenzát, nagy nehezen meggyőztem őket, hogy próbálják ki. A bácsi rá is bólintott, de a néni morgolódott, hogy ő a vasalt zsebkendőkhöz szokott. Csakhogy azok egykettőre átáznak, az influenzavírusok meg közben vígan szaporodnak. S ha én is elkapom, ki vásárol be, ki főz meg nekik? A saját családomról már nem is beszélve... De nem ez a legnagyobb baj, hanem hogy kisnyugdíjasok, minden fillérjük ki van számolva. És azt mondták, már tisztességes gyógyszerre is alig telik, nem még olyan luxuscikkre, mint a vécépapír. Arra a bizonyos helyre is hazulról szoktam vinni nekik régi újságokat. Persze, csak napilapokat, mert a fényes, kemény papírra nyomtatott magazinok ebből a szempontból nem igazán praktikusak. A bácsi előbb elolvassa az újságot, azután akkurátusan formára vágja, és felakasztja a vécében egy szögre. Merthogy régen is így csinálták a falujukban.” Sajnálom a két öreget, a menyük rakta be őket a panelgarzonba, miután a fiuk hirtelen meghalt. A falusi házban nem maradhattak, öregotthonba meg nem akartak menni. Sajnos, a bácsi már átesett két agyvérzésen, a néni pedig húsz éve reumás. Nehezen mozognak, ezért is van szükségük gondozóra. Én szoktam kiváltani a gyógyszereiket is, tudom, mennyire drágák. Be is gurultam rendesen, amikor két napja az egyik gyógyszertároslány rám szólt, hogy az antibiotikum és a lázcsillapító mellé vegyek az öregeknek extra tablettát vagy italport meg vitaminokat is, attól hamarabb rendbe jönnek. Visszakérdeztem, tudja-e, hogy hány liter tejre futja egy doboz minőségi láz- és fájdalomcsillapító árából. Hát tudta, mondta is azonnal, én meg rájöttem, milyen ostoba vagyok, hiszen nem az övé a patika, ő is csak alkalmazott.” A gondozónő ezzel elköszönt, sietett a beteg házaspárhoz. Mire jómagam is kiértem a hipermarketből, gyanús tüneteket kezdtem érezni. Egy hapci, azután még egy, azután még egy. Kész, vége, elkaptam az influenzát. Különben is az a hír járja, hogy most kezdődik a legújabb járvány, és nem segít sem a védőoltás, sem a szkafander, a vírus osztódással szaporodik majd, mint az önrobbantgatós terroristák. Hazasiettem, főztem egy forró teát, és számolni kezdtem. Kell egy kis lázcsillapító, egy kis gyógyitalpor, C-vitamin, multivitamin, pezsgős kalcium, köhögéscsillapító, sőt tea is, mert az utolsó tasakot használtam el, és a teához citrom, az inhaláláshoz tengeri só, az orromra kenőcs... És igen, sok-sok vécépapír is kell. Orvoshoz nem megyek, nem fizetek én húszasokat azért, hogy megmondjam a dokinak, mi a bajom, sem a gyógyszerésznek, hogy elveszi a receptemet. Meg nem is lenne miből, mert mint szellemi szabadfoglalkozásúnak, a betegállomány idejére a szociális biztosítótól kellene kapnom a béremet, azok meg olyanok, hogy egy hét alatt akár kétszer is rárohannak az emberre, leellenőrizni, vajon valóban fekszik-e, de fizetni, azt csak hónapokkal később szoktak. Tudom, mert életemben egyetlen egyszer már ki voltam írva, pont az influenza miatt, és mert lázasan, egyedül aludtam, nem hallottam meg szociálisék különítményének csöngetését. Ki is tűzték az ajtónkra, hogy nem voltam otthon, nem jár táppénz. Ha akarok, fellebbezhetek. Hamarabb nyomtam volna csókot bacilusos számmal a homlokukra, mint hogy fellebbezzek! Azóta inkább egyfolytában egészséges vagyok. De most, most tényleg ez a vadiúj vírus... Az nem lehet, hogy a karácsonyi szerény, ámde teljes kiköltekezés után munkaképtelen legyek...! Hapci! „Mi van, anyu, por ment az orrodba?” – érdeklődik a lányom, aki éppen hazaért az iskolából.” „Á, alighanem elkaptam az influenzát!” „Fáj a lábad, a karod és a fejed?” – kérdezi nagy komolyan. „Miért, kellene?!” „Hát, azt olvastam, hogy ezek a kezdő tünetek... A hapci, az majd csak utána jön!” – nevet, és én azonnal, boldogan elhiszem neki, hogy ezúttal talán megúsztam egy tizenhat személyes éttermi vacsora árának a gyógyszerre váltását. Igaz, rendkívül ritkán vacsorázunk étteremben, az influenza pedig még csak jön.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?