Huszonnyolc előadás

Kisvárda. Huszonnyolc előadást láthatnak az érdeklődők a Határon Túli Magyar Színházak 18. Fesztiválján, amelyet június 22. és július 1. között rendeznek meg Kisvárdán – tájékoztatott a házigazda, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei város várszínházának igazgatója.

Kisvárda. Huszonnyolc előadást láthatnak az érdeklődők a Határon Túli Magyar Színházak 18. Fesztiválján, amelyet június 22. és július 1. között rendeznek meg Kisvárdán – tájékoztatott a házigazda, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei város várszínházának igazgatója.

A fesztiválon négy szomszédos ország, Szerbia-Montenegró, Szlovákia, Románia és Ukrajna 26 magyar társulata mutatja be versenyprogramját – mondta Nyakó Béla.

A kisvárdai művelődési intézmény vezetőjének közlése szerint az előadássorozat június 22-i nyitónapján a csíkszeredai Csíki Játékszín Barta Lajos: Szerelem, az Újvidéki Színház pedig Várkonyi Mátyás-Nagy Viktor: Szép új világ című darabját mutatja be a zsűrinek, illetve a közönségnek.

A határon túli magyar színházak seregszemléjén az Újvidéki és a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház három-három előadást játszik.

Két-két darabbal lép fel a marosvásárhelyi Nemzeti Színház, a temesvári Csiky Gergely Színház, a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem Társulata, a szatmárnémeti Északi Színház, a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió, a kassai Thália Színház, a beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház, valamint a szabadkai Népszínház magyar társulata.

Egy-egy előadást tart a fesztiválon a csíkszeredai Csíki Játékszín, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház, a nagyváradi Állami Színház szigligeti társulata, a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetem színművészeti hallgatóinak társulata, a vajdasági Tanyaszínház és az Újvidéki Művészeti Akadémia társulata.

Nyakó Béla megjegyezte: a záró előadást július 1-jén a sepsiszentgyörgyi művészek tartják, Kálmán Imre-Békeffy István-Kellér Dezső: Csárdáskirálynő című operett-darabját mutatják be.

Az igazgató hozzátette azt is, hogy a fesztivál kísérőprogramjaként a Kormorán és a P. Mobil együttesek koncertjét is megrendezik, valamint lesz könnyűzenei-, tánc- és sanzonest Kisvárdán.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?