Humorral átszínezett világok

Podmaniczky Szilárd és Grendel Lajos a Vámbéry KávéházbanHorváth Gita felvétele „Az egyik legjobb, legegyénibb, legélvezetesebb humorú kortárs magyar író” – így jellemezte Németh Zoltán irodalomkritikus Podmaniczky Szilárdot a Magyar Intézet székházában tartott találkozón. Talán ez magyarázza azt is, hogy aki Podmaniczky-kötetet vesz a kezébe, annak egy csapásra a kedvencévé válik, vagy legalábbis a többi kedvenc közé sorolódik. Nincs más alternatíva.

Bár az est fókuszában az író legújabb kötete, az Idegpályáim emlékezete állt, Németh Zoltán – akinek szintén egyik kedvenc szerzője Podmaniczky – dióhéjban a pályaképet is felvázolta. Elmondta: még egyetemista korában figyelt fel a „groteszk, abszurd, különös hangulatot árasztó“ írásokkal jelentkező szerzőre, és már nagyon várta az első kötetét, amely végül 1993-ban Haggyatok lótuszülésben címmel jelent meg. Irodalomkritikusunk szerint a Podmaniczky-szövegek sikerének egyik titka az, hogy „tele vannak nyelvi poénokkal, és ezek megfogják az olvasót”. A nyelvi poénok, a humor, az irónia, az önirónia a további köteteiben, az 1996-os Megyek egy kört az alvázon, az 1999-es Képeslapok a barlangszájból, a 2003-as Feltétlen emberek vagy a legutóbbi, Idegpályáim emlékezete című munkáiban is nagyon fontos szerephez jutnak. Németh Zoltán elárulta, neki a Képeslapok a barlangszájból az egyik nagy kedvence, amely „nagyon érdekes, rövid, prózaszerű, prózaversszerű darabokból áll”. Ezeknek a rövid, három-négy sorból álló szövegeknek Németh új műfajmegjelölést is kitalált: „haiku-novellák”. „Az az írástechnika fogott meg engem, ami a Thomas Bernhard-i szövegalakítás felé mutat. Nagyon érdekes, hogy Thomas Bernhardnál a gyűlölet volt az, ami mozgatta a szövegeket. Az utálat Ausztria iránt, a környezete iránt, Podmaniczkynál pedig a monotematikus, monomániás szövegek épphogy nem a gyűlöletről szólnak, hanem arról, hogy a világot a humor, a vicc, a nyelvi poénok által színezi át.” Németh Zoltán természetesen az író legutóbbi kötetét, az Idegpályáim emlékezetét is elemezte, erre azonban egyrészt helyhiány miatt, másrészt azért sem térek ki részletesen, mivel a könyv kritikáját hamarosan olvashatják Penge című rovatában.

A beszélgetés során később kiderült, hogy Podmaniczky Szilárd azon kortárs magyar írók közé tartozik, akikhez nem áll annyira közel a foci, helyette inkább a horgászatnak és az úszásnak hódol. Elárulta azt is, hogy egészen fiatal kora óta ír, ez amolyan mentális szórakozás volt a számára, de soha nem az irodalomnak írt. „Egy idő után azonban nyilvánvalóvá vált, hogy akaratom ellenére íróvá lettem, és akkor könyveket kellene írnom” – mondta. A munkáira jellemző nyelvi poénok, a humor és az irónia margójára megjegyezte: „Ha az ember ennyi könyvet ír, szereti magát írás közben szórakoztatni.” A Képeslapok a barlangszájból óriási sikere őt magát is meglepte, mert ezeket a „haiku-novellákat” eredetileg amolyan ujjgyakorlatként írta. Rokonszenves az általa megfogalmazott ars poetica is: „Szeretnék olyan alternatív világokat megjeleníteni, amelyekben jó élni.”

Podmaniczky Szilárd nem csupán könyveket ír, hanem egy különleges vállalkozásba is belevágta a fejszéjét. Testvérével, Zsolttal létrehozták a Podmaniczky Művészeti Alapítványt, és saját kiadásban jelenteti meg könyveit, majd „elindulnak olvasókat keresni hozzájuk”. E lépést, mint mondta, az indokolta, hogy „az utóbbi években azt a tendenciát láttam, hogy a kiadók hatalmas energiákkal adnak ki könyveket, de a könyveknek nincs utóélete. Van, hogy csak 100 példányt adnak el egy könyvből.” Szerinte azok az írók, akikre a kiadó nem szán reklámot, nagyon nehéz helyzetben vannak. Ezt szeretné kiküszöbölni egyrészt ezzel az alapítvánnyal, másrészt a honlapjával is, amely szerinte nagyon hasznos dolog: „Tudunk beszélgetni az olvasóimmal, és értesíteni tudom őket arról is, ha megjelenik egy új könyvem”. Amiről, teljesen érthető módon, a Podmaniczky-rajongók nem szívesen maradnának le.

PODMANICZKY SZILÁRD A VÁMBÉRY KÁVÉHÁZBAN

Az író könyvét a dunaszerdahelyi Vámbéry Irodalmi Kávéházban Grendel Lajos mutatta be. Az Idegpályáim emlékezetéről Bakos András írt elsőként kritikát: „Komolyan vett és komolyan vehető írói és mérnöki munka eredménye az Idegpályáim emlékezete című novelláskötet, amely nem szerényen, hanem tárgyilagosan viseli az alcímet: Novellák falusi gyerekkorról. A falu az a hely, ahol szinte bármi megtörténhet az emberrel: egyik nap dinnyét szedetnek vele, máskor megkergeti egy vérszomjas tehén, vagy a szomszéd felajánlja, hogy szívesen elviszi magával a városba, a fürdőbe; csak útközben derül ki, hogy a gyerek nem tud úszni, és akkor hirtelen nagyon egyedül lesz. Podmaniczky olvasója mindig a döntő pillanatokban ismer önmagára, nevet vagy mosolyog, melegség önti el: mint a papírsárkány készítése közben. „Kezembe vettem a körömollót, ráhúztam az ujjamra, hogy díszeket vágjak az archoz, és ezzel a mozdulattal leültem a fűbe. Melegség öntött el, jól és gyorsan, azt hittem, rám tört a boldogság. De nem addig volt az. Tövig fúrtam combomba az ollót.” Grendel Lajos Kossuth-díjas író kérdéseire válaszolva megtudhattuk, hogy Podmaniczky Szilárd a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán matematika-fizika szakos diplomát szerzett, de mivel egyre erősebben kezdte foglalkoztatni az írás, ma már teljesen az irodalomnak szenteli az életét. ĺrásai rendszeresen jelennek meg többek között az Élet és Irodalomban, a Magyar Hírlapban, a kecskeméti Forrásban. Szívesen teremt személyes kapcsolatot az olvasókkal, akik az író szájából hallgathatják a vers és a próza közt egyensúlyozó rövid írásokat. (N. E.)