Húsz év Szlovákia – tíz képben

JUHÁSZ KATALIN

Tudjuk: minden kezdet nehéz, a fiatal államoknak idő kell, és senki sem tudja megmondani, meddig tart, amíg magunkra találunk. Húsz év egy ország életében rövid idő, egy ember életében viszont nem kevés. Főleg, ha állandóan azt a Kánaánt várja, amit folyamatosan ígérgetnek neki.

Példátlanul hatékony reklámkampány

Két fiatal producer, Zora Jaurová és Prikler Mátyás szervezőmunkájának eredményét mutatták be a napokban. A Slovensko 2.0 című filmet jóval megelőzte a híre, a legnagyobb közösségi oldalon is folyamatosan tolják az információkat, csak az nem szerzett tudomást róla, aki nem akart. (Minden új hazai filmnek ilyen hatékony reklámkampányt kívánunk.) A filmet már 23 városban vetítik a mozik, holnap este látható az STV2-n, szintén holnap estétől elérhető a SME napilap honlapján, hétfőtől pedig DVD-n is kapható. Ilyesmire tudtommal nem volt még példa Szlovákia fennállása óta.

Úgy tűnik, a producerek nem a bevételre gyúrnak, inkább azt szereténk, ha minél többen látnák a filmet. Tíz rendezőt kértek fel, hogy forgassanak tízperces kisfilmet arról, hogyan látják Szlovákiát, mit jelent nekik ez az ország. „A téma szempontjából teljesen szabad kezet kaptak. Eleve úgy válogattuk ki a tíz embert, hogy különböző korúak legyenek, és különböző filmes stílusokat képviseljenek”– mondta el Prikler Mátyás. Zora Jaurová pedig hozzátette: valamennyien különböző témaötletekkel álltak elő, így nem kellett azokat módosítani. A filmeket a két producer rakta sorrendbe, ami nagy felelősség, mivel az egymás után következő filmek hatnak egymásra, mindegyik árnyalja az előző alkotásról kialakított képet – és persze az összképet is. Mert a Slovensko 2.0 egyszerre tíz film és egy film is.

Piramisjáték

és öltönyös gorillák

Az első alkotás egy animáció, a legkorszerűbb technikákat felvonultatva, egy olyan rendezőtől, aki nem él már Szlovákiában, viszont folyamatosan „csekkolja” az itteni eseményeket. Ondrej Rudavský képzőművészcsaládból származik, hosszú ideje él az USA-ban. A kívülállók számára szerette volna egyértelművé tenni Szlovákia húsz évének eredményeit és fiaskóit. Mivel ez a egyetlen animációs film a csokorban, hadd szenteljünk neki pár sort.

Arctalan, androgün lények húzzák Szlovákia szekerét, amely a piramisjátékokból ismert struktúra alapján magasodik. Sok ingyenélőt kell eltartania számos rabszolgának. Aztán változik a helyzet, mások ülnek a piramis csúcsán, a pórnép immár az Európai Unió szerekét tolja, ugyanolyan erőbedobással. Egy kíváncsi egyed felmászik a csúcsra, és azt kell látnia, hogy a népnek szóló vetítést öltönyös gorillák vezérlik.

Martin Sulík filmje a reményvesztett nyugdíjasokról szól, akik egész életükben fizették az egészségbiztosítást, mégis porig alázzák őket az állami kórházban. Bár a két főszereplő nem telitalálat – sejtelmesen nézni tudnak ugyan, természetesen beszélni azonban már kevésbé –, a képi megoldások, az atmoszférateremtés és a kameramozgás révén a történet működik, sőt szívbe markol.

Emigrálni könnyű, visszatérni nehéz

Mišo Suchý rendező még a rendszerváltás előtt elhúzott innen. Szerelmes lett egy amerikai lányba. Két fiuk született, olyan nevet kaptak, amely itt is, ott is működik (Miko és Marko). Az unokák alig tudnak beszélni a nagyszüleikkel. Látszik, hogy kényszerből vannak itt, bár igyekeznek „viselkedni”. Mosolyogva tűrik, hogy a két idős ember ölelgesse őket. Szívszaggató jelenetek dokumentarista stílusban elmesélve. Mišo Suchý lapunknak elmondta: hosszú évek óta filmezi családját, abban a reményben, hogy ez által valamiféle univerzális bölcsességhez jut. Mára már mindenki belenyugodott, hogy a kamera bármikor rá fókuszálhat. A szülőknek tetszett a film. Ez a legfontosabb, bököm ki, mire Suchý törölgetni kezdi a szemét: Visszatérni sokkal nehezebb, mint emigrálni – mondja.

Zuzana Liová nevét A ház (Dom) című film kapcsán ismertük meg, amelyben Bárdos Judit játszotta a főszerepet. Mostani, Illat nélkül című kisfilmje mintha ugyanazon a lepusztult helyen játszódna: Vágbesztercén és környékén forgatott a stáb. Ugyanazok a fáradt, agyonhajszolt emberek a gyártósoroknál, akiket ebben a filmben épp kirúgnak. A főhősnő harmincöt évet dolgozott le a gyárban, most nem tudja, mi lesz.

És megszállnak

minket a finnek

Kerekes Péter rendező azzal az ötletel játszott el, hogy Finnország megszállja Szlovákiát, és ellenőrzi a korrupció mértékét, a visszaélésgyanús ügyleteket. Kerekes a stábjával kiutazott Helsinkibe is. „Amikor a finn elnöki rezidencia előtt forgattuk azt a jelentet, hogy nem engednek be minket az elnökhöz, a portás közölte velünk, hogy nyugodtan bemehetünk, hiszen az elnök otthon van. Akkor kissé megrettentem” – vallotta be Kerekes, aki utolsóként fejezte be filmjét, amelyben a kijevi zavargások és a krími helyzet képei is megjelennek. Egy ország úgy is el tud foglalni egy másikat, hogy a szándékát nem deklarálja. Itt tartunk 2014-ben.